Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-07-17 / 29. szám
Huszonegyedik évfolyam. 29. szám. Pápa, 1910 július 17. DDNÁNTŰLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap, Az előfizetési díjak (egy évre 8 K, félévre 4 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Az 1908 :XLL törvénycikk és az egyházak. Irta: Vargha Károly, a jókaí Református anyaszentegyházunk — mindenki tudja — sok bajjal küzd. A vezetőkben és hívekben sok helyütt megfogyatkozott lelki és anyagi erő mily sok nemes törekvésnek szaggatja meg szárnyait, bénítja meg magasra törő igyekezeteit, a gyakorlati lelkészség apostolai legjobban tudhatják. Különösen az anyagi erő hiánya mily sok gyülekezetei sodor szinte a kétségbeesés szélére, ha különben azok vezetőiben a só nem izetlenült is meg. A manapság mindenfelé elterjedt elvilágiasodás és léhaságra való hajlam midőn bedugja az amúgy is gyéren csurgó önkéntes adakozás forrásait: segítségére siet ezeknek a sokszor lazán felfogott kötelesség lerovásában, szivük jobb részében még megmaradt csekélyke buzgó* ság megsemmisítésében is az az eljárás, midőn egynémely világi törvény magasabb szempontból elbírálandó, mondjuk: nemes intencióját a „zengő érc“-böl és „pengő cimbalom“-ból összetákolt egyházias buzgóság kellően meg nem értve, azt a maga céljaira teljesen kiaknázza. Nem kell messze mennünk. Egyéb mizériáink mellett itt van az új végrehajtási novella, az 1908. évi XLI. törvénycikk. Ezt lásd meg óh egyetemes konventünk bölcsessége és siess a betegség orvoslására, míg nem késő! Mert periculum in mora. Lássuk csak! A vonatkozó novella kiveszi — röviden megmondva — a végrehajtási kielégíthetés alul a 12 katasztrális holddal vagy annál kevesebb református egyházközség lelkésze. ingatlannal biró kisbirtokosok ingóságait, s az ingatlanok tartozékait. Nem egészen, de igen nagy részben. Hasonlóképpen a kisiparosok ingóságait és a mesterségükhöz való anyagkészletet 150 korona értékig. Nem részletezem a dolgot, mert feleslegesnek tartom. Olvassa el bárki a törvényt. Csak annyit mondok, hogy ha e törvény a köz; tudatba jobban átmegy — bár már most is vannak elég sajnálatos konkrét esetek és elég nagy számmal — ebből református egyházainknak, melyeknek tagjai nagy része igen sok helyen ilyen kisbirtokosokból áll, nagy veszedelem származik azon egyszerű oknál fogva, hogy a törvény leple mögé bújva, egyházi adóját még az eddig szívesen megfizetni szokott egyháztag is, legyen bár reá vetve az új egyházi törvény szerint csak a 10°/0-os egyházi adó, nem fogja megfizetni. Pereljük?! Annál rosszabb. Ingóságait bizonyos mértékig —, de jó magas mértékig, s ezen felül vájjon hánynak van valamije?! — védi a törvény. Tehát nem boldogulunk. S jól a markába nevet a mi 2 koronás követelésünkre. De hát ez nem lehet, így szólnak tán némelyek! Ott van az ingatlan, azt magát nem mentesíti a törvény. Ez igaz. Az ellen vezethető végrehajtás. De melyik pap vagy egyházi elöljáróság megy bele ebbe szívesen?! Tán egyik sem, mert orvosolni akarván a bajt, „medicina peior érit morbo“. Elmérgesedhetik így a dolog, hogy beláthatatlan veszedelmes következményei lesznek.
