Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-14 / 7. szám
103 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 104 Sarasin-Warnery Rein hold, a Világ-szövetség elnöke Bázelből és ennek a szövetségnek főtitkára Fermand Károly Géniből. A külföldnek ezt a kitüntető figyelmét már a magyar név dicsőségéért is meg kell becsülnünk s mivel becsülhetnénk meg méltóbban, mint azzal, ha sokan ott leszünk a felénk nyújtott testvéri jobb megszorítására ! Két napon át fog tartani az országos gyűlés s mindkét nap este lesz vallásos összejövetel, amelyeken svájci vendégeink buzdító beszédeit is hallhatjuk. Nem hiszem, hogy lenne e hazában komoly keresztyén, akit ne érdekelnének az ott felvetődött eszmék. A felutazást az is megkönnyíti, hogy vasúti kedvezményt is eszközöl ki a budapesti intézőség azok részére, akik ez iránt Írnak dr. Fleischer Gyula úrhoz (Lónyayu. 18. sz.) Testvérek az Urban! Ne szalasszuk el a kitűnő alkalmat, amikor megismerkedhetünk az ifj. egyletek nagyszerű munkájával s lelkesedést meríthetünk mi is a jó munkára. A Lélek hív. Halljuk meg szavát. Legyünk ott sokan, hogy az ott felgyújtott oltár tüzével visszatérve otthonunkba, mindenfelé állítsunk oltárt a legjobb ügynek! Isten ujja int, engedjünk neki! Líc. Rácz Kálmán. Szirén hangok. A klerikális világfelfogásnak két föltűnő jelenségével óhajtunk foglalkozni. Nem valami nagy kedvvel tesszük ezt, hanem inkább azért, hogy esetleg több jó hiszemü protestáns intelligens testvérünket megóvjuk a fekete és hazug megejtéstől. Az Alkotmány e. klerikális politikai lap f. évi 25. és 30. száma szemforgató álszenteskedéssel nyújtja szellemi kéményseprő jobbját nekünk, magyar protestánsoknak, hogy segítsük őt a modern felfogások elleni küzdelemben és közben - veleszületett természete szerint — elárult lólábával egyet rúg az egész honi reformáción. Az alkalmat e testvéries lórugásra dr. Székely István, a Pázmány-Eg u etem (igy!) tudós rektorának, a r. k. theologia hitoktatójának u. n. fenomenális beszédje szolgáltatja, amelyben a tudós professzor ur a Pázmány- Egyesület gyűlésén, a Pázmány-serleggel kezében fölhív minden evangéliumi alapon álló felekezetet, hogy védjék meg közös erővel Krisztus tanításait a mai istentelen irányok ellen. Ezt kivánja az evangélium, ezt a haza! Valóban megható ez az invitálás. Kétszeresen meg ható már csak azért is, mert olyan oldalról jött, ahonnan eddig csak gyalázást és kisebbítést szenvedtünk mi magyar protestánsok. Hát végre-valahára ők is beismerik, hogy a pro testántizmus evangéliumi alapon épült és éppen ugv Krisztus elveit hirdeti, mint ők, csakhogy másképen — és jól átértve. Szinte gyönyörködnénk ez evangéliumi késő beismerésen és testvéri jobbot is nyújtanánk, ha a raffinált cikk, illetve cikkek el nem árulnák, hogy nekik nem is annyira a közös evangéliumi alapok megvédése fekszik a szivükön, mint inkább a klerikálizmus önző érdekének hazafiatlan megoltalmazása és az evangéliumi közös alapok helyett a vallástanulmányi alapok és a kath. papi és püspöki javak megvédése. Mi nem aspirálunk kiváltkép az utóbbiak vagyonára. Majd dönt ezek felett előbb vagy utóbb a nemzet bölcs tanácsa. Azonban lépre menni, vagy gimpli szerepet játszani nem akarunk. Tiltja vallási meggyőződésünk; tiltja 400 éves történetünk és mindenek felett tiltja az állam jól felfogott érdeke is. Ennyit a két cikk általános célzatosságára mondani elég. Qui habet caput, nőseit consilium. Aki akar és tud, megérti a szándékot. Azonban van e két felhívásban olyan pont is elég, amelyek egyikére-másikára protestáns önérzetünk parancsolja a visszautasító választ. Honnan vette az első cikk Írója a bátorságot arra, hogy a budapesti Tudomány-Egyetemet Pázmány-Egyetemnek elkeresztelje az országos törvények ellenére ? És honnan vette azt a bárgyuságot, hogy az állami törvények e vakmerő megtagadására felszólítja a magyar protestánsokat is ? Hisz ez a fogalom : Pázmány-Egyetem, örökre kitiltja még az óhajtását is annak, hogy valaha a budapesti egyetemen a protestáns theologiai fakultás létesülhessen. Készséggel megbocsátjuk, ha a klerikálizmus négyszáz évi tapasztalat után Pázmány protestáns-gyilkoló theologia elvét oda módosítja, hogy Luther és Kálvin követőit is tesvérekül kell fogadniuk. Ámde nem értjük a vádat, amely szerint a hazai protestántizmus fáját saját elvei pusztítják. Mert a protestántizmus életerős most is, még erősebb, m:nt a múltban, amit eléggé bizonyít az is, hogy sohasem szólította fel a klerikálizmust saját érdekei megvédésére, amint azt most a lólábakon járó sötét klerikális tábor teszi, A protestántizmus egyedüli erőssége a biblia, erős vára neki az Isten, akiben elejétől fogva bízik. Ha a klerikálizmus söpörni akar, söpörjön a maga küszöbe előtt. Az Egyház leánya, Franciaország, hűtlen lett hozzá; Spanyolország és Portugália belzavaroktól vemhes; Belgium telve szocialistákkal, pedig minden 50 emberre egy apáca, illetve pap jut; Olaszországot a szélső radikális pártok szaggatják, holott ott él a Krisztus földi helytartója stb., stb. Akar-e még több találó példát ? Ne sajnáljon annyira bennünket. Van élő hitünk és élő erőnk és szemünk előtt lebeg a szent kép : mit féltek ti kicsiny hitüek ? A szocializmussal majd csak megbirkózunk, az evangélium, az emberszeretet igaz törvényeivel. Természetesen ez az igaz, krisztusi szeretet magába foglalja a más vallásuak, az izraeliták szeretetét is. Ezek
