Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-24 / 43. szám

741 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 742 egyházkerületünk annyi előkelő családja, akik­nek megmentésére nekünk kötelességünk erkölcsi eszközökkel közreműködni. A mi református egyházunk, amelynek pedig szelleméhez tartozik a folytonos haladás, az újabb időben sajnosán hátramaradt a társadalmi új eszmék, irányzatok és intézmények felkarolásában, az úgy nevezett sociális törekvéseknek anyaszentegyházunk érde­kében való felkarolásában és hasznosításában. Pedig, ha ezen intézményeket egyházunk szelle­mével át tudjuk hatni, ha a társadalom azon elemeit, amelyek a vallási dolgok iránt közö­nyösek, egyházunk érdekében saját ügyünk mellett sorompóba tudjuk állítani, akkor igazán hasznos munkát végeztünk. Egyházunk törvényei is adnak erre nekünk sok irányban utasítást, de ez mind Írott malaszt marad, amig lelkészeink igaz lelki buzgósággal nem adják magukat a gyakorlati keresztyén ség üdvös munkájára, amelyben a hitélet és kegyes­ség ápolásával egybe legyen kapcsolva a hivek erkölcsi és anyagi jólétének védelme és elő­mozdítása. Az új, az ifjabb lelkészi nemzedék­től itt vár új sikereket református egyházunk» többek között a közművelődés, a közjótékony­ság, az ifjúságnak a tankötelezettség után is gondos erkölcsi nevelése, a mértékletesség, józanság, takarékosság előmozdítása ügyében. Ezeket a munkatereket foglaljátok el szeretett munkatársaim híveitek körében és működjetek azokon olyan sikerrel, hogy amidőn kérdés intéztetik hozzátok, hogy a különben nagy­fontosságú templomi igehirdetésen kívül micsoda szolgálatot tettetek egyházatoknak és híveitek­nek, ne legyen köztetek egy sem, aki rá ne tudjon mutatni olyan alkotásokra, vagy leg­alább tevékenységre, amelynek üdvös hatása sokakra kiterjed és talán átnyúlik a jövendő nemzedékre is. A hit és erkölcs ápolása mellett reátok vár gyülekezeteinkben az egyházi közigazgatás gondja is. Teljesítsétek itt is a törvény által megszabott kötelességeiteket pontosan és rend­­szeretettel, az apostol intése szerint: nem kényszerítésből, hanem örömest, nem kívánván éktelenül a nyereséget, hanem kész indulattal, sem pedig úgy, mint uralkodván az Urnák örökségén, hanem úgy, mint akik az Isten seregének tüköréi legyetek. Tartsátok rendben az egyház presbitériumával egyetértve az egy­ház anyagi ügyeit, okos előrelátással gondos­kodjatok annak szükségleteiről. És itt irányadó­nak azt tekintsétek, hogy egyházunk szelleme azt követeli, hogy lehetőleg önerőnkre támasz­kodjanak. Ha híven és lelkiismeretesen teljesítitek köteíességteket, ámbár anyagilag talán uem részesültök megfelelő jutalomban, még sem marad a ti munkátok elismerésnélküli és hiába való. Még ha küzdelmeket kell is folytatnotok sokszor az igazság diadaláért, vagy az önzés, a képmutatás, a ravaszság ellen kell is harcolno­tok, a kötelesség teljesítésének nemes Öntudata, a jóknak, becsületeseknek elismerése és tisztelete, az általatok felemelteknek, a jó útra vezéreltek­nek, megvigasztaltaknak hálája elfeledteti vele­tek még a vett sérelmeket is. Az a nagy jutalom pedig, amely minden hű szolgára vár ama jobb hazában, kárpótolni fog benneteket mindazért, amivel talán a világ adósotok maradt. Haladjatok tehát azon a pályán, amelyre magatokat végleg elszántátok és amelyre az anyaszentegyház és annak feje, az Ur Jézus Krisztus nevében kiküldettek. A jó Isten pedig, a mi kegyelmes mennyei Atyánk vezéreljen benneteket megkezdett pályátokon. Az Ő szent lelke világítsa meg értelmeteket, buzdítsa igye­kezeteteket, töltse be jó szándékkal sziveteket, hajtsa a jóra akaratotokat s koronázza sikerrel minden jó akaratotokat. Ö teheti mindezt egyedül, azért előtte térdre borulván, kérjük ezt O tőle imádságunkban. Amen. — - A Nagy tiszteletű Lelkész urak ügyeimébe! y, NEMES MIHÁLY történeti festőművész által tervezett és az Országos Református Lelkész­egyesület által elfogadott terv szerinti új református papi ruhát legjutányosabb---- árban készítem, jó minőségben és szép kivitelben, — az alább jelzett árakban: Tóga..................................90 kor. Kunsüveg . . . . ÍO kor. I *:ilässt.................................. 60 99 iM. Öv a tógához . . . 55 NAGY FERENC úri szabó KOMÁROM, Rákóczi-Ferenc-utca 8. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents