Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-07 / 6. szám
85 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 86 Hála Isten . . . A múlt évi számadások lezárásával, költségvetéssel, adékivetéssel vesződik most minden presbitérium. Mikor elvégzi, felsóhajt : hála Istennek ! Mi is elvégeztük. Mi is felsóhajtottunk : hála Isten, ez is meg van. De, hogy ezen sorokat irom, bizonyság, hogy valami más is megvan. Mi ez a más? azt akarom elmondani. A m. sóki lelkész kap irodai költségre — nem tudom mióta, de bizonyos, hogy régóta — 6 = hat koronát. A költségvetésnél felemlítettem, hogy mennyivel szaporodott a lelkészi hivatal kiadása irodai költségek óimén egy idő óta ; azt is felemlítettem, hogy mennyit vesződik a lelkész adóval, adókönyvekkel stb.-vel, szóval nem az ő hivatásához tartozó dolgokkal. Erre az én presbitériumom, — nem világtól elmaradt emberek — szinte egyértelmű csodálkozással válaszol : hát mi a dolga a papnak, ha nem ez ? ! Nohát tisztelt uraim, ez az ami szintén „meg van“, de amire nem mondjuk, hogy hála Isten. A sóki presbiterek nem rossz májú emberek. Sok tekintetben felette állanak másoknak. A tévedés mondatta velük ezt. Hát ki vezette őket ebbe a tévedésbe? — Mi magunk, kérem szeretettel. Hogy én olyan, amilyen előkészülettel mintegy 160 egyházi beszédet tartok egy év alatt a templomban és a templomon kivül (temetésen). Hogy a téli félévben hetenként 2— 3 felolvasást vagy szabadelőadást tartok (erre is csak kell egy kicsikét készülni) ; hogy az egyházi törvény idevágó szakaszaiban a lelkész kötelességeiként felsorolt egyéb teendőket gyarló emberi jó akarattal s tehetséggel végzem, az mind semmivé törpül, mikor a nagy hála Istennél azt mondom, hogy az egyházi adó és vagyon körüli sok főkönyv, alkönyv és könyvecske nem papi munka. Hát kinek a dolga, ha nem a papé ; hiszen egyéb dolgai miatt ugyan ráér. Ez rá a válasz. Ki venné rossz néven tévedésben levő emberektől ezt a véleményt. De igen jó az okulásra. Az E. T. nem rója a lelkész nyakába ezt a dolgot. Annyit mond óvatosan, hogy az év végén számadások összeállításánál nem vonhatja meg segéd - kezéBét a gondnoktól. Jól van. De lám a komáromi egyházmegye valami tiz évvel ezelőtt készült szabályzatában azt mondja: az összes főkönyveket rendszerint a lelkész vezeti! Mintha nem merné mondani, hogy a lelkész köteles vezetni. Mintha érezné, hogy tilosba lépett, mikor így kerülgeti a dolgot : a lelkésznek joga van azt másra bizni, őt akkor az ellenőrzés és felügyelet illeti. Hála Isten, legalább törvény és szabályrendelet határozottan nem rendeli a papot az adóügy szolgálatába. Hiszen olyan jól tudjuk mindnyájan, hogy ez nem tartozik a lelkipásztori gond közébe. Mégis magunkra vállaltuk, mert nem volt kinek végezni. Ennek a következménye az lett és az lesz, hogy az urnák szolgája az Isten titkainak sáfársága mellett adószedő, kivető és — végrehajtó hivatalnok lesz. Tisztelt uraim ! Nemcsak Sókon van ám ez így t Szeretett püspökünknek, szintén voltak már rossz napjai amiatt, mert a komáromi egyház adóügyeibe kénytelen volt erős kézzel belenyúlni. S hogy ez így nem jól van, sőt nagyon rosszul van, azt az én uramnak a Jézus Krisztusnak nevében merem mondani. Ki kell szabadítani minél előbb, s bármi áron a lelkészt az adóügyek kezeléséből s viszszaadni az ő kizárólagos hivatásának. Amit eddig végzett ez ügyben ingyen, jószántából, annak sok lelki kárát vallhatta már az egyház. Több a kár, mint a haszon. Nézzük meg uraim a katholikus vagy zsidó autonom hitközségeket, mindenütt megkímélik az Isten szolgáját az ilyen ügyektől. Tudom, hogy az anyagi nyomorúság vitt minket ebbe a tévedésbe; de szabadulnunk kell tőle, mert könnyen lelki nyomorúsággal fizetjük meg az árát. Hogy hogyan?! Talán majd arról is. De a bajt meglátni könnyebb, mint orvosságot lelni. Lesznek nálam hivatottal)!) orvosok is. Addig is kedves lelkészatyafiak ! ezt a felvetetett kérdést tegyük annak a nem hivatalos pecsétekkel ellátott hétköznapi kabátnak külső zsebébe, vagy annak a zöld színbe játszó vaskalapnak keltetejébe, hogy eleven szénként legyen az a mi fejünkön. S ha sikerül valamiképpen ezt a dolgot jól elintéznünk, akkor nem egyet léptünk, de 12-őt ugrottunk előre a belmissió kies mezején, s igen okunk lesz rá, hogy elmondjuk : Hála Isten. Magyarsók, 1909 január hava. Rácz Elemér ref. lelkész. Jozsue könyve szamaritán fordításban. A bibliai, különösen az ó-testamentomi bibliai kriticizmus a múlt század közepe óta nagy fejlődésnek indult. Fejlődését csak módszere megváltoztatásának köszönheti. Addigi sziszthematikai módszerét, melylyel csupán a kér. dogmatika egyes tételeinek keresett az ó-testamentom könyveiben bizonyítókot, de ezek sokak, különösen laikusoktól kétlett történeti háttere hitelességének bebizonyítását figyelmen kivül hagyta, felcserélte a történetivel, mely épen ez utóbbi kimutatását, a történeti igazság kihámozását, az egyes ó-testamentomi eseményeket körülvevő homályba fónygyujtást tűzte ki céljául. Lázas munka indult meg kutatni profán, biblián kívüli források után. E kutatás előbb Mesopotamia térés mezőin indult meg, de csakhamar kiterjedt mind azon területekre, melyekkel az ó-testamentomi nép egykor érintkezésben állott. S a homály bomladozni kezd. Emlékek, írások kerülnek napfényre, melyek mind tisztább fénybe állítják az elmúlt idők eseményeit, az igazság bélyegét sütve a bibliai elbeszélésekre, lehetségessé téve azok teljes megértését.
