Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-31 / 44. szám

759

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

760

Hogy e hazában látszat már csak minden: Alkotmány, törvény, hazaszeretet,

S a látszat, törvény, hazaszeretet,

Nevetve tépi a becsületet.

— Krisztus igéje ? . . . Kinek kellene még ?

Nem illik az bele az élet-vásárba.

S amely azt hirdeti; — kivettetett most is A „magyar vallás“-nak egyszerű papsága.

S kivettetett most is — ez fáj legjobban — a Kálvini egyház, a szabadság ments-vára.

A gályarabok, mert Krisztust vallották,

Kínozták őket. . . Krisztus nevében;

Szent egyházukkal a hazának éltek,

S kitagadták ... a hon érdekében.

— 5 ím minket is mostan, kiknek honszerelme Legtisztábban ragyog széles e hazában,

Oda számítanak gúnnyal azok közé,

Kikben a hon ellen vad rombolás vágy van.

. . . S egyházunk, hazánknak ősi erőssége, Kegyelem-kenyéren teng, nagy árvaságban.

A hon javában vígan duskálkodik A szabadságnak ős ellensége.

S a világosság igaz egyházának Pár lehullt morzsa az osztályrésze.

— Hej, nem kelendő a felvilágosodás:

Szabadabb a vásár vakság közt, sötétben.

.. . S csak pusztul n magyar; megy, új hazát keres. Százával, ezrével, nyomorult szegényen.

S az országfők között nincs, ki felemelné Bátor, tiltó szavát az Isten nevében.

Emlékezés Kálvinról.*

Kálvin egyénisége leveleinek tükrében.

Irta : Dr. Pruzsinszky Pál.

Kálvin jelentőségét a hitjavítás terén általában elismerik, irodalmi érdemeit sem vonták kétségbe soha, sőt a figyelem újabban is mindig feléje fordul; ezzel szemben egyéni tulajdonságait kevéssé vonzónak, ridegnek rajzolják.

Ha így lenne, sem volna Kálvin érdeme kisebb, nagyságából, jelentőségéből modora, egyéni sajátosságai mitsem vonnának le. így rendben is volnánk, ámde itt egy riagy csalódással, előítélettel van dolgunk, amelyet egyik nemzedék a másiknak átadott, de nem vizsgálta meg, mennyiben felel meg az a valóságnak. Alakja úgy áll a hazai s részben a külföldi közönség előtt is, mint valami szobor: határozott, kemény, merev. Megírta a predestinatiót, ki végeztette Servet-t,

* A Magyar Protestáns Irodalmi Társaságnak közelebb megjelent ily című jeles kiadványából van véve e részlet. Pruzsinszky Kálvin leveleiből vett idézetekkel (8—79. 1.) rajzolja a reformátor egyéniségét. Szerit,

. . . S mintha köztünk is, kálvini papok közt, Egyre fogyna a krisztusi erő.

A munkánk ellen nyegle hitetlenség,

Gúnyos sötétség bátran tör elő.

Lelkűnknek, hitünknek nagy gyengeségéről A széthúzás, közöny szó mown beszélnek. Társadalmi munkánk . . . könnyű megalkuvás, Nem szilárd kitartás, nem égő szövétnek. . .

— Pedig mi volnánk tán örökösei a Magyar gályarabok elszánt küzdelmének ?!

Oh, ha innen most új erőt vihetnénk Amerre járunk, hazánkba szerte;

Megérintene a gályátaboknak Kiáltó hite, törhetlen lelke;

Ha fellelkesítené a múltak emléke A bátor szólásra, az elszánt küzdésre,

S vinnék, szórnák szét a Krisztus igazságát Megalkuvás nélkül — csak a hitnek élve: — Az lenne a méltó tisztességadásunk,

A gályaraboknak emlékezetére!

Ezt vigyünk innen; mert hiszen mi vagyunk A gályarabok örökösei.

Kitagadva bár — Istenért, hazáért,

Elöl kell nekünk mindég küzdeni.

Az evangél’jom szent igazságáért,

Ha el kellene is veszteni mindenünk,

Nem szabad hátrálnunk, megalkodnunk soha, Hogy özönével jön is az ellenünk.

— A világossággal előre, merészen,

Győzni kell nekünk minden sötétségen! Hogyha Isten velünk, kicsoda ellenünk!?

ez jut az eszünkbe. Ha nem csalódunk, úgy vagyunk vele, mint Petőfi a Felvidékkel: „Tán csodállak, ámde nem szeretlek“.

Egyelőre maradjunk a hidegség mellett.

Hidegség. Volt-e már arra eset, hogy meleget tudott volna adni az, aki maga is hideg ? Tudott-e valaha lelkesíteni az, aki maga nem lelkesült (rideg, hideg)? A história, a mindennapi élet amellett tesz tanúbizonyságot, hogy az életben nagy, a jövőre kiható erőt csak azok tudtak kifejteni, akik valamit kaptak abból az égi lángból. Az emberiség hősei akár a műhelyekben, akár a szószékeken, akár kint a csatamezőn küzdöttek a jobb jövőért, az üdvösségért, ott szivük bensejében hordoztak valamit a lelkesedésből, abból az égi tiizből, mely őket a hidegen maradt emberek fölé emelte, úgy mint a püskösdi lángnyelvek az apostolokat. Ez az „isteni fuvallat“, amely nélkül Cicero szerint itt e világon jelentékeny dolgot véghez vinni senki sem tud.

Csak Kálvin alkotott volna „szív nélkül“, vagy mások szerint „érc szívvel“, szóval benső lángolás nélkül, érzéketlen elmével maradandót, nagyot, mely immár négy századnak viharait túlélte s a szabadság