Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-07-10 / 28. szám
28. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 227. oldal. magyar reformátusság nagy száma kötelességévé tette a magyarországi református egyháznak, hogy missziói munkát vállaljon és tartson fenn Amerikában is. S ezt igen helyesen cselekedte. Immár hat éves ez a missziói munka s ez idő alatt számtalanszor bebizonyult, hogy csakis a hazai egyház amerikai egyházmegyéje az egyetlen szervezet, amely fenntartja és a szó igazi jelentésében ápolja Amerika magyarjaiban a magyarországi református hitvallást és egyházkormányzatot s ezzel elszakíthatatlan láncot kovácsol, amely a kivándorolt magyar református embert szorosan a szülőföldjéhez kapcsolja. Annak a magyar papnak ugyanis, aki csak a saját felekezete sáncai mögé húzódik és a magyar hazaszeretet mindennél szentebb ügyét nem szolgálja, Amerikában nincsen helye. Jobban mondva : az ilyennek Amerikában nem kellene helyet adni. Fájdalom, mégis vannak elegen. Nem említve a német Reformed Churchöt, amelynek ma már csak néhány magyar egyházacskája van, különösen a presbiteriánus egyház az, amely mind nagyobb akciót fejt ki az iránt, hogy az amerikai magyar reformátusokat Magyar országtól és a magyarországi református egyháztól elidegenítse. S ez akciójában az eszközöket sem válogatja. Maholnap minden kétes existenciájú fiatal magyar embert pappá szentel. A közönséges munkás-ember, vagy foglalkozásnélküli egyén, akár református, akár másvallású, ha a munkát vagy a csavargást megunja, vagy foglalkozást nem kap, egyszerűen elmegy a presbiteriánus egyház magyar misszionáriusának s alig egy évi u. n. „tanulás“ után „magyar református lelkész“ nek írva, bolondítja a mindenre kapható magyarokat. E szégyenletes állapot ellen már a magyar presbiteriánusok saját hivatalos egyházi lapja („Amerikai Magyar Reformátusok Lapja“) is felszólalt, ezeket Írván a folyó évi április hó 9. számának 6. oldalán; „Hát mi, úgynevezett presbiteriánus atyafiak, mikor szervezkedünk ? vagy azt várjuk, míg a tanulatlan papság túlsúlyra jutása és uralma, mely előre tudjuk, tűrhetetlen lenne, végpusztulással fenyegeti a nemes ügyet? Jó volna már, ha egyházaink szót emelnének végre a visszaélések ellen s tömörülnének valamilyen formában, hogy a bekövetkezendő gonosz időket elfordíthatnék egyházainkról.“ Szentül igaz, hogy ha a Krisztus még egyszer eljönne, egyenesen Amerikának tartana, hogy azzal a bizonyos korbácssal először is a presbiteriánus magyar kontár papokat kergesse el, akiknek sem előképzettségük, Bem papi diplomájuk, sem belső elhivatásuk az igehirdetésre nincsen, de a presbiteriánus egyház hódító vágyából papi állásuk van. Még elgondolni is szörnyűség, hogy az amerikai magyar református nép ama részének, amely a presbiteriánus uralom alatt van, olyan papjaik is vannak, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi fán terem a magyar református egyháztörténet, egyház-alkotmány, egyház-szertartástan, stb. S ezek a magukat „magyar református lelkész“-eknek nevező kontárok mindmegannyi heródesei a magyar hazaszeretetnek is, mert azzal tetszelegnek híveik és az angol-ajkú presbiteriánusok előtt, hogy szidják, gyalázzák Magyarországot, a magyarországi egyházat, a magyarországi adózást (ez kell a magyarnak) és mindazt és mindenkit, ami és aki magyar vagy magyarországi ; minket pedig, akik a hazai református hitvallás hirdetését a szülőföld szeretetének prédikálásával egyesítjük, lapjaikban és szószékeiken egyaránt a magyar kormány fizetett ügynökeinek neveznek. Az efajta presbiteriánus magyar papokról már 1907. évi június hó 2. számában, a budapesti „Protestáns Egyház és Iskola“ című lap szerkesztője is azt irta, hogy „« nem csatlakozott gyülekezetek némely lelkészei nemcsak a hazai anyaszentegyháznak lettek hűtlen fiaivá, hanem képesek még arca is, hogy a messze idegenben saját fajuk, nemzetük megfojtóivá váljanak“. Sapienti sat ! Hátha még itt megörökítem azt a nyilatkozató! is, amelyet nemrégen megbízható helyen egy presbiteriánus magyar pap tett, hogy t. i. : ha akarják, ha nem, nekik is „muszáj“ hazafiasabb irányban működni Ök azóta, amióta a hazai egyház amerikai missziója oly feltűnően erősödik! Felesleges hát bizonyítgatni, hogy úgy a hazai református egyház, mint a magyar haza szempontjából mily végtelenül fontos az az amerikai missziói munka, amelyet elismerésre méltó buzgósággal és erős kézzel az egyetemes konvent elnöksége irányít. — Folytatása következik. — Vegyes közlemények* A tiszáninneni ref. egyházkerület új főgondnoka. A báró Vay Béla lemondása folytán megüresedett egyházkerületi főgondnoki állásra a tiszáninneni egyházkerület gyülekezetei csaknem egyhangúlag Dókus Ernő egyházmegyei gondnokot választották meg. A választás örömmel tölt el minden református embert, mert Dókus Ernő már eddig is nagy munkásságot fejtett ki az egyházi élet terén. Megválasztatása alkalmából mi is őszinte örömmel üdvözöljük s kívánjuk, hogy díszes állásában sokáig munkálhassa ref. egyházunk s azzal együtt édes hazánk fölvirágoztatását. Szép elismerés. Leánynevelő-intézetünkbe a tanítónő képesítő vizsgán, mint a kormány képviselője, dr. Kovács János, a fővárosi polgári iskolai tanárképző tanára volt jelen ; egy igazi szakértő. A vizsga eredményéről fölvett jegyzőkönyvbe dr. Kovács a következőket diktálta : „A kormány-kép viselő teljes elismerését fejezi ki a vizsgálat egész lefolyása fölött. Az írásbeli feladatok tételei
