Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-10-09 / 41. szám
41. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 355. oldal. kezelt meg, jelezve ezzel is azt a viszonyt, amely közte és tanítványai között volt s amely sokkal inkább volt az apának fiához, a szerető rokonnak a fejlődő ifjú rokonhoz való viszonya, mint a tanárnak, mint puszta tanítónak a tanítványhoz, mint csupán csak tanulóhoz való viszonya. Minden egyes tanítványának jólétét szivén viselte és támogatásért soha neki sem fordult hozzá hiába. Iskolánk, mint föntebb is említettük a szegény tanuló iskolája volt s így bizony előfordult, hogy a karácsonyi, húsvéti, pünkösdi ünnepek alkalmával nem jött meg a várva-várt útiköltség, nem a posta késedelmeskedése miatt, sem nem vasúti üzemzavarok miatt, hanem abból az egyszerű okból, mert a szülők nem voltak képesek megküldeni azt. A tanulók ilyenkor egész bizalommal fordultak csapatosan a jó Váli bácsihoz, ki egy percre sem habozott kisegíteni Őket a nehéz anyagi helyzetből, amiért azután a legtöbben — mert csak elenyésző csekély volt azoknak a hitványoknak száma, kik a segélyt visszaszolgáltatni elmulasztották — igazi hálával eltelve vitték vissza a kapott segélyt ünnepek után, ami egy újabb nevelői momentum volt a jó Váli bácsi kezében arra, hogy hozzászoktassa tanítványait egyrészt adott szavuk megtartására, másrészt a köteles hála érzetének fölébresztésére. Abban a nagy kegyeletben, mellyel ma születésének száz éves fordulója alkalmával, sokan gondolnak Váli Ferenc nevére, legnagyobb része van annak a szivjóságnak, amely sohasem tagadta meg magát s melyhez mindenegyes bízvást fordulhatott. Mélyen tisztelt közönség! Tanári működéséről nem akarok szólni, mert eléggé méltatva van abban a dolgozatban, melyet életrajzírója készített s melynek csak töredékeit volt alkalmunk hallani. Különben is igaz az a latin közmondás, hogy a feledékenységnek tanulunk s a mi korunkban ki tudná megmondani, hogy az ismereteknek ezer s ezer szála közül melyik nyúlik vissza a középiskolai oktatásra s melyik ered más, szinte földeríthetetlen forrásból. Ami azonban soha el nem mosódik emlékezetünkből, ami mindvégig megmarad, az a jelkép, amelyet magunknak egy-egy tanárunkról alkottunk. Sallustius római történetiró 2000 évvel ezelöttt megírta, hogy a római nemzet nagyjai azért nézték meg őseik arcképeit, hogy lehetőleg hozzájuk hasonlók lenni igyekezzenek. Ezért fordulunk mi is vissza annak alakjához, ki nekünk mint nevelő, mint a lelki és szivbéli tulajdonságok harmonikus birtokosa áll szemeink előtt. Mai oktatásunk fájdalom egyre jobban háttérbe szorítja a tanár nevelői munkáját annak pusztán tanítói munkássága mellett s könnyen megfeledkezünk arról, hogy abban a korban, mely a behatásokra legfogékonyabb, nem az a fontos, hogy mennyi részletismerettel terheljük meg emlékező tehetségünket, hanem az, hogy olyan egyének álljanak szemeink előtt, kiknek példáján felbuzdulni, kiknek példáját életünk későbbi szakában is követni készek legyünk. Mikor mi Váli Ferenc arcképére tekintünk, mikor a galambősz tiszta arcot s ragyogó szemeket magunk előtt látjuk, úgy érzem, hogy megcsendül lelkűnkben egy hang, mely arra késztet bennünket, hogy igyekezzünk megvalósítani azokat az eszményeket, melyek neki is eszményei voltak s melyek megvalósítására oly erős akarattal s oly állandóan működött. A főiskola nagy tanárai között ott van Váli Ferenc neve is, mint egyik nagy tanáré s mindenesetre mint egyik legnagyobb paedagogusé. Azzal tiszteljük meg legjobban áldott emlékezetét, ha nevelési elveit minél jobban igyekszünk érvényesíteni, ha igazán odaadással követjük őt. Külföldi Azon királyi nyilatkozat (King’s declaration) sorsa, amelyet az angol királynak koronáztatása alkalmából tenni kell, s melyről már e lap hasábjain is értesítést adtam, s mely mint említettem, elénk mozgásban tartotta az angol egyházi- és társadalmi élet vezetőit, végre is eldőlt. A vezetők s különösen az egyházi élet vezetői, hogy mozgásba hozzák a néptömegeket is, hogy azokkal is megértessék e nyilatkozat fontosságát, megragadtak mindenféle alkalmat és módot. Napilapokban, gyűléseken, sőt még a templomi szószemle* széken is akadtak egyesek, kik siettek feUiivni olvasóik vagy hallgatóik figyelmét ez őket foglalkoztató dologra. E felvilágosítások legtöbbje oda irányult, hogy az angol népnek igen is követelni kell, hogy uralkodója a protestáns egyházhoz tartozzék. Ezen gyűlések között talán legérdekesebb volt az az istenitisztelet, amelyet még június egyik vasárnapján a marylebonei presbiteri templomban Mr. Gillie tartott, melyen egy templomi beszédben kinyilatkoztatta, hogy minden egyháznak életkérdése az önmaga védése. Nekik követelni kell a protestáns örökösödést a római katholikuB egyházzal TT^IlkÖliy^VOlí Kis Tivadarnál rajz- és írószerek kaphatók Pápán, Fő-u. 31. Iskolakönyvek saját könyvkötészetemben olcsón és gyorsan lcöttetaek I
