Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1910-05-29 / 22. szám

184. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1910. mek szócsövéül. Én a magam részéről — ki a pará­­nyok között is paránynak tartom magamat — sohasem foglalnám el az igazán közérdekű dolgok helyét a hivatalos közlönyben ,* csak némelyeket érdekelhető elme­futtatással, ami a közjót nem viszi előbbre. Távol legyen tőlem, hogy Vágmelléki úr bármely irodalmi termékét is csekélységnek tartanám, mindazon állal — már csak erkölcsi szempontból az igazság érdekében is — kénytelen vagyok azon meggyőződésemnek adni ki­fejezést, hogy a „Szabad a vásár!“ című cikket nem a választás alatt szerzett benyomás, de a választás utáni téves, — sőt ennél több — határozottan rossz indulatú információ sugalta. De talán lesz szives Vágmelléki úr megengedni, hogy csodálkozzam aífelett, ha egy választási elnök, mielőtt az öreg Seneca tanácsa szerint az „audiatur et altera pars“ elvét figyelembe vette volna : már kemény philippikákat szór ellenem. Ha Senecára hallgat, tudom bizonyosan, sohasem születik meg a fenti cikke, mert hiszem, hogy a tárgyilagos igazságot szereti. De így csak oda veti : „megrontotta az elöljáróság egyértelműen hozott határozatát a második lelkészi vizsga nélkül helyetteskedő káplán“. Ugyan mivel ? Talán azzal, hogy az esperes úr ineghivása mellett buzgólkodott, mint az „egyértelműen hozott határozatot“ megalkotó gyűlés elnöke ? Talán azzal, hogy mikor a közhangulat mellette nyilatkozott meg, sietett ez ellen tiltakozni, a törvényre hivatkozással ? Talán azzal, hogy a meghiúsult lelkészválasztás után nem engedte meg az iskolában az érdekében való tanácskozást, az a helyettes lelkész, aki még ma sem ismeri azokat a korteseit — nevezzük csak így —, akik mellette deputációkat szerveztek a püspök úrhoz ? Palást csókolgatás ! . . . Nohát ez nem szokás nálunk ! Ha egy rajongó öreg anyóka a kabátomat megcsókolta a nagy tolongásban, a választás alkalmával, ne rójja fel neki bűnül az Isten, hogy azt cselekedte az ember­rel, amire a földön egy ember sem méltó. Derék aranyosi bátyánk életét a három káplánja közül nem tudom, melyik keseríthette meg ? Én talán nem voltam, noha Vágmelléki úr — azt gondolom - reám céloz. Ha igen, akkor szíveskedjék tudomásúl venni, hogy a derék jó aranyosi bátyánk volt az, aki maga kérte esperes urunkat arra, midőn Padányba helyezésemet kilátásba tette, miszerint hagyjon továbbra is mellette. így beszélte nékem ezt esperes úr 1909. évi május hó 8.-án. Pedig úgy e, az életünket kesergetők­­kel nem szoktuk azt tenni ? De nem védelmet akarok Írni, szükségét annak lel­kem nyugalma és becsületem nem érezi. Hanem tar­tozom a nyilvánosságnak helyes informálása végett azzal a felvilágosítással a „Szabad a vásár“ után, hogy ügyemet Vágmelléki urnái hivatottabb elbiráló előtt már kijelentettem, hogyha találnak egy becsületes embert Negyeden vagy akár hol, aki vallja, hogy viselkedésemmel vagy egyetlen szóval csábítgattam volna a népet magamhoz; becsületes embert, aki állítja, hogy fel nem világosítottam a népet már a leg­első nap nem választhatóságom felől s nem figyelmez­tettem a törvény ide vonatkozó rendelkezéseire; aki állítja, hogy nem követtem el rektorommal együtt min­dent a tisztességes agitáció korlátain belül az esperes úr érdekében, ha lesz ilyen csak egy is, leteszem a palástomat önként, hogy soha többé fel ne vegyem. De ha ilyent nem találnak, kellő értékére leszállítom az egész cikket. Ami az egész „Szabad a vásár!“ on az esperes urun­kat illeti, én a magam részéről sokkal jobban szeretem és sokkal kíméletesebb lettem volna iránta, minthogy a nép szellő-szárnyán járó szeszélyeinek s meggondolat­lanságának következményeiből származó blamage-át kerületeknek szerte kürtöljön, hogy tudják meg, miként járt a komáromi egyházmegye derék esperese. Még egyet! Vágmelléki úr felkéri a tanár urakat, hogy a „régi módi erkölcstannak illemtannal való tanítását ne mellőzzék el“. Szegény jó tanáraink ! Ahány ember, annyifélét igényelnek tőlük. De legjobb tanító­mester az élet s abban az idősebbek példaadása. Tanulni nem szégyenlek, miért is igaz örömmel látnám, ha a cikkíró urak közül sokan nem azt mutatnák meg, miként kell tépni, marni egymást, nem azt, miként kell a Benedek Elek féle történetekért, papválasztá­sokért végig vágni a neki nem tetszőkön, hanem hogyan lehet jótanácssal, szeretettel, békeséggel, türe­lemmel építgetni egyházunkat. Nem az iskola, nem a tanárok hibásak, hanem nagyon sokszor a társadalom példaadói. Ezek mutatnák meg már egyszer, hogy mindenek felett legnagyobb a szeretet. Isten mentsen, hogy ez tanács akarna lenni, mert * Nem osztom Öcsém Uramnak a hivatalos lapra vonatkozó nézetét. Eddig se úgy volt, hogy a mi lapunkban csak püspöki körlevelek, pályázati hirdetések, vagy affélék jelentek volna meg. Időről-időre folytak ebben erős viták, amik igen közelről érin­tették egyes személyeket, de mégis a köz érdekében folytak. Ha átnézné azokat az évfolyamokat, amelyeknek szerkesztői mind úgy ismeretesek, mint igen tapintatos férfiak, nevezetesen az elsőtől az utolsóig előttem — Révész Kálmán, Németh István, dr. Antal Géza ■— megláthatná, hogy az ő szerkesztésükben is jelentek meg olyan cikkek, amik egy-egy közhivatalban levő egyénnek hivatalos eljárását, működését erős kritika tárgyává tették. Én csak az ő nyomdokain haladok, amikor helyet adok olyan felszólalásoknak, amik egyes egyének hivatalos működését teszik szóvá. A nyilvánosság igen jó ellenőr. Szerk. lfj. Stern Lipót Pápa , Kossuth-Lajos-utca 25. sz. Mindennemű kézimunka-, himzési előnyomda-, rövidáru-, csipke-, szalag- és divat­cikkek raktára. — Elvállal mindenféle templomi arany-, ezüst- s selyem díszmunkát, valamint fehér hímzéseket és kelengyék elkészítését. — Lelkiismeretes kiszolgálás!

Next

/
Thumbnails
Contents