Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-08-28 / 35. szám
290. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1910. hez eljuttatni s így Kálvin egyetlen levele Lutherhez nem jutott el. Egyezer Kálvin a legkomolyabban foglalkozott azzal a gondolattal, hogy személyesen elmegy Wittenbergbe, hogy ott „Krisztus eme kiváló szolgáját“, t. i. Luthert békére és egyezségre birja. Sajnos, teljes pénzhiánya, de még inkább megtámadott egészsége eme tervének kivitelétől távol tartotta. Külföldi Irta: Szűcs József, az alsóörsí Módok és eszközök. Egyik német egyházi lapban olvassuk, hogy Barnardo, a londoni „senki gyermekeinek“ atyja, kinek munkája nyomán áldás és jótétemény áradott, ki élete folyamán 60.000 elhagyatott gyermeket mentett meg, milyen kalandokon is ment keresztül hűséges fáradozása közben. A különösen hangzó és szerintünk a hivatás komolyságával össze nem egyező történeteket J. Friz, ulmi lelkész számlálja elő Barnardo életéről, működéséről írott és Baselban megjelent könyvében. Barnardo egyszer megke'rte egy alsóbbrendű színház tulajdonosát, hogy felvonás közben néhány szót intézhessen a közönséghez. A derék tulajdonos ezért 100 márkát kért és Barnardo az alkalom kiváló fontosságának tudatában elfogadta a szemtelen ajánlatot. 50 márkát előre lefizetett és a színpadra lépett. Nevetéssel és halló kiáltozással fogadták. Mikor végre egy kis C8Öndhöz juthatott, kijelentette, hogy ha nyugton lesznek, szólót fog nekik énekelni. A figyelmet így magára vonva, elkezdett erősen szónokolni arról, milyen kár, hogy ilyen helyen töltik az idejüket, rajzolta előttük a Krisztus követésében rejlő örömöt és boldogságot, megvilágítva tételeit rövid példákkal. A színháztulajdonos azonban csakhamar félbeszakítva beszédét, oda rohant a színpadra, s ugyancsak gorombán ki akarta utasítani a színházból, mert hogy az ő keresetét így rontsa, meg nem engedi, nem azért a 100, de még 200 márkáért sem. Pokoli helyzet és lárma kerekedett ebhői. Barnardo így szól : „Jól van, megyek, de adja vissza az előleget, mert megszegte az egyezséget és meg kell mondanom a jelenlevő ifjaknak és leánykáknak (mert azokkal volt tömve a színház), miért megyek el.“ Visszakapta az 50 márkát és hangosan elkiáltotta : „Ifjak, nem fejezhettem be szavaimat, de ha hallani akartok, ottkünn tovább folytathatom“. S rettenetes lárma közben eltűnt a leeresztett függöny mögött. Egy pillanat alatt kiürült a színház. Az utcán maga köré gyűjtötte a tömeget, felállt egy utcai árus kocsijára és az előbbinél is hatásosabban beszélt tovább a megigazulásról, tisztaságról, jövendő Ítéletről, végezetül egy rövid imádsággal emelte mindnyájuk lelkét Istenhez. „Jó éjt Uram !“ „Isten megáldja !“ „Nagyon köszönjük!“ „Jöjjön máskor is!“ köszöntésekből ítélve, a prédikáló megelégedhetett az eredménnyel. Máskor egy kis utcagyerek azzal mulatott, hogy nagy buzgalommal, ügyességgel sárgolyót csinált és célozgatta Barnardonak és barátainak arcát, kik éppen szemle* református egyházközség lelkésze. imádkoztak és szemöket behunyták. Mikor Barnardo felnyitotta száját, a vásott fiű úgy talált beledobni egy sárgolyót, hogy sem száját becsukni, sem a sárt kidobni nem volt képes, a hallgatók pedig irtózatos nevetésben törtek ki. Ez „ártatlan tréfa“ volt csak (?), de máskor meg, amint egy este belépett bibliáival egy csapszékbe, hogy a gazdát megintse, amiért legénykéknek és leánykáknak dőzsöléseit tűri az ivóban : alig látott a dohányfüsttől, s 14 —18 éves fiukkal és leánykákkal volt tele a szoba és mielőtt körültekinthetett volna, két hatal - más suhanó betette mögötte az ajtót, hogy vissza ne mehessen. Barnardo elszántan közibük ment és kezdte nekik kinálgatni a bibliákat: a tejles bibliát 30, az új testamentomot 10 pfennigért. De nem tudott uralkodni a lárma fölött, hanem felugrott az asztalra, hogy előadást tartson. A bibliákat el akarták tőle szedni, de csak pénz nélkül. Szorongatott helyzetbe jutott : a társaság magaviseleté egyre fenyegetőbb lett. Végre is a felfordított asztal alá került, leszorítván őt az asztal deszkája, melyen két hatalmas suhanó indiántáncot mutatott be a többieknek. Barnardonak két bordája eltörött. De most következett a meglepő eredmény. Mikor a rendőrség nyomozta a bűnösöket, Barnardo egyet sem vallott be. „Az evangéliommal kezdtem — úgymond —, tehát nem szándékozom a törvénnyel fejezni be.“ Mikor ezt a gonosztevők megmeghallották, összegyűltek az előbbi helyen, de teljesen józanok voltak és megegyeztek, hogy Barnardonak egy hajaszála se görbüljön többé. Meglátogatták, igazi részvéttel tudakozódtak hogyléte felől, igazán meg bánták elkövetett vétküket. És csak ez az egy eset főbbet megtérített, mint akár egy esztendei prédikálás, vagy tanítás. Egyszer ismét négy gazember elvette tőle kalapját, kabátját, óráját láncostul, tárcáját pénzével együtt, de íme egyik kapuban megvárta őt a tolvajok megbízottja és mindent visszaadott e szavakkal : ,,Engedelmet kérünk, ha tudtuk volna, hogy ön Barnardo, nem bántottuk volna.“ így számlálja el a német egyházi lap ez eseteket a nevezett könyv nyomán annak megmutatására: „hogyan győzedelmeskedik a szeretet?“ Hát ez igaz. A mi a buzgóságot és az eredményeket illeti. De mit Bzóljuuk mégis e módokhoz és eszközökhöz ? Hiába csak : „est modus in rebus“. Ez a „modus“ pedig talán még sem engedheti meg úgy eltáltani szánkat,
