Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-24 / 43. szám

751 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 752 Szerkesztői üzenet. S. I. A magunk közgyűlése miatt nincs helyünk arra, hogy a tiszáninneni és a dunamelléki egyházkerületek köz­gyűléseiről is megemlékezzünk. A jövő számban megtesszük. Pályázat. A nagyigmándi református egyház népiskolájához ideiglenes kántortanító kerestetik. Javadalma a tanév befejeztéig havonként 100 (egyszáz) korona, stóla, 2 szoba némi bútorzattal. Kötelessége az V - VI. osztály és az ismétlősök tanítása, templomi orgonálás, énekkar vezetése, a lelkész akadályoztatása esetén az ő helyette-ítése. Az állás november 1-én elfoglalandó. Képezdei tanítójelöltek is pályázhatnak. Kérvények legkésőbb folyó hó 27-ig 'Nagyigmándra, alulírotthoz küldendők. Sz. Kiss Károly ref. lelkész. Pályázat. Kastély osdombó (Somogyin.) református orgonista tanítóságára pályázat hirdettetik. Javadalom állami fizetés­kiegészítéssel (245 kor.) 1000 korona, melyből föld, legel­tetési és faizási jövedelműi 52 kor. van számítva ; kitűnő lakás, kert és belsőség. Teendők : hatosztályu elemi iskola tanterv szerint való vezetése, a kántortanítóság törvények­ben és szabályzatokban előírt teendőinek elvégezése, lelkész­akadályoztatáskor helyettesítés. Az állás azonnal elfoglal ható. Oklevéllel és egyébb okmányokkal felszerelt kérvé­nyek folyó évi november »7-ig Kovács Bertalan tanügyi elnökhöz küldendők (Kálmáucsa, Somogyin., posta helyben). Novottny Alajos ref. lelkész. Pályázat. Pályázatot hirdetek a belsősomogyi ref. egyház­megyébe kebelezett somogyhátvani ref. lelkészi állomásra. Javadalmazás : 1. Lakás, kert, melléképületek. 2. Készpénz, termények, földek értéke 590-76 koro­nával van 1600 koronáig kongruával kiegészítve. A konveuti bizottság az összes jövedelmet 2015-90 koronára értékelte. Pályázati kérvény, szolgálati bizonyítvány, lelkészi oklevél az esperesi hivatalhoz küldendő Lábodra, (Somogyin, posta) folyó évi november hó 16-ig. A megválasztott lelkész köteles állomását az 1911. év március hó 15 án elfoglalni. Kelt Komáromban, 1909 október 16 án. Antal Gábor dunántúli ref. püspök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Kis József. Főmunkatárs: Faragó János. — Pápa, 1909. Nyomatott a főiskolai könyvnyomda betűivel. — A MAY téli menetrendje az 1909—10. évre. A MÁV vonalain és az általuk kezelt magán­­vasutakon folyó évi október hó 1.-én a téli menetrend lépett életbe, mely a nyári menetrenddel szemben a következő lényegesebb változásokat tartalmazza: A Budapest keleti p. n.—Brink—Kirdlyhidai vonalon: Kamaraerdő (Kőérberek) megállóhelyen az összes személyszállító vonatok megszüntettetett. A Budapest nyugati p. u—Marckeggi vonalon: A Buda­pestről este 6 óra 50 perckor induló zsolnai gyorsvonathoz csatlakozólag Galántától Marcheggig forgalomban levő esti gyors­vonat csak Pozsonyig közlekedik. A nyári évad tartamára forgalomba helyezett helyi vonatok közűi az alábbi vonatok szüntettették meg, és pedig: Budapest és Érsehújvdr között: A Budapestről reggel 5 óra 45 perckor induló vonat Párkánynánától Érsekújvárig; az Érsekújvárról éjjel 11 óra 35 perckor Budapestre érkező vonat pedig egészen. Budapest—Párkánynána között: A Budapestre délelőtt 8 óra 45 perckor érkező és a Budapestről este 8 óra 15 perc­kor induló vonat oly képpen, hogy az utóbbi vonat október és április hónapokban Budapesttől Vácziq ; november hó 1-től. be­zárólag március hó 31-ig pedig Budapesttől Dunakeszi-Alagig közlekedik. Budapest és Szob között: A Budapestről délután 5 óra 20 perckor induló vonat. Budapest és Nagymaros között: A Budapestről délelőtt 8 óra 45 perckor és délelőtt 11 óra 35 perckor induló, vala­mint a Budapestre délután 5 óra 45 perckor és éjjel 10 óra 25 perckor érkező vonat, melyek közül azonban az utóbbi Vdcztól Budapestig október és április hónapokban forga'ómban maradt, illetve újból forgalomba helyeztetett. — Szintúgy forgalomban maradt — az eddigi gyakorlattól eltérőleg — a Nagymarosról este 8 óra 20 perckor Budapestre érkező vonat az egész téli évad alatt. Budapest és Dunakeszi-Alag között: A Budapestről este 8 óra 45 perckor induló vonat november hó 1-én túl, bezárólag március bó 31-ig nem közlekedik. Rákospalota—Újpest—Budapest között: A Budapestre reggel 4 óra 08 perckor és éjjel 11 óra 20 perckor érkező, valamint a Budapestről éjjel 10 óra 30 perckor induló vonat megszüntettetett. — A Párkánynána felől reggel 8 óra 10 perc­kor Budapestre érkező vonat Rákospalota—Újpesten rendesen megállíttatik. A Budapest keleti p. u.—Fiumei vonalon: A Fiúméból este 6 órakor Budapestre, valamint a Budapestről délután 4 óra 10 perckor és este 9 órakor Fiúméba induló gyorsvonatok megállása Dugoselo állomáson megszüntettetett. — A Fiúméból délután 2 óra 05 perckor Delnicére induló és a Delnicéről éjjel 10 óra 38 perckor Fiúméba orkező vasár- és ünnepnapi vonatok megszüntettetett. A Kaposvár-Fonyódi vonalon: A Fonyódról éjjel 3 óra 32 perckor induló vegyesvonat helyett egy személyvonat helyez­tetett forgalomba, mely Fonyódról reggel 5 óra 35 perckor indul és Kaposvárra reggel 7 óra 49 perckor érkezik. E vonat Fonyódon a déli vasút vonalaihoz Budapest és Pragerhof felől, Kaposváron pedig a gyorsvonathoz Budapest és a személy­­vonathoz Ujdombővár felé nyert csatlakozást. — A Fonvódról délután 12 óra 02 perckor induló személyvonat — ugyanezen időben — mint vegyesvonat indíttatik és Kaposvárra délután 3 óra 10 perckor érkezik. A Szigetvár—Kaposvári vonalon : Szigetvárról a reggeli vegyesvonat korábban, azaz már reggel 4 óra 40 perckor indíttatik és Kaposváron csatlakozást nyer a személyszállító gyorstehervonathoz Gyékényes felé. A Kaposvár-Barcsi vonalon: Barcsról éjjel 3 óra 50 perc­kor induló vegyesvonat későbben, azaz csak 4 óra 13 perckor indíttatik és Kaposvárra reggel 7 óra 33 perckor érkezik, minek folytán e vonat a Gyékényes felé közlekedő személyszállító gyorstehervonat nem Kaposváron, hanem Kaposmérőn talál csatlakozást. — Keposvár és Kadarkút között oda és vissza egy új vegyesvonatpár helyeztetett naponta forgalomba. — Az új vonat ivaposvárról csatlakozással Budapest és Siófok felől, délelőtt 11 óra 58 perckor indul, Kaposmérőn csatlakozást nyer Fiume felől és Kadarkutra délután 1 óra 15 perckor érkezik. — Az ellenirányban az új vonat Kadarkutról délután 1 óra 35 perckor indul és Kaposvárra délután 2 óra 44 perckor érkezik, hol csatlakozást talál Fiume, Siófok, Fonyód és Sziget­vár felé. Budapest, 1909. évi október hó. (Utánnyomás nem díjaztatik,) ÄZ igctZg'atÓSág.

Next

/
Thumbnails
Contents