Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-10-30 / 44. szám
Huszonegyedik évfolyam. 44. szám. Pápa, 1910 október 30. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÜLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 8 K, félévre 4 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. A reformáció és Kálvin János. A reformátorok nem egyház-alapítók. A keresztyén egyháznak alapítója az, aki az idők teljességében megjelenvén, végrehajtotta a megváltásnak áldott munkáját. A reformátorok az Üdvözítő által alapított egyháznak tisztogatói, vagy amint magát valaki kifejezte: söprögetöi. Mikor Krisztus egyházát az ember, az emberi találmányok eléktelenítették úgy, hogy ennek következtében a tagadásnak lelke azt már csaknem a pogányságba sülyeszté, az Úr küldöttei hozzá fogtak a tisztogatáshoz, mert Jézus egyházán a pokol kapui erőt nem vehetnek. Kinek a szavára dolgoztak? Annak, aki szól a lelkiismeretben, annak a szavára, aki ronthat, teremthet száz világot, igen, az Ö szózatát érezték az Urnák ama küldöttei, mikor szóltak imigyen: „Itten állok, másképen nem tehetek! “ s haladtak füstfellegeken, porfelhőkön, sokféle omladékokon és tűzvészen át, engedelmeskedvén mindvégig. A tisztogatás munkájában törhetetlenül buzgólkodott Kálvin János is. E nemű munkálkodásának tanúbizonyságai a templomok ezrei, amelyekben tisztán hirdetik az evangéliomot, ennek értelmében osztják ki az úrvacsora szent jegyeit. Bátran fogott a munkához és hajtá végre azt és szinte meglepő, milyen mértékben érzi küldetését. „Boldog vagyok — így szól egy Ízben —, hogy a Mester engemet udvarába befogadott és reám olyan dicső munkát bízott. “ Másutt az ezen munkával járó veszélyekre, küzdelmekre utalva, így szól lelkesen: „ Az Isten igazsága az egekig ér, nem nyomhatja azt el sem az emberek vágya, sem zsarnoksága. Ha az egész föld megmozdulna is, rettegésünk dacára, az óhajtott kikötőbe jutunk, ha reménységünknek horgonya az éghez van erősítve.“ Korszakot alkot e munka és most mégis nem erről szólunk, nem az egyháznak tobeli reformációjáról akarunk beszélni, hanem egy vele kapcsolatos másik munkájáról, amelyben utolsó lehelletéig fáradt s amelyért ezerszeres veszélynek tette ki magát. Mi volt e cél, e munka? Az Igének feltétlen uralma a sziveken és elméken. A pogány díszítések, a zsidó szertartások törlése, a tanok tisztítása félrendszabály. Mi az igazi és teljes reformáció? Az evangéliomnak a köznapi életben megvalósulása. A szószéken hirdetett Ige éljen, éljen a hivők magatartásában, munkájában. Kálvin a reformációban azt a kereszlyénséget látja, amely áthatja a szivet, az elmét, az egész életet. Hallgassuk meg, milyen érthetően mondja: „Életünkben az Isten igazsága és a mi állapotunk között összhang, melódia legyen; Krisztusnak képe lássék meg a mi engedelmességünkben.“ „Csak az az igazi keresztyénség, amelyet a cselekedetek igazolnak.“ A keresztyénséget a mindennapi életben megvalósítani egyike azoknak a gondolatoknak és nagy céloknak, amelyek Kálvint pályáján mindvégig mindenhová elkísérik. Mert mit ér a legszentebb, a legszebben hirdetett igazság, ha az ember azt a magáévá nem teszi? Az Ige nem maradhat az elmélkedésnek mezején, hiszen az egyháznak minden intézménye meddő marad, ha annak erejét a magunkévá nem tesszük az agynak legvégső megoszlásáig. Hallgassuk és fontoljuk meg, amit ilyen értelemben felénk kiált: „Csak fattyú egyház az, amelyben az Ige
