Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1910-06-19 / 23-25. szám

23—25. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 197. oldal. osztrák háborúból nevezetes Zergehegy tetejére értek. Felséges kilátást élvezett innen a városra, a Dunára, a Morva mezőre, s a Kis-Alföldre. Másnap korán reggeltől tekintették meg Pozsony városát s benne a műtörténeti nevezetességeket, köztük hosszabb időt szentelvén a városi múzeumnak, a koronázó székes­­egyháznak s a már omladozó várnak. Délben Pozsony bájos szigetén ebédeltek s délután 2 órakor indulva, Csornán át, este fél 9 órakor tanulságokkal gazdagon tértek haza Pápára. A kirándulás kedves epizódjaként megemlítjük, hogy a Vaskutacskánál éppen majálist rendező líceumi ifjúság tanár-elnöke beinvitálta a pápai leányokat a mulatságra, akiit rövid félórácskán részt is vettek a táncban. Nyilatkozat. Alulírottak ezennel kijelentjük, hogy a negyedi lelkészválasztás alkalmával Negyeden, folyó évi április hó 6.-án, a református templomban ez a kiáltás: „Abcug esperes!“ el nem hangzott és sem azelőtt, sem azóta nagytiszteletü esperes urunk személyét sértő kifejezés itt nem tétetett. E nyilatkozattal az igazságnak és nagytiszteletü esperes urunk nagyrabecsült személyiségének tartozunk. Negyed, 1910 május 28. A negyedi ref. egyház presbitetiuma. Lelkészi értekezlet. A pápai egyházmegyei lelkészi értekezleten, e hó 29. én, délután 4 órakor Bállá Endre csetényi lelkész a Cálvineumról, az ORLE alapszabályai ról és a lelkészképzésről fog előadást tartani ; Jakab Áron nagypiriti lelkész pedig az egyházi alkotmány reformjáról és a „Közös Bevásárló Szövetkezetről“ értekezik. Aranykönyv Étén. Pőcze István gondnok és neje Barátb Zsuzsanna, továbbá Pőcze Sándor és neje V. Farkas Juliánná az urasztalára egy díszes térítőt készít­tettek s a szószéket és a papszéket szintén díszes szőnyeggel huzatták be 90 korona értékben. A szép áldozatkészségért e helyen is köszönetét mond Vörös­marty Károly lelkész. Szives tudomásul. Több oldalról hozzám érkezett tudakozódásra ezen az utón is értesítem a nt. lelkész és t. tanító urakat, úgyszintén a szülőket és gyámo­kat, hogy az 1910-11. tanévre szóló köztartási segé­lyekért f. évi junius hó 20 ig kell folyamodni. A kér­vényeket a nt. és tek. igazgató-tanácshoz címezve, szegénységi és iskolai bizonyítvánnyal fölszerelve hoz­zám kell beküldeni. Tandíjmentességért és tankönyv­segélyért szeptemberben, a beiratkozáskor, alapítványért 1911 február 5-ig kell folyamodni. Bárminemű fel­világosítással mindig készséggel szolgálok. Pápa, 1910 máj. 14. Faragó János főgimn. igazgató. Felvétel a pápai református leánynevelő-intézetbe. A pápai református leánynevelő-intézet (polgári leány­iskola és tanítónőképző) internátusába június hó 25-ig kell felvételért folyamodni. Az internátusi ellátási díj 500 K, félkedvezményes díj 450 K, kedvezményes díj 400 K, mely utóbbi kedvezményekben ref. vallású, szegénysorsú, jómagaviseletű és szorgalmas növendékek, elsősorban a dunántúli egyházkerületbeli lelkész- és tanító-leányok részsesiilhetnek. Első alkalommal történő jelentkezésnél a felvételi kérvényhez csatolandók : 1. születési , 2. ujraoltási , 3. polgári iskolai felvételért folyamodóknál négy elemi, tanítónőképzőbe folyamodók­nál négy polgári vagy felsőbb leányiskolái osztály el­végzését igazoló bizonyítvány, 4. tanítónőképzőbe pályá­zóknál ezen kívül a lelki és testi épséget igazoló bizo­nyítvány. A kérvények a nagytiszteletü és tekintetes főiskolai igazgató tanácshoz intézendők s az intézet igazgatóságához Pápára küldendők. Nyilvános nyugtázás. Szalay Benő lelkésztársunk árvái részére adakoztak: Segesdy Miklós, Mórocza Kálmán, Kis József, Szekeres Mihály 10—10 korona, Novotny Lajos, Thaly István 3—3 korona, Kiss Zoltán, Galambos László 2—2 korona. — Fogadják a nemes­­bzívü adakozók az árvák nevében hálás köszönetemet. Szentgál, 1910 május 14. Gázon Gyula ref. lelkész. A negyedi református lelkészi állásra a következők pályáztak : Várady Lajos tatabányai helyettes-, Besse Lajos tarjáni-, Bódis Lajos neszmélyi-, Csötönyi János budapesti segéd-, Csekey Dávid alsóváradi-, Mészáros Kálmán szőnyi segéd-, Vargha Károly jókai-, Sándor Benő bajkai-, Soós István kastélyosdombói segéd-, Klippel Alajos brekinszkai-,’Németh -József noszlopi-, Szinay Sándor nagyölvedi segéd , Juhász Pál nagy­­pi8aniczai helyettes-, Kuliffay László abai , Páli Lajos kismányai református lelkészek és Szabó S. Zsigmond sepsiszentgyörgyi református helyettes vallástanár. Közgyűlés. A veszprémi református egyházmegyei tanegylet folyó évi június hó 28.-án, délelőtt 10 órakor kezdrdőleg tartja évi közgyűlését Veszprémben, a ref. egyház tanácstermében. Szerkesztői üzenet. 8’. D. A nagy jótékonyságról szóló hirt köszönettel vettem. Ki is volt szedve már a május 29. számra. De akkor nem fért bele a lapba. Azóta meg — jól tudod már, hogy miért nem jelen­hetett meg a lap ... Az egyházmegyei lelkészi értekez­letek elnökeit, illetőleg jegyzőit tisztelettel kérem, hogy a közérdekű, jobban mondva: szélesebbkörü érdeklődésre számot tartó felolvasásokat talán eredeti terjedelmük­ben, vagy legalább bő kivonatban legyenek szívesek közlés végett hozzám megküldeni. - Sz. B. H. Meg­érkeztek. Köszönöm. Jönnek. — Sz. J. A-ö. Meg­kaptam. A jövő szám hozza. Várom a többit. Üdvözlet! — E. 0. Megkaptam. Köszönöm. A jövő számban jön. Orgona megrendelés. Győrteleki (Szatmár megye) ref. egyház a temploma részére szükséges 9 szóló változatú orgona készítésével Országh Sándor és Fia rákospalotai (Budapest mellett) orgona- és harmonium gyáros céget bízta meg. A mű impozáns- és díszes külsővel, a leg­újabb csőrendszer szerint készül és szeptember havában lesz a használatnak átadva. Haranggyár-átvétel. Baktai Egry Ferenc, kisgejőcei haranggyáros átvette a Thúry-féle budapesti harang­gyárat s azt az eddiginél is szélesebb alapokra fektetve vezeti. — Most is igen sok nagyszabású munkát végez, igy egyebek közt a budavári Mátyás-templom s a pápai r. kath. templom harangjainak átszerelését. — Ajánljuk a jól ismert gyáros új vállalatát egyházaink szives figyelmébe.

Next

/
Thumbnails
Contents