Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-24 / 43. szám
735 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 736 felügyelete alatt a hívek közakaratéból löten igéje hirdetésével és a szentségek kiszolgáltatása val vannak megbízva, mégis nagy jelentőségű ez az egyházi szertartás a mi református egyházunkban úgy magára az anyaszentegyházra, mint a felszentelendő lelkészekre nézve. Mert az egyházban alig van olyan ünnepélyes szertartás, amely annyira nyilvánvalóvá tenné a mindenható Istennek hozzánk való nagy kegyelmét, mint amidőn azt látjuk, hogy az ö szent Eia által alapított egyházban a jutalom elvételére elköltözött szolgák helyébe rendel új tanítókat, Őrállókat, gondviselőket, akik reá állva azon megingathatatlan alapra, amely vettetett az Ur Jézus Krisztusban, készek küzdeni és harcolni azon nagy és magasztos eszményi célokért, amelyeket az emberiség igaz javát és boldogságát munkáló isteni gondviselés az Ur Jézus tiszta evangéliomi tudományában az emberség elé kitűzött. Nagy jelentőségű szertartás ez magukra a felszentelendő lelkészekre nézve is, mert ezzel fogadtatnak be testvérekül és munkatársakul abba a testületbe, amely nem földi és véges, hanem mennyei és örök célok elérésén munkálkodik és amelynek zászlójára azon önmegtagadást jelentő, de egyszersmind lélekemelő ige van felírva: sem élet, sem halál, sem magasság, sem mélység, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem semmi teremtett állat el nem szakaszthat minket Istennek szerelmétől, amely vagyon a Jézus Krisztusban. Akinek lelkében él a belső' elhivattatás jTf/ arra, hogy Krisztus szolgája legyen és az O országa terjesztésére szentelje Istentől nyert legjobb erőit, azt ez a magasra kitűzött cél nem fogja a pályától elrettenteni, sőt inkább megérleli benne az erős elhatározást, amire nagy szüksége is van, hogy követni fogja a minden nehézségeken és akadályokon a hit és szellem •erejével győzedelmeskedő nagy apostolt: Pált, aki ezt vallotta élete főelvéül: Semmivel nem gondolok, az én életem is nekem nem drága, csakhogy elvégezhessem örömmel az én futásomat és a szolgálatot, amelyet vettem 'az Úrtól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének Evangéliomáról. Szeretett Atyámfiái! Ifjú Lelkész-testvéreim ! Nem kételkedem azon, hogy ti mindnyájan a kebletekben élő belső elhivatást követtétek, amidőn az egyszerű, de sok mások felett megkülönböztetett, világ szerint tisztességes ref. lelkészi pályára léptetek. Komoly megfontolás tárgyává tettétek még jókor annak fény- és árny-oldalait és a Szentlélek indításából határoztátok el magatokat arra, hogy megszerzitek azon ismereteket, amelyek szükségesek ahoz, hogy az Ur szőlőjében hűséges és hasznos munkások lehessetek, belső elhivatástok és abból kifejlett buzgó munkálkodástok folytán adtátok tudományos készültségieknek kielégítő jelét, ugyanez alapon fogadtátok el a gyülekezetek bizalmának irányotokban való megnyilatkozása folytán a külső meghívást, amely titeket egy gyülekezet lelki és egyházi életének vezetőjévé tett. Most tehát mint rendes lelkészek, önálló munkások az Ur szőlőjében, fogtok hozzá ahoz az emberiségre nézve oly foutos munkához, aminek feladatát és nagy jelentőségét Pál apostol a Róinabeliekhez Írott levele X. rész, 9 —17. verseiben így alapozta meg: hogy ha vallást tészesz a te száddal az Ur Jézus Krisztusról és hiended a te szivedben, hogy az Isten Otet feltámasztotta a halálból, megtartatok Mert szívvel hiszünk az igazságra és szájjal teszünk vallást az üdvességre, mert valaki segítségül hívja az Urnák nevét, megtartatik. Mi módon hívják pedig segítségül azt, akiben nem hisznek t Mi módon hisznek pedig abban, aki felől nem haliandanak ? Mi módon hallanak pedig prédikáló nélkül ? Mi módon prédikálnak pedig, ha nem küldetnek ? íme itt van az apostol szavaiban jelezve a lelkésznek, mint igehirdetőnek magasztos feladata, egyszersmind azon megkülönböztető jellemvonása, hogy neki a belső és külső elhivatás mellett még küldetni is kell az Ur Jézus Krisztus nevében, hogy ő nemcsak tanító, nemcsak prédikáló, hanem küldött, a bibliai szokott kifejezés szerint apostol, aki, amidőn Isten szent igéjét hirdeti másnak nevében, az Ur Jézus nevében, aki az anvaszentegyháznak feje, és az anyaszentegyház nevében, aki az Ur Jézus Krisztusnak teste, jár el megbízatásában. Ezen teendőkre küldettek ti most ki a gyülekezet vénei kezeinek fejetekre tételével. Annak a munkának célja tehát, amelyre szeretett munkatársaim most ti kiküldettek, a reátok bízott gyülekezet híveinek szivében az