Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1910-05-01 / 18. szám

18. szám.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

151. oldal

dolognak tartják azt (természetesen mind azokhoz tartoznak az ilyenek, kiknek a kenyérkérdés az ő kényelmes helyzetükben nem okoz semmi fejtörést) b visszakiáltják : „pem csak kenyérrel él az ember“. (De azzal is!) Azonnal fejére idézik az ősök példáját, az életet, vért, vagyont áldozó, gályákon szenvedő elődöket, és méltatlan, törpe epigon jelzővel illetik árva fejét. Legye nek meggyőződve az így gondolkozók, hogy a mai, nélkülözésben megedzett lelkészek között is vannak, kik a szent és magasztos eszméért, a hitért vérkeresztséget szenvedni készek, ha kell; de nem hajlandók kiáltó szó nélkül törni a szenvedésnek olyan nemét, mely nem egy magasztos célért nehezül reájok, hanem a sorsukkal mit sem törődő, rideg közömbösség miatt kell viselniük.

Aztán az a fizetés, mellyel hivatali őseink honorálva voltak, életszükségletüket jobban kielégítette, mint a miénket az 16UU koronás kongrua. Mindennel el voltak látva, ami egy háztartáshoz szükséges (az én családom nem fogyaszt el évente annyi húst, amennyi a régi lelkész-családnak biztosítva volt), egyszerű, igénytelen életük oly csekély kiadással járt, hogy nem csoda, ha sokan szép vagyont gyűjtöttek csupán lelkészi állásuk után járó jövedelmükből; hiszen nyugdíj intézet, állami- és egyházi adó, kamat nem terhelte őket, gyermekeik taníttatása is édes kevésből kiállott. Ok ebben az értelemben bátran mondhatták : „Extra Hungáriám non est vita; si est vita, non est ita“. De hol állunk mi ma, oly nagy mértékben változott viszonyok között, majd nem ugyanazon javadalmazással? Hogy milyen ma egy kongruás , nagy családdal bíró lelkész helyzete, hadd illusztrálja saját példám azok előtt, kik annak nem ismerői. Jövedelmem, kiegészítéssel együtt, 2000 koronánál semmi esetben sem több. Ebből két fiam taníttatása igénybe vesz 800 koronát (az idén ennél is többet). A fizetésemet terhelő, kötelező kiadásom 150 korona. Egy cseléd tartása (szintén nélkülözhetetlen) 500 korona. A természetben kiszolgált tűzifa értéke, mely pénzkiadás fedezetét nem képezi, 240 korona. Az elmaradhatatlan kiadások összege tehát 1490 kor. Itthon még ötöd magam életfenntartására marad 510 korona. Annak az urnák, ki azt hangoztatta, hogy az a munka, melyet a lelkészek végeznek, mellékfoglalkozásnak is kevés, én megmondom, hogy az én helyzetemben mi volna a főfoglalkozása: a matematika összes műveleteinek mohó tanulmányozása annak kiszámítása céljából, miként lehetne egy öt tagból álló családot, az állásához mért tisztesség határai között, 510 koronából fenntartani. Megvallom, ez idő szerint nékem is ez a főfoglalkozásom, de még a gordiusi csomó megoldásához nem jutottam. Elitéinek sokan ezért? De hát mondják meg, nem diogénesi életmódra van utalva az a család, melynek tisztességes fenntartása ily anyagi feltételekhez van kötve?

Méltatlan a lelkészhez az ily anyagiakért való töprengés — mondják. Magamért soha sem töprengtem, az adott helyzetbe mindig bele nyugodtam és nem vonta el figyelmemet hivatásom teljesítésétől, pedig voltam 350 frtos álláson, kezdő családdal; de akkor megtehettem, hogy o szűk korlátok közé szorítottam összes szükségletemet panasz, elégedetlenség nélkül. Most sem a magam nélkülözése kényszerít a felszólalásra, ennek gondja semmit sem bánt, leérem a legkevesebbel is. De amióta két fiam taníttatása jövedelmem jórészét elvonja, a fizetésemre kirótt terhek tetemesen megnövekedtek és emiatt a legszükségesebb dolgokban családom nélkülözését kell látnom: azóta nem tudok szabadulni a gondterhek nyomása alul, érzem, hogy ki kell mondanom a kiáltó szót, — mert „aki az övéinek gondját nem viseli . . .“ Hiába, mi is test vagyunk, nem tagadhatjuk meg a testi összeköttetést; — mi is úgy vagyunk, hogy „a lélek kész, de a test erőtelen“.

Ez nem csak az én helyzetem, hanem minden nagy családdal bird és taníttató lelkész helyzete.

Vádolnak bennünket semmivel nem törődő, határtalan indolenciával, megmozdíthatatlaneággal. Ajánlgatják a belmissziót, a lelki pásztori gondviselés sokféle nemeit, minél szélesebb körű egyháztársadalmi tevékenységet. Özönével kapjuk jótékony célra az adománygyűjtő-íveket, társulásra taggyüjtő felhívásokat, a szakszerű ön művelést előmozdító művekre előfizetési felhívásokat. Es mi ezekre mind nem reflektálunk, siketek vagyunk. Hiába mutatják fel előttünk a külföldi vonzó példákat, azokon sem lelkesülünk. Érzéketlenek vagyunk. Igen, azok vagyunk 1 S mi az oka ? Az, hogy a belmissziói tevékenység gondját elnyomja a miéinkért aggódó-életgond; az adományok gyűjtésénél első adakozó a lelkész kell, hogy legyen, de nincs miből; a tudományos önművelődésre még a szakirodalom műveinek megszerzését is kizárja anyagi tehetetlenségünk. A külföldi lelkészek tevékenységi példájára pedig csak azt mondjuk: helyezzék őket a miénkhez hasonló körülmények közé, azonnal be áll a dekadencia a külföldi egyházi életben is.

Ez a diagnosis nem én tőlem, vagy a velem egy hajóban úszó lelkésztársa mi tói származik, hanem a mi helyzetünket kívülről szemlélő olyan férfiú, mint Csiky Lajos mondja ki, hogy „nálunk szegény és nagy családdal megáldott protestáns lelkészeknél a megélhetés gondja, a napi teendők fáradalma és a szegény-Régner Pál templom- és díszfestő Pápa.

Templomok festéséről számos elismerő levél! — Több kiállításon kitüntetve! Több pápai templom restaurátora! — Elvállal szobák, termek művészi festését!

Alapíttatott í87í-ben. -— Cím- és betüfestészet! — Modern kivitel! — Szolid árak ! — Alapíttatott Í87í-ben,