Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-24 / 43. szám

745 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 746 magaviselet, szelídség és nőiesség által is díszére vál­nak nemüknek és örömére a mi református egyházunk­nak ... A tanítás- és nevelés-ügy összhangzatos veze­tésében a szív és kedély képzésében sokat köszönhet ref. egyházkerületünk az intézet volt igazgatójának : dr. Horváth Józsej urnák, aki az egyházkerület nagy sajnálatára épp a jelen tanévben vált meg nagy el­foglaltságára tekintettel igazgatói állásától. Ez alkalommal hálás köszönetét és el ismerét fejezi ki e nagy érdemeket szerzett jérfi i iránt, aki nagy tudá­sával, szakértelmével, fáradhatatlan buzgalmával és szeretetteljes, gondos eljárásával szervezte, nagyra növelte egyházkerületünk e féltett kincsét, a nŐnevelő-intézetet; és e körül szerzett kiváló érdemeit jegyzőkönyvében örökíti meg. Sajnálattal értesült a kerületi közgyűlés arról, hogy a nőnevelő-intézet anyagi helyzetének megszilárdí­tása érdekében kibocsátott gyűjtő-ivek közűi — hat százból — mindössze 100 érkezett vissza, ezek közül is 62 üresen. A kegyes adományokért köszönetét fejezte ki a gyűlés; azon gyülekezeteket pedig, amelyek még semmit se adtak, újra felhívja, hogy helyzetük, vagyoni viszonyaikhoz képest igyekezzenek meghozni a kívánt áldozatot és a gyűjtő iveket az adományaik­kal együtt 1910. év augusztus hó 10 ig küldjék be a püspöki hivatalhoz azon presbiteri gyűlési jegyző­­könyvi kivonattal, amely szerint a jelen adakozás kérdése tárgyaltatott. Konventi tagokká megválasztattak: Czike Lajos és Nagy Lajos egyházi-, dr. Segesdy Ferenc és Kovács Sebestény Endre világi rendes tagokká; Segesdy Miklós és Kis József egyházi-, Szabó György és Szily József világi póttagokká. A főgimnáziumi és theológiai akadémiai tanárok lakáspénzét — a gazdasági tanács javaslata alapján — az államnál megállapított skála szerint, amely Pápát a IV. lakbér-osztályba sorozza és így a VIII fizetési osztályra a lakáspénz . . . 910-— K a IX. fizetési osztályra a lakáspénz . , . 700—K a X. fizetési osztályra a lakáspénz . . . 630*— K — rendezte. E rendezés 9 főgimnáziumi és 5 theol. tanárnál egyenként 310 K, összesen 4340 K, 5 főgimn. tanárnál egyenként 100 K, összesen 500 K és másik két tanárnál 260 K, végösszegben 5100 K emelkedést jelent. Thury Etele és Csizmadia Lajos theol. tanárok­nak lelkészi szolgálati éveit is felerészben beszámította a közgyűlés a tanári évekbe s ez alapon 400 —400 K korpótlék-többletet szavazott meg. Nagyfontosságunak tartja a kerületi közgyűlés a főgimnáziumban még két, fel nem állított tanszék mielőbb szervezését és az e tárgyban szükséges intézkedéseket azonnal megteszi, amint a főgimnázium részére kért újabb államsegély oly mérvben fog folyósít­­tatni, hogy az újabb tanszékek szervezése és fenn­tartására kellő fedezetet fog nyújtani. A theológiai tanárok fizetésének végleges rende­zése és egy új tanszék, esetleg csak segéd-, illetőleg helyettes-tanári tanszék felállítása céljából — mivel erre a főiskola jövedelmei fedezetet nem nyújtanak — megkeresi a közgyűlés az egyetemes konventet, hogy eszközöljön ki az államtól minden kerületi akadémia részére 10.000—10.000 korona államsegélyt. Őzike Lajos főiskolai gondnok, tekintettel korára, gyakori gyengélkedésére, lemondott állásáról. A kerületi közgyűlés, mivel lelki örröramel látja, hogy se a szellemi, se a testi erők fogyatkozásának egyátalán nincs meg az a mértéke, mely a közgyűlést lemondásra kényszerítené arról a megnyugtató érzésről, melyet a közszolgálati ágak egyik legfontosabbikának az ő minden tekintetben megbízható s avatott kezében tudása szült és tart fenn : ennélfogva szerető ragaszkodással kérte fel, hogy a kerületet oly fájdalmasan érintő elhatározását legalább függőben tartani szíveskedjék. A kerület elnökségét pedig fölkérte, hogy a főiskolai gondnok vállaira nehezedő teendőket megfelelő módon könnyíteni kegyes­kedjék. Czike Lajos úr mélyen meghatva a közgyűlés­nek elemi erővel kitörő ragaszkodása által, egyelőre függőben tartja lemondását, a maga részéről is kérte az elnökség jelzett intézkedését. Molnár Béla főiskolai világi gondnok úr megron­gált egészségére való tekintettel lemondott állásáról. A közgyűlés őszinte sajnálkozással ugyan, de a köz tudomásu tény előtt meghajolva, buzgó munkásságával szerzett érdemeinek hálás elismerésével elfogadta a lemondást s az állás betöltését elrendelte. A segélyek következőleg osztattak ki : A) Államsegély. Az alap bevétele volt . . . 56.849 K Ebből kiosztás alá kerül . . 23.000 K A kér. pénztárba beutaltatik . 33.849 „ = 56.849 K A kiosztás alá kerülő 23.000 K-ból levönandók : 1. Missziói egyházaknak . . . 2.200 K 2. Rendkívüli segélyek . . . 6.300 „ = 8 500 K Marad egyházmegyéknek . . 14.500 ,, Összesen................................. 23 000 K 1. Egyházmegyéknek. 1. Bars : Bajka 1290*50 K. 2. Belsősomogy : Pettend 800*—, Komlósd 300*—, Kisasszond 400* — , Basal 350*—, Homokszentgyörgy 635*55, Kaposvár 500*— K = 2985 55 K. 3. Drégelypalánk : Dömös 464*— K. 4. Komárom : Pozsony 500* Dunaradvány 1000*—, Csilizravány 300* — , Izsap 100* —, Jóka 200'—, Zsigárd 100*—, Nemesócsa 421*60 K = 2621 60 K. 5. Mezőföld : Városhidvég 1256*10, Dégh 800*— K = 2056*10 K. 6. Őrség: Barabásszeg 894*65 K. 7. Pápa : Kovácsi 444*15, Csetény 300*—, Taáp 600*- K= 1344*15 K. 8. Tata : Úszőny 1300* —, Neszmély 426*95 K = 1726*95 K.

Next

/
Thumbnails
Contents