Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-25 / 52. szám
456. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1910. nak hosszú időn át főgondnoka volt, sőt midőn gyengélkedésére hivatkozva visszavonult, a győri egyház hálából a sok adományért, alapítványért, melyekben részesítette, élete fogytáig tiszteletbeli főgondnokául választotta. Édes anyja, Szentmihályi Etelka, ma is Győrött lakik s szerető férje példájára a győri ref. egyházat újabb és újabb nemes adományokban részesíti. Szóval dr. Balogh Jenő buzgó református család sarja, akire teljes bizalommal nézhetünk. A vér — tudom — nem fog vizzé válni benne, mert édes apja halála óta közelebbről is ismerem, amennyiben többször megfordul közöttünk, sőt szerény papi lakásomban is. Elmondhatom, hogy kevés oly nemes gondolkozásu és nemes érzésű embert ismerek, mint ő. Kár, hogy valamelyik egyházmegye, vagy kerület alkalmat nem nyújtott neki egyháziasságának kimutatására. Egyes egyház ezt nem tehette, ha csak Budapest nem, mert ott lakott. Jó tetteit nem üti dobra, mint manapság szokás, sőt határozott kívánsága azokat titokban tartani. Felhatalmazása nélkül hát ezekről nem is irhatok, csak annyit árulok el, hogy a református papokat nagyon szereti, ügyeik iránt érdeklődik s hogy legkisebb 4 éves fiacskáját az egész család tiszteletes urnák hívja és így becézgeti. És keli-e ennél több? . . . Nem látszik-e csak ez egy apróságból is szerénysége és egyháziassága ? Szívélyes üdvözlettel vagyok Bönyrétalap, 1910 dec. 17-én: Tisztelt Szerkesztő Úrnak kész hive : CziJce Lajos ref. lelkész. Megerősíti ezeket az adatokat bölcsészeti karunk tudós tanára, Pápay József is (ki atyafiságos összeköttetésben van vele), sőt tudna még többet is mondani róla. De már ez elég arra, hogy nagy várakozással forduljunk az új államtitkárhoz és ismételten köszontsiik őt. Misszió. Megemlékeztem már arról a messze kiható, nagy horderejű misszióról, amit a bastáji-i ev. sváb gyermekek elmagyarosítása s az elhorvátosodáslól való megmentése érdekében Mérnyi Elvira k. a. Mérnyi Ádám ev. lelkész leánya meglepően gyors és szép eredménnyel folytatott. Ámde az életnek és halálnak Ura a múlt hóban váratlanul elszólította a lelkes honleányt a másik hazába. Nemes munkája nemcsak a nemzetet, hanem az evangyéliomot is szolgálta. Tanította a kicsinyeket a hit dolgaira, imádságokra, énekekre s mint énekvezér is szolgálta a szegény, mostanában alakult gyülekezetét jutalmak nélkül. Munkáinak hatása ma is tapasztalható. Igaz érdemei áldottá teszik emlékezetét a misszióban munkatársai közölt is. Adósegély-kérvények. A Prot. Központi Sajtóiroda jelentése szerint az egyetemes adóalapból adandó segélyekre vonatkozó kérvényeket legkésőbb december 31‘ig kell beadni. A később érkező kérvények a késedelmes egyházak költségén tárgyaltainak. Karácsonyi szünidő. Pápai főiskolánk főgimnáziumában a karácsonyi szünidőt folyó hó 17-én, d. e. 10 órakor adták ki s 1911 január 3-án, d. e. 8 órakor újból megkezdődik a tanítás. A főgimnáziumi igazgatóság ezen az úton is emlékezteti a szülőket és gyámokat, hogy a tandíj második részlete, 15 kor. 1911 január 3-án esedékes lesz. Úgy ezt, mint az esetleges hátralékot fizessék ki, illetőleg küldjék be. Levél. „Nagytiszteletü Esperes Uram! Örömkönny tóiult szemeimbe, midőn olvastam nagybecsű lapjában Pápa város képviselőtestületének ama határozatáról szóló tudósítását, hogy a bölcs vezetése és gondozása alatt álló egyházközségnek átengedte a színházteret a felállítandó templom számára. Örömhir ez nemcsak a pápai egyház híveire nézve s a dunántúli egyházkerületben, de a kanyargós Tisza partján is ; azt hiszem : édes megnyugvást szül mindazoknál, akiket édes, kellemes visszaemlékezéseik kötik a pápai főiskolához, egyházhoz. Mert annak, ki ismerős az ottani helyi viszonyokkal, lehetetlen föl nem kiáltania: „Nagy dolgokat cselekedett az Úr, azért örvendezünk!“ Nagy dolog, de egyszersmind az Isten lelkének a közgyűlés szónokaiban működő bizonysága is az a nevezetes határozat, mert fölemelkedvén a helyzet teljes magaslatára : örökké emlékezetes döntést hoztak ; fenkölt gondolkozásukért illesse elismerés, dicséret, dicsőség ! Mert az a határozat „végét vetvén a bizonytalanságnak és — úgy lehet —“ mint reménylő óhajjal írja Nagytiszteletüséged — „forrását nyitja meg az áldozatkészségnek“. Úgy is van ! Mert ama nemes példákat, mint csillagokat látva, e példák után megyek ; a pápai főiskola hálás tanítványainak önkéntes felbuzdulását, mint a Bethesda tavának mozdulását - már több Ízben — tapasztalva, meg akarom ragadni az alkalmat — az áldozatkészségben való megnyilatkozásra. Ugyanis egy benső hang sugallatára hallgatva, küldök a mai postán édes anyám és az én részemről 30 koronát.* Fogadja Nagytiszteletüséged e csekélységet azzal a szeretettel, amely szívességgel igyekszünk előmozdítói lenni annak a nemes célnak, annak az eszmének, melynek megvalósításáért fáradságot nem ismerő kitartással küzdött s küzd folyvást. Vajha többet küldbetnénk ! Vajha mielőbb siker koronázná nemes buzgalmát s felépülhetne olyan Istennek háza, amilyen a pápai egyházat történelmi hagyományánál, múltjánál fogva méltán megilleti, — honnan aztán az ev. szabadság, világosság s szeretet igéi áradjanak szét! Istennek áldását kérve Nagytiszteletü Uramra s Egyházára, szeretettel maradtam Tiszavalk, 1910 dec. 14-én Nagytiszteletü Esperes Uramnak mindig kész szolgája Vajda Sándor lelkész. A magyar-osztrák expedíció drámája. Ily címen egyik napilapban Gáspár Ferenc dr. megcáfolja ama Brit-Kolumbiából, Viktóriából Berlinbe érkezett jelentést, mely szerint 14 évvel ezelőtt az „Albatros“ nevű hajón a Déli tengerre ment magyar osztrák expedíció tagjai emberevőknek estek áldozatul, mert most Tatuve szigetén emberi csontokat találtak volna, melyekről a benszülöttek elmondották, hogy a vadak ölték meg és falták fel őket. Az expedíció vezetői ugyanis — elmondja Gáspár — még élnek ma is, a Salamonszigetek egyikén az expedíció egy részével történt rettenetes megtámadtatásban négyen haltak ott meg, többen nagyon megsebesültek. A halottakat megtalálni — bár nyomban keresték, - nem lehetett, emlékoszlopuk * Köszönettel nyugtázom. Átvettem. Kis J.
