Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1910-09-18 / 38. szám

314. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1910. főleg a díjazás megállapításánál irányadóul venni nem lehet, hanem szükséges bizonyos egységes összegeket és egyebekben is egységes elveket megállapítani. Ezt cselekszi Peti Lőrinc úr a II. táblázatos kimutatásban, amelyben még mindig fordulnak ugyan elő a hitoktatói díjakra nézve külöm­­bözö felvételek, a fuvardíjakban számítási hibák, de ezeket nagyon könnyű a revideálásnál szám­szerűleg helyesbíteni. A felvett alapegységeket külömben el lehet fogadni. Nem busásak ugyan, de nem is jövedelemnek kell azt tekinteni, ha­nem eszköznek a célhoz; arra pedig elegendő. Azonban a javaslatnak a hitoktatói helyek megállapítására vonatkozó részével nem értek mindenben egyet. Nevezetesen, a javaslat oly szórvány-pontokon is szükségesnek tartja a hit­oktatást és előirányoz hitoktatói díjat, ahol iskola egyáltalán nincs, és a tankötelesek száma csekély, alig 1—2. A vallás-oktatásnak is alapja az általános oktatás, ahol ebben a gyermek nem részesül­het, ott a hitoktatás is eredménytelen és egy­általán nem is éri meg a reá fordítandó áldozatot. Ugyanis nem tudom elképzelni, hogy bármily lelkiismeretes lelkipásztor, még puszta ambícióból is vállalkozzék arra, hogy előbb elemi oktatást végezzen, hogy aztán vallás-oktatást is teljesíthessen és 1—2 tan­kötelesért iskola nélkül is felkeresse és oktassa a cselédházban, avagy az istállóban. Ellenben olyant is el tudok képzelni, aki a neki ki­utalandó díjakat felveszi, esetleg meg is láto­gatja néha-néha a szórványokat, de a célt, amelyre az szánva van, el nem érheti, s így az egész költség kárba veszett. De meg felekezeti szempontból ily helyeken sokkal kevesebb a veszély, mint az iskolával biró szórványokon, mert, ha nem részesülhet is a gyermek felekezeti vallás-oktatásban, de legalább nem részesül vallásunkkal ellenkező tanításban sem. Azután tapasztalatból tudom, hogy ahol a cseléd-ember nem járathatja gyermekét iskolába, nem sokáig marad, és siet oda, ahol iskoláztathat, mert belátja, hogy ma már még béresnek sem kell az, aki telje­sen tudatlan s itt aztán vallás-oktatásban is részesülhet. Ennélfogva hitoktatói díj és fuvar csak oly helyekre volna adandó, ahol iskola van, mert enélkül a vallás-oktatás egyenesen lehetetlen. Ily helyekre azonban még akkor is megadandó, ha az iskola, illetve szórványpont az anya­egyháztól 4 km. távolságon belül esik, mert innét a tanköteleseket bajosan lehetne be­­kényszeríteni, éppen azért állítottak ott iskolát, s így a hitoktató volna kénytelen oda járni, amelyért a díjazás megilletné. Ha egy község területén, vagy határában több iskola van, ha csak a távolság nem akadályozza, a hitoktatást egy helyre kell csoportosítani. Ezen elvek alkalmazása mellett bizonyára nagyobb megtakaríthatások lennének elérhetők s így könnyebb volna az egyházkerületnek a fedezetet megtalálni. Az adatok reviedálását pedig, ha az egyház­megyék el nem végezték, végeztesse el az egyházkerület a fentiek figyelembe vételével min­den egyházmegye területére, külön az esperes vagy bizottsága által, ne hogy esztendők telje­nek, míg ez ügy teljesen befejezéshez jut. A revízió folytán véglegesen megállapítandó szükségelt hitoktatói- és fuvardíjakat pedig leg­célszerűbb volna, mint egyházközségi szükség­leteket, az egyetemes adóalapnál elszámolni és így bocsátani az egyházak rendelkezésére. De akár a Peti Lőrinc úr által javasolt bár­melyik forrásból, akár új forrásból utalja is ki az egyházkerület, tegye azt haladéktalanul, hogy A/trkcf ialanl morr! Borsos István: „Kollégiumi IVlUol JClCill lllC^ . történetek“.— Rajzok és el­beszélések a diákéletből.................................................2 korona. Kapható: Kis Tivadar könyvkereskedésében Pápán, Fő-utca 21. sz. — Református egyház-irodalmi munkák állandó nagy raktára. -— □____________________________________________________________________i_________________________□

Next

/
Thumbnails
Contents