Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-05 / 49. szám
843 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 844 de mintha égő tűz volna szivemben, az én csontjaimba rekesztve ; és erőlködöm, hogy elviseljem azt, de nem tehetem. Mert hallom sokak rágalmazását, a mindenfelől való fenyegetést ; mindazok is, akik barátaim, az én tántorodásomra figyelmeznek, mondván : talán megbotlik és megfoghatjuk öt és bosszút állhatunk rajta.“ (Jeremiás 20 : 7— 10.) Mennyivel könnyebb azoknak, akik már leszámoltak az Úrral. Mennyivel könnyebb a hitetleneknek. Nekik csupán az emberekkel való jó viszony megőrzésére kell ügyelniük. Ez pedig nem is olyan nehéz, csak meg kell szokni a képmutatást, a hizelkedést, a hazudozást. Ami Jeremiással megtörtént, megtörténik ma is azzal, aki komolyan veszi az Úrtól való küldetését, örállói tisztét. Ma is közismert és általánosan helyeselt az a .felfogás, hogy nem a kötelességek elmulasztói, nem a rossz példát adók, nem a bűnösök kevernek rossz hírbe egy-egy várost, intézményt, iskolát, bíróságot, vagy bármi erkölcsi testületet, — hanem az, aki a mulasztásokra, rossz példákra, átkos bűnökre nyiltan rámutat. Ettől, emiatt támad és terjed a rossz hír. Jeremiás ütötte dobra Juda gonoszságát! Tehát ö az oka, hogy Juda rossz hírbe keveredett! Hisz mások is tudták Juda gonoszságát ; nem egy pap és próféta lelkiismerete nyugtalankodott és háborgott amiatt; de volt annyi eszük, hogy hallgattak. Okosan követték ez elvet: „Ne szólj szám, nem fáj fejem.“ Megnyugodtak végre is abban : „ha mindenki vétkezik: ,senki se vétkezik“. És tehettek volna ennél okosabbat! ? ... És így gondolkodva: még ezek is nem boszankodhattak-e Jeremiásra, aki lelkiismeretesebbnek akarja magát mutatni ö náluk?! Mi modern, tapintatos emberek egészen értjük eljárásukat. Mi is értünk hozzá, hogyan kell szemet hunyni; hogyan lehet szépen „e’ csinyáni“ a kényes dolgokat. És ide biz nincs szükség Jeremiásokra . . . Jeremiás rászolgált arra, amit kap. Összeférhetetlen, kiméletlen : el kell hát némítani végleg. Lakoljon halállal! Azonban a fejedelmek és az ország vénei közül is némely férfiak azt mondták: nem méltó ez az ember a halálra! K. J. Az ifjúság érdekében. — Folytatás. — A külső tényezők után most már áttérek a munkálkodó egyének, tehát a tagok jellemzésére. Ifjúsági egyesületekről lévén szó, rendes lagok a dolog természete szerint csakis ifjak lehetnek, ami azonban nem zárja ki azt, hogy a vezetői állást tapasztaltabb, a keresztyén szellemben is érettebb férfikorban levő emberek foglalják el. Elnöke vagy főtitkára ilyen előrehaladottabb korú is lehet, sőt kívánatos is, hogy legalább az egyikük az legyen. A rendes tagok életkora gyanánt a 15—30. éveket tartanám hazai viszonyaink közé illőnek. Még 15 éves koráig az ismétlő-iskola által népnevelési szerveink is gyakorolhatnak hatást a gyermekekre, innen, az ismétlő-iskolából kellene átvenni a tagokat, azaz folytatni az amott megkezdett jó munkát, amely egész a 30. életévig tartana, még ha megnősült is az egyesületi tag. A 30. életévvel azonban nem kellene szakítani az egyesülettel, csak a rendes tagok sorából lépne ki az illető, de pártoló tag azután is lehetne, sőt kívánatos is, hogy a 30. életév után minél többen tartsanak fenn összeköttetést az egyesülettel, mert ez emelné a tagok önérzetét s az egyesület jelentőségét, tekintélyét. A tagok közé felvételt az életkoron és azon kívül, hogy az illető keresztyén legyen, semmi más feltételhez nem kötném, minden foglalkozású, társadalmi állású és vallásfelekezetű ifjút, aki önként, minden erőszakolás nélkül csatlakozni akar, szívesen látnék az egyesületben, csak a párizsi alapelv azon kijelentését vallja, hogy »Jézus Krisztust Megváltójának és Istenének«, azaz ^ az Ige megtestesülésének tartja s magát az Ő országának az ifjak közt terjesztésére felajánlja. Arra kell törekedni, hogy a műkedvelő tagok valóban működő tagokká fejlődjenek idővel s az átmenetei minden külső megkülönböztetés nélkül, rangban emelkedés nélkül menjen végbe. És itt a vezetőre hárul aztán a nagy felelősség, az tudniillik, hogy tényleges szereplésre csakis oly tag vállalkozzék, az intéző-bizottságban helyet csak az kapjon, aki már jó bizonyságot tett a maga krisztusi lelkületéről. Ebben az intéző-bizottságban alapítson a vezető maga körűi egy olyan kört, amely magvát képezze az egész egyesületi
