Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-07-24 / 30. szám
244. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1910. a bizonytalanság, súlyos nélkülözés és magára hagyatottság nem növeli, aeélozza, edzi, hanem inkább rombolja, sőt tönkreteszi a fiatal nemzedék testi-lelki épségét és erejét. Raksányi Károly ősz elnökének lemondását most sem fogadta el az értekezlet, hanem egyszerű, közvetlen, lélekteljes imádsága és megnyitó-beszédének hatása alatt őszinte szivvel kívánták mindnyájan a tagok, hogy még sokáig láthassák, hallhassák őt az elnöki székben és minél távolabb legyen ama Nébo-hegye, melyen túl senki nem vezérkedhetik. Szombathy István Begédlelkész Dévai Biró Mátyásról, a Balatonmelléki egyházaknak is reformátoráról tartott figyelemmel hallgatott és szíves köszönettel jutalmazott felolvasást. Az értekezlet idejére több lelkésznek családja is megjelent Balatonfüreden, barátságos együttlétben töltve el a napot. Vegyes közlemények* Egyházkerületi közgyűlés. A dunántúli ág. h. ev. egyházkerület 1910. évi rendes közgyűlését aug. 17.-én Pécs városában tartja. A közgyűlés fontosabb tárgyai: Püspöki jelentés. A főiskolai nagybizottság jelentése. Az egyházkerületi pénzügyi bizottság jelentése. Az egyházkerületi népiskolai bizottság jelentése. A soproni és felsőlövői tanítóképző-intézetek egyesítésének kérdése. A horvátországi egyházak ügye. A középiskolai tanárok szolgálati pragmatikája, A tanítók hivatalos viszonyait szabályzó szabályzat. Az állami iskolák hitoktatóinak díjazása. A pápai ref. templom-alapra Ruesás Lajos zágrábi missziói lelkész úr 50 koronát volt szives adományozni. Fogadja e helyen is köszönetemet. Kis József lelkész. Egyházmegyei közgj ülések. A belsősomogyi és a veszprémi egyházmegyék e hó 26.-án, amaz Csurgón, emez Veszprémben fogják gyűlésüket megtartani. A mezőföldi egyházmegye közgyűlése augusztus 3.-án lesz Székesfehérváron. Imaház-avatás. A nagykanizsai ref. missziói egyház folyó hó 17. én avatta fel most épített imaházát, melynek építése főleg azért vált szükségessé, hogy az egyház a régebbi ímaház felhasználásával a lelkészlakot óhajtotta kibővíteni. A felavató istenitiszteleten a hívek és más felekezetbeli érdeklődők szép számmal jelentek meg, hol Kádár Lajos lelkész megható alkalmi imája és szónoklata teljesen lekötötte a jelen voltak érdeklődését. Mély hatást keltett Nagy Lajos ottani egyház tagnak „Jelenvaló Isten“ c. költeménye, mit fia : Nagy Győző főgimnáziumi tanuló szavalt; mely után a CXXII. zsoltár 3. versének éneklése közben a hívek elhagyták a felszentelt imaházat. ínternátus bővítés. A csurgói ref.' főgimnázium internátusának kibővítése céljából a belsősomogyi ref. egyházmegye kérvényt intézett a magas kormányhoz, amelyben 200.000 korona államsegélyt kér. E kérvényt a konvent melegen pártolva terjesztette fel. „Ha a kért segélyt megkapjuk — mondja az esperes évi jelentésében — s a bentlakást 120 növendék számára kibővíthetjük, hiszem, hogy növekedni fog a tanulók Bzáma, mert az ilyen internátus ma már nélkülözhetetlen minden főgimnáziumnál, mivel a szülőknek nagy megnyugtatására szolgál, ha gyermekeiket kellő felügyelet alatt helyezhetik el, ha az apai hajlékból kikerültek !“ LeánynevelÖ-intézetünk értesítője már kikerült a sajtó alul, szét is küldetett. Jövő számunkban ismertetni fogjuk. Jótékonycélú táncmulatság Balatonkenesén. A balatonkenesei fürdővendégek 1910. évi július hó 28.-án, a fürdőtelep, a balatonkenesei ref. egyház orgona-alapja javára műsorral egybekötött táncmulatságot rendeznek. Orgona-átvétel. A gégényi (Szabolcs m.) református egyházközség temploma számára a hírneves Rieger Ottó budapesti cs. és kir. orgonagyáránál egy impozáns orgonát rendelt, amely múlt héten lett felállítva s rendeltetésének átadva. Ezen orgonát igaz őszinteséggel mondhatjuk tökéletesnek, mert annak szerkezete a legújabb pneumatikus csőrendszerü kivitelben készült s a legpontosabban működik. A játék asztal berendezése kitűnő, egyszerűen és könnyen kezelhető, az orgona változatai szinesek s azok jellegezése hű. A mű hangja tiszta és nemes; külső alakja Ízlésesen csinos, szóval minden tekintetben elsőrendű alkotás s meglátszik, hogy a Rieger-cég gyártmánya. Itt említjük meg, hogy a Rieger-cég most szerelte fel a nála rendelt budapestkőbányai református templom 30 változatú hatalmas új orgonáját, amelynek átvétele a jövő hóban fog megtörténni. Az újságírás szenzációja „Az Est“, ez a fővárosban naponta korán délután megjelenő ízléses, bátor, szabad és becsületes lap. „Az Est“ új színekkel, új formákkal vág utat az események áradatába és mindenütt ott van, ahol szükség van a gyöogeség vagy az el nem ismert érdem védelmére és ahol szüksége mutatkozik a bűnök leleplezésének. „Az Est“ újságírói gárdája a legnevesebb újságírókból áll, akik mindent odaadnak a közönségnek, amit csak független, tiszta kezű és a nagy emberi ideálokért küzdő újságírók odaadhatnak : szivüket, eszüket és munkájukat; cserébe csak a közönség szeretetét kérik. „Az Est“ mindennap a legelső délutáni gyorsvonattal indul Budapestről szerteszét az országba és így az ország minden tájára legalább fél nappal előbb viszi meg az aznapi események hirét, mint a többi fővárosi napilapok és azért előfizetési ára mégis havonta csak I kor. 40 fill. Előfizetést akármelyik postahivatal elfogad. A „Divat Újság“ minden hónapban kétszer jelenik meg. Előfizetési ára nagyon olcsó : negyedévre postán való szétküldéssel 2 korona 20 fillér. Előfizetni legcélszerűbben a kiadóhivatalba intézett posta-utalvanyon lehet. — A „Divat Újság“ kiadóhivatala Budapesten, VIII., Rokk-Szilárd-utca 4. számú házban van. Aki a liturgiái követelményeknek megfelelő jutányos