Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-11 / 50. szám
Huszonegyedik évfolyam. 50. szám. Pápa, 1910 december 11. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 8 K, félévre 4 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. A hosszú esték.* Avagy ki az az ember közületek, aki ha az ő fia kenyeret kér tőle, követ ád néki ? És ha halat kér, vájjon kígyót ád-e néki ? Mát. VII: 9—10. Eljöttek ismét az őszi, sőt téli hosszú esték. Meghosszabbodnak az árnyak, az idők hidegre válnak és mi „tűz mellé, házba szorulunk“. De vájjon: „Uram, hát hozzád járulunk“-e? Mivel foglalkozik, milyen lelki eledellel táplálkozik házaiba szorult népünk a téli hosszú estéken? Adunk-e neki kenyeret kő helyett, halat kígyók helyett ? Mert táplálkozni kell. Nemcsak az emberi testnek, hanem a léleknek is. Keresi a testiek mellett lelki táplálékát a mi népünk is. Ma már a legkisebb faluban, pusztákon keresi az olvasni valót. Ha egyebet nem kap, elolvassa a kalendáriumot. Ezt mindenesetre elolvassa, néha többször is. De melyiket ? Adunk-e a kezébe olyat, ami a mienk, amiben nem kigyókat és köveket talál? A Prot. Árvaházi naptár, a Magyar Naptár nem ismeretlen-e még sok paróchián is, bár megküldik azokat mindenhova? Kalendáriom pedig minden háznál van, -erre mindenki áldoz néhány hatost, még a legszegényebb is. De ha nem adunk kenyeret táplálékul, köveket vesz fillérein, kigyókat talál és melenget lelki világában. Mi is okai vagyunk ennek, ha a lelki táplálék nyújtás eme legegyszerűbb, de mindennapi szükségét sem ismerjük meg, holott itt már igazán szánkba repül a sült galamb, mert naptárainkat, olcsó vallásos olvasmányainkat megküldik minden-Szerk. hova. Végtelenül fontos dolog ez ma, mikor az emberiség eszi a betűt és a betű utján szívja magába a jóra, vagy rosszra irányító hatásokat. Lehetetlen, hogy föl ne sirjon lelkűnkben a bánat most, mikor látjuk, hogy népünk kér olvasni valót, lapot, újságot. Odaadjuk a Téli Újságot. Odaadunk mindent, ami módunkban van. Nem elég. Lap kell, napilap, krajcáros újság a télre a legkisebb faluban is. És mi adni nem tudunk és mi ilyet megalapítani nem tudunk, sőt a készet, amit egy derék férfiú nekünk adott, azt sem tudtuk használni. A „Magyar Lap“, melyet kezünkbe adtak, kiesett kezünkből a mi élhetetlenségünk, közönyösségünk miatt. És népünk kérdezi, kéri tölünk a napilapot. És mi tehetetlenül vonogatjuk vállainkat. Nincsen. És gyönyörködhetünk benne, amint vonul a menet a szatócshoz meg a korcsmároshoz, aki rendel és hozat kinek-kinek krajcáros napilapot, olcsót, nagyszerűt, érdekeset, olyant, amelyik szocialista ferdeségeket, istentelen „tudomány“ kígyóit és köveit viszi a betűre éhes emberiség lelki asztalára. Vagy olyat, amelyik a klerikális maszlagokat tálalja fel. Szó sincs róla, mi nem adunk követ és kígyót az éhezőknek, de — kenyeret sem adunk. Nem tudunk adni! Hát igazán nem tudunk ? Hiába gondolkodnak nagyjaink a megoldáson, hiába volt az áldozatkész férfiúnak tettre induló és tettre buzdító példája, hiába néz felénk a sok éhező lélek? Hát nem tudjuk mi magunkat összeszedni? Nincs erőnk, nincs pénzünk, nincs tehetségünk ? Már nov. 1-én megérkezett.
