Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-25 / 39. szám
39. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 327. oldal. erkölcsileg a legromlottabbak voltak. Mig azok az országok és azok fejedelmei, amelyek a római katholikus egyház kebeléberj megmaradtak, így Olaszország, Francziaország, Spanyolország, stb., ezek erkölcsileg romlatlanok és a többi népek felett állottak. Melyik az a római katholikus történetíró, aki hitelt ad ezen állításnak? Vagy ha ezek a népek s ezek fejedelmei csak akkor voltak romlottak és azóta javultak meg erkölcsileg, ha a katholikusnak maradt országok viszont akkor erkölcsösek voltak, csak azóta sülyedtek erkölcsileg, nyilvánvalóan ez még inkább azt bizonyítja, hogy a protestántizmus szelleme és az evangéliomi protestáns hit erkölcsileg emelte ezeket, azonban a katholicizmus lassanként lejebb szállította erkölcsileg amazokat, a római katholikus népeket. Az enciklika nemcsak történelmi tartalom, hanem irói felfogás tekintetében is alacsony színvonalon áll, mert ha Borromäus Károlynak vannak a római katholikus egyház iránt szerzett érdemei, azokat ki lehetett volna a pápának emelni anélkül, hogy ellenfeleit legyalázza, becsmérelje, sértegesse, amint hogy csak a legközönségesebb irók sajátsága az, hogy az érdemeket méltatni nem tudják mások gyalázása nélkül, pedig az ellenfelek kicsinylése, sértegetése, vagy azok érdemeinek megtagadása, annak, akit így akarunk felmagasztalni, csak gyalázatára szolgálhat. Lovagias ellenfelek kölcsönösen megbecsülik egymást. A reformátorokat, akik egy eszmei iránynak voltak őszinte meggyőződésből önzetlen harcosai, úgy állítani oda a világ elé, mint akiknek hasuk volt az istenük, történeti tudatlanság vagy hamisítás. Csak egy pillantást kell vetni a történeti tényekre és mindenki belátja, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz. Hiszen az egész világon a római katholikus papság van anyagilag előnyösebb helyzetben, mint a protestáns papság. Rendelkezik vagyonnal, kényelemmel, él saját szenvedélyeinek, rendelkezvén ahhoz megfelelő eszközökkel. Mi magyarok különösen Ítélhetünk e tekintetben arról a szellemről, amely egyeseket, vagy sokszor egész tömegeket egyik egyház kebeléből a másikba való átlépésre indított. Ami magyar reformátoraink, akik előbb római katholikus lelkészek, vagy szerzetesek voltak, hozzánk átlépve még szegényebbekké lettek, mint voltak előbb. Ellenben azok, akik protestánsból lettek r. katholikusokká, Pázmány Péter és az ő befolyása alatt a katholicizmusba visszatérő főúri családok, Veresmarty Illés kétségbevonhatatlanul nagy anyagi s hatalmi előnyben és jutalomban részesültek. Akad-e valaki, aki ezt tagadni merészelné? Ha tehát az egyik egyházból a másikba való áttérőkről igaz ítéletet akarunk mondani, valóban sokkal inkább alkalmazhatjuk az Írásnak azon szavait, hogy hasuk volt az istenük, azokra, akik a reformáció korában a római katholikus egyházat képviselték, vagy később a protestántizmusból a katholicizmusba visszatértek, mini sem azokra, akik katholikusokból protestánsokká lettek. Aki a reformációnak létrejöttét a világtörténet fényénél 400-év múlva, tehát akkor, mikor megállapítható, kétségbevonhatatlan tények igazolják, hogy ez az egyház a neki alapul szolgáló evangéliomi eszmék vezérlete mellett nemhogy hanyatlott volna, hanem állandóan terjedt és terjed, úgy, hogy mai nap már hívei millióinak száma megközelíti a római katholikus egyház híveinek számát, úgy ítéli meg, hogy az csak a gonosz szellemnek, az emberi hibáknak és gyarlóságoknak szüleménye és nem az Isten végzéséből származó egyik nagy jelentőségű erkölcsi intézmény az emberi nem fejlődése, haladása, szabadsága, üdvössége érdekében, az valóban Isten intézkedését gáncsolja és az ő örök bölcseségét ócsárolja. Mert hiszen a történelem folyása, az emberiség fejlődése mutatja legjobban, hogy a reformációra mily nagy szükség volt az emberi szellem felszabadulása érdekéből. Úgy, hogy a reformáció nélkül a római katholikus egyház sem állana mai nap azon a polcon, amelyen áll. Az egyház szakadásért a Borromäus-enciklika egyes népek, fejedelmek, papok, szerzetesek gyarlóságait okozza, ahelyett, hogy tekintene az akkori pápák bűneire, akik egymást kölcsönösen kiátkozták, fényűzésére, az egyháznak világi gyönyörűségekben való elsülyedésére, Tetzel és Sámson Bernát bűnbocsátó leveleinek árulására és mindazokra a visszaélésekre, amelyek miatt a hires római katholikus zsinatok az egyháznak főben és tagokban való reformálását századokon keresztül sürgették, a pápákat
