Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-11-28 / 48. szám
829 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 830 a leglátogatottabb szokott lenni az apró asztalaitól oly tipikus jelleget nyert kártya-szoba — a 32 levelű biblia örökre száműzendő a mi egyesületeinkből; — hanem valami barátságos, kedélyes otthon féle kell egyesületeinknek, ahol olvashatnának vallásos lapokat, tanulhatnának összhangzatos éneklést, nyerhetnének az életre komoly tanácsokat, stb. Nagyobb városokban, a kereskedelmi-, ipari- és tudományos gócpontokban meg arra is kellene gondolni, hogy az átutazó idegen ifjaknak az egyesületi házak csekély díjért szállást is adhatnának, sőt alkoholmentes étkezésben is részesülhetnének, szintén olcsó árban. Ezek az otthonok megóvnák az utazó iparost, kereskedőt, diákot a vendéglők erkölcsrontó légkörétől, lehetővé tennék, hogy ne essék folt az ifjú erkölcsi tisztaságára akkor sem, ha életkörülményei utazásra kényszerítik. Minél rohamosabban halad kultúránk a nyugati államok után, annál nagyobb fontosságra emelkednek az ilyen ifjúsági otthonok s már csak ezért is megérdemli mozgalmunk az egész magyar társadalom támogató és áldozatkész rokonszenvét. Az ilyen egyesületi ház lehetőleg forgalmas utcán, a központon legyen és már külseje is mutassa feliratával, hogy ez az ifjak keresztyén otthona; így az idegen könnyen megtalálja, hogy aztán bent a helyiségben megkóstolhassa az evangéliomi szeretet édes gyümölcseit, családias otthonra lelvén az idegen földön is. Az otthonban a keresztyén komoly erkölcsi érzületnek megfelelő szigorú rend uralkodjék, amely fölött a bennlakó gazdának őrködnie a legszorosabb kötelessége. A külső tényezőkhöz kell sorolnom az egyesület anyagi erejét is. Itt ismét más képe lesz a kisebb keretekben mozgó falusi egyesületnek, mint a sokkal több munkát felölelő városinak. Faluhelyen alig lesz egyéb kiadása az egyesületnek, mint néhány vallásos lap és ilyen irányú könyvek megszerzése, a fűtés és világítás költsége, aminek előállítása végett nem kell valami nagyobb díjakkal terhelni a tagokat, sőt ismervén a mi földmívelő népünknek nemcsak a szegénységét, hanem a zsugoriságát is, tagdíjak szedését alig ajánlanám általános elv gyanánt megállapítani. Inkább más forrásokból, példáúl a községtől vagy az egyházaktól nyerendő rendes évi segélyből kellene fedezni a 100 koronánál többre semmiképpen sem emelkedő kiadásokat így egyetlen ifjú se maradna ki az egyesületből azon címen, hogy nem tud tagdíjat fizetni. Minden akadályt el kell hárítani az útból, hogy minden ifjú csatlakozhassák zászlónk alá. Am a városi ifjakat aligha lehetne egészen felmenteni a tagdíj vagy legalább önkéntes adományok fizetése alól. A társas élet forgatagában már jobban benne van a városi ifjú, ő már ismeri az egyesületi életet és nem új dolog előtte, hogy az egyesület részére fizetni is kell valamit. Az évi szükségletek egy részének fedezése itt már inkább nehezedhetik az ifjak zsebére. Mert hasonlíthatlanul költségesebb egy városi, mint egy falusi egyesület fenntartása. Városon bérelt vagy saját tulajdont képező és mindenkor rendelkezésre álló helyiségre van szükség, már ez maga sok költséget igényel. Ezenkívül egy gazdának, aki maga az egyesületi titkár is lehet, lakást kell adni az egyesület helyiségében, hogy állandóan rendelkezésre állhasson. A tagok nagyobb száma miatt nagyobb könyvtárra, több lapra, stb. van szükség s így a pénzügyi helyzetre már itt sokkal több goudot kell fordítani. Azonban mindent a tagoktól sem várhatunk, az anyagi áldozatra képtelenség sok jobb indulatut is visszatarthatna s ezért a köteles díjat mérsékelt minőségben kellene megállapítani (1 koronánál többet semmiképpen sem), a tehetősebb ifjakat buzdítva önkéntes adományokra is. A kiadások nagyobb részét a társadalomra hárítanám. Maecenások nélkül ilyen nagyobb szabású egyesület meg nem élhet ; de én hiszem, hogy ilyen jóltevők szerzése nem lenne fölötte nehéz. Ugyan van-e nagyobb érdeke a magyar társadalomnak, mint a nemzet virágának, az ifjúságnak testi-lelki épségét, tisztaságát, oltalmazni és mi tehetné ezt sikeresebben, mint a mi ifjúsági keresztyén egyesületünkben működő csodás ereje az evangéliomnak! Be kell vinni ezt a meggyőződést a társadalom leikébe, meg kell teremteni egyesületeink iránt a buzgó érdeklődést s így aztán meg lesz könnyítve a gyűjtés munkája! Mert a társadalom pártfogó szeretetét én rendszeres gyűjtés által óhajtanám igénybe venni és nem — amint divatos, de erkölcstelen — mulatságok rendezése által. Nekünk egyesületeink érdekében anyagi vagy erkölcsi kárt egyes családoknak nem szabad okozni. Meg kellene valahára értetnünk a magyar társadalommal, hogy ha a báli ruhák árának csak az egynegyedrészét adják a pártolásba vett jótékonycél javára, sokszorosan többet tettek vele. A családapák zsebét kevésbbé terhelő kedélyesebb összejöveteleket, szeretetvendégséget, hangversenyt még talán lehetne rendeznünk egyesületeink támogatására, de a költséges táncmulatságoktól, a hivalkodás eme vásáraitól irtózom. A gyűjtés sikeresebb lehetne, ha a nőket is megnyernek egyesületeink kültagjaiúl. A nőnek e tekintetben való szerepét külföldi testvéreink már régen felismerték és igénybe is veszik, bizonyára nem kis haszonnal. Líc. Rácz Kálmán. — Folytatása következik. —
