Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-10-16 / 42. szám
360. oldal. DUNÁNTÜLI PROTESTÁNS LAP. 1910. Az „Ifjúsági Keresztyén Egyesületiek megalakításának akadályairól* Irta és a dunántúli egyházkerület lelkészértekezletének Pápán, Í9Í0 szeptember 27.-én tartott ülésén felolvasta lie. Rácz Kálmán vallástanár. (Folytatás.) Akadály még előttünk annak a kornak jellege is, amelyben ifjaink vannak. A pezsgő vér, a pajkos, sőt sokszor szilaj indulat, a korán jelentkező önállósági hajlam : nem igen kedveznek a vallásos munkának. Ezzel a nehézséggel számolnunk is kell, de ne feledjük, hogy az Isten mindenható ereje képessé tesz minket. ha igazán akarjuk, ezen nehézségek leküzdésére is. A szép szónak van is hatalma, főleg ha már nem vagyunk vad ismeretlenek az ifjak előtt. A konfirmációban megkötött ismeretség kezünkbe adta az ifjú szivét, van hozzá kulcsunk, vegyük hát gondozó szeretetünkbe továbbra is s akkor szilajsága megszelídül, a „szent“ gúnynévtől tartózkodó álszemérme eloszlik s barátot látva bennünk, hallgatni fog reánk. Ezekben rejlenek — szerintem — kívül álló akadályai az ifjúság keresztyén egyesületeinek. De mint érintettük, minden esetben megtalálhatjuk a betegség gyógyszerét is. Most már azon akadályokról fogok szólani, amelyek mi bennünk, magunkban, a leik ipásztorságra elhivottakban rejlenek. Érzem, bogy kényes pontjához jutottam felolvasásomnak, de nem riadok vissza a teljesen őszinte beszédtől. Igen kérem a Főtiszteletü Értekezlet tagjait is, hogy mielőtt bírálatot mondanának szavaim felett, méltóztassanak a benső embert, a lelkiismeretet is meghallgatni. Az első és talán minden továbbit megmagyarázó alaphibánk az, hogy mi magunk is sokszor olyan téves szempontból tekintjük lelkészi teendőinket, mint a rajtunk kívül álló világ ; hivatalnak nézzük pályánkat s elejtjük megbízatásunknak azt a fenséges oldalát, amit én prófétainak szeretek nevezni. Azt hisszük, hogy ha jól elkészített és megtanult beszédünket elszónokoljuk vasárnaponként, elvégezzük irodai teendőinket, megtartjuk a presbiteri gyűléseket, a hétköznapi könyörgéseket: ezzel már elvégeztünk mindent, ami reánk várt. Pedig fiát ez még csak a látható oldala a mi munkánknak, még itt nekünk, a lelki gondozóknak nem lehet megállapodnunk. Igaz, hogy a világ, még az egyházi tisztségekkel is az ilyen külső sikerekben gazdag, mutatós munkát szokta megjutalmazni, de a lelkipásztor lelke ezzel nem elégedhetik meg. Mi hozzánk is intézi az Úr, amit Ezékielnek mondott: „Embernek fia! önállóul adtalak én téged Izráel házának, hogyha szót hallasz számból, intsd meg őket az én nevemben; ha meg nem intetted őt, vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg“ (Ezék. III. 17, 20). Mindig megrázza lelkemet, ha meggondolom : minő óriási felelősséget rakott reánk az Úr eme szavaiban. Mert felelősek vagyunk „Izráel egész házáért“, tehát annak kicsinyeiért, ifjaiért is, s ha elhibázott életet folytatnak, nem lehetünk iránta közömbösek, le kell szállanunk hozzájuk, összegyűjteni a tévelygő juhokat és legeltetni az Ige szép és kies mezejére. Talán kicsinyesnek látszik ez a munka ? Talán a túlságig is megszoktuk már mindig a kathedra magaslatáról tekinteni le az emberekre s unalmas előttünk minden, ami a nagyhangú szónoklat körén kívül esik. Ez is egyik akadály az ifjúságért való munkában. Lám, az Űr Jézus nem átalotta leszállani a kicsinyekhez s ezzel megszentelte a serdülő gyermekek körében végzendő munkát. Nem vakmerőség lenne-é mi tőlünk : lekicsinyelni azt, amire a mi lelki Királyunk adott példát 1 Ha igazán él szivünkben szeretet a mi református ifjaink iránt, bizony nem fogunk sajnálni munkálkodni érettük. És rokonságban van ezzel a hibánkkal az a rr ásik, hogy mi csak tömegnek szeretünk dolgozni, kevéssel, vagy éppen csak egy lélekkel bíbelődni, bajlódni „nem tartjuk érdemesnek“. — Megkezdjük például a vallásos összejövetelek tartását s lelkesedve dolgozunk, míg tömeget látunk magunk előtt, de aminő mértékben fogyadoz a hallgatóság, olyan mértékben vesz rajtunk erőt az elkedvetlenedés, a csüggedés, míg végre belefáradunk s elkeseredve panaszoljuk : hálátlan munka, nem érdemes a fáradozásra, nem a mi népünknek, nem a magyar fajnak való ez a vallásoskodás, nincs reá talán meg sem érve ... és így tovább, míg végre be is szüntetjük a jó munkát, megnyugtatva lelkiismeretünket az említett kifogásokkal. Pedig talán volna egy kettő, sőt talán 10—15 is, akiben megkezdte áldott munkáját az Úr s akik szívesen eljárnának az estélyekre. Ha csak egyetlen egy lelket nyerünk is meg, azért is érdemes volt dolgozni. Bizony-bizony, hasonló tapasztalatok szerezhetők az ifjúsággal foglalkozás körében is. A kezdet nehéz Bégéivel itt is meg kell birkóznunk keresztyén férfiassággal. Mindenütt így van ez a világon, más népek körében is kicsiny kezdetből indult ki ez a ma már Tankönyvek ki* Tivadarnál rajz- és Írószerek kaphatók Pápán, Pó-u. 31. lskolakönjvek saját könyvkötészetemben olcsóm és gyorsán köttetiieU !
