Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1910-08-07 / 32. szám

32. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 259. oldal. dologi kiadásait nem térítené meg, azon összegkén, melyet a konventi addsegély-bizottság megállapított, az elmaradó összeget fedezze az egyházi adó alap oly formán, hogy az állami megállapítás után az Összes egyházak rendkívüli segélyét revízió alá veszi, s az államilag meg nem állapított segélyt, mint évi rendes adósegélyt irja elő a gyülekezetek javára. így lévén csak elkerülhető, hogy az egyházközségek, melyek a megállapított segélyek szerint rendezkedtek már be, s készítették el költségvetéseiket — zavarba ne jussanak. A 31/2°/0-os lelkész nyugdíj • intézeti tagdíjnak az állás üressége esetén való törlése iránt újból felír a köz gyűlés a konventre Ezek után került tárgyalásra a negyedi lelkészválasztás ügye. Ezen egyházban a három Ízben megkisérlett lelkészválasztás sikertelen maradt mindannyiszor azért, mivel a gyülekezet választóközönségének nagy többsége B. Szabó János ottani segédlelkész mellett foglalt állást, kinek második vizsgája, s így lelkészi oklevele hiányozván, törvény szerint választható nem volt. Ennek dacára, érdekében olyan terrorizmus fejtetett ki párthívei részéről, aminek ő nem mondott ellene : amely e nagy és fényes gyülekezetei már-már a züllés útjára terelte. A közgyűlés törvényes kötelessége tuda­tában komoly higgadtsággal fogott az állás betöltésé­hez. Egyházi főjegyző referálta az ügyet. Az előadás végeztével felhívta az elnökség a negyedi egyház nagy számban jelenlevő hiveit, nyilatkozzanak, hogy á 13 pályázó közül, kit óhajtanak lelkészül. Mert bár — a tékozló fiúként — választási jogukat eljátszották, de az egyházmegye apai szeretete most is hajlandó kérésük teljesítésére, mert hiszen előtte a gyülekezet békessége és nyugalma a legfőbb, sőt egyedüli szem­pont e kérdés elbírálásánál. A segédlelkész mellett lándzsát törő pártból senki nem nyilatkozott, de a komolyabb, s törvénytisztelő hívek képviseletében Izsák Károly elöljáró kijelentette, hogy Sándor Benő bajkai lelkészt óhajtanák lelkészükül megválasztatni, s ezen felszólalása támogatásáúl egy több aláírással el­látott kérvényt nyújtott be a közgyűléshez. A beszédek elhangzása után felolvastatott a minősítő­bizottság jegyzőkönyve, melyből a pályázók neve és állása a gyűlési tagok előtt nyilvánvalóvá lett, s erre az elnökség elrendelte a titkos szavazást. Először szavaztak az egyházak igazolt képviselői, az egyházak betűrendje szerint hivatván az urna elé; azután az egyházmegye tisztviselő világi tagjai, s tanító kép­viselői. A szavazatok összeszámláltatván, a szavazás ered­ménye gyanánt kihirdettetett, hogy: a) Sándor Benő bajkai lelkész nyert . 59 b) Vargha Károly jókai „ „ .12 c) Németh József noszlopi „ „ . 6 d) Várady Lajos tatabányai „ ... 1 szavazatot, s ennek folytán az elnökség Sándor Benő bajkai lelkészt a negyedi lelkészi állásra törvényesen megválasztott lelkésznek jelentette ki. B Szabó János segédlelkészt a közgyűlés Negyed­ről 48 óra alatt leendő eltávozásra hívta fel, s helyébe Galambos János komáromi segédlelkészt rendelte ki, Komáromba pedig Szabó S. Zsigmond, volt sepsi­szentgyörgyi vallástanárt alkalmazta. Ezzel lezárattak a negyedi lelkészválasztás aktái, reméljük, hogy véglegesen, s az óhajtott békesség ezen szándékosan felzavart gyülekezetben is helyre áll. Nyugalomba vonult öt kántortanítója iránt kifejezte a közgyűlés elismerését és köszönetét, s nekik a jól kiérdemelt nyugalomhoz jó egészséget és hosszú életet kívánt. Lelki örömmel vett tudomást a közgyűlés arról, hogy a uyitrai missziói egyház kiváló Ügyességű lelkészének fáradhatatlan buzgólkodása folytán egy olyan területet sikerült vásárolnia 28.000 koronáért, melyen temploma, lelkészi és tanítói lakása és felekezeti iskolája kényelmesen elférnek. S ezen a telektömbön már építi új épületeit és pedig mind valamennyit egy­szerre. Október elsejére már harangok szava fogja hirdetni a Nyitra- és Vágvölgyben, hogy Kálvin János tudománya, hitvallása eme püspöki városba is be­menetelt talált, s lelki világosság sugarai áradnak szét a Krisztus nagyjaira és kicsinyeire. A számvevőség úgy a köz-, mint a gyámoldai pénz­táraknál a tőke-állomány gyarapodásáról számol be. Az egyházak számadásai és költségvetései átvizsgálá­sát jelenti a számvevőszék, jelentése alapján a nagy többségé jóváhagyatott és megerősíttetett s egyesek pedig a hiányok pótlására utasíttattak. A számvevőszék mandátuma lejárván, újból alakíttatott. A tanügyi bizottság jelentése tárgyaltatott, s miután a tanügy fejlődéséről s a színvonal emelkedéséről szól, örvendetes tudomásul vétetett, s egyes konkrét javas­latai elfogadtattak. Több kisebb s nagyobb kebli ügyek letárgyalása után közebédre gyűltünk össze, hol tartalmas fel­köszöntőkben nem volt hiány, amit említeni is feles­leges akkor, ha tudjuk, hogy a közebéden püspök urunk, Megérkeztek a legújabb tavaszi és nyári férfi-divatkelmék! Rendkívüli dús választék bel- és külföldi gyapjukelmékben, valamint angol különlegességekben, ízléses, jól álló papi, polgári, valamint egyenruhákat készítek mérték szerint a legelegánsabb kivitelben. A szabásnál a test formáira, a kényelem követelményeire nagy gond fordíttatik. Vágó Dezső szabászati akadémiát végzett szabómester, oki. szaktanító Pápán, Fő-tér 19.

Next

/
Thumbnails
Contents