Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-10 / 41. szám
703 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 704 pangás lethargiájából felébredve, az angyal csapdoeását megérezte s tettvágygyal, nemes buzgalommal igyekszik menteni, ami menthető. Hogy mozgalmunk az úgynevezett „közpapok“ szürke világából indult, az csak természetes és távolról sem jelentheti azt, hogy nem jogosult. A jólét, gazdagság, hatalom, sohasem volt reformok kiforraló ereje. Ezeknek a tényezőknek konzervatív ragaszkodása a létüket biztosító statusquohoz az egoista lélektan alaptörvényében gyökezik. A krisztusi áltruizmus nem közönséges mértéke kell ahhoz, hogy az alsó rétegek érvényesülésének jogosultsága felülről is elismerésre és rokonszenvre találhasson. (Vége köv.) Az líj tanterv a gyakorlatban. (Folytatás.) A temetési énekek beosztását nézve, lehetetlen az embernek komolyságát megőriznie. Mit látunk itt ? Azt, bogy az V — VI., tehát azon két osztály számára, melynek tanulói a temetési éneklésnél a tanítónak segédkeznek, 1, mondd egy temetési ének van fölvéve, ellenben az J—II. osztály számára 7! Mi akar ez lenni? Csak nem az, hogy ezután az I—II. osztályos tanulókat visszük temetni?! Egyáltalában mi szükség van arra, hogy az I—III. osztályban temetési éneket tanítsunk? E beosztás szerint az I. osztálynak egész évben 1 (egy) zsoltárt tanítunk, többre ily beosztás mellett nem is jutna idő, miután a tiz éneknek csaknem fele (4) temetési ének. Már pedig — hisz a beosztás is mutatja — az I—II. osztályban temetési énekek tanítása csak a templomi énekek rovására történhetik, s igy a temetési énekek e fokon történő tanításának gyakorlati értéke nincs. Nincs pedig azért, mert az I—II. oszt. tanuló hamarabb részt vesz a templomi, mint a temetési éneklésben, következésképen hamarabb kell megtanulnia s gyakorolnia a templomi, mint a temetési énekeket, melyeket elég, ha pl. IV. osztályos korában kezd tanulni s az V—VI. osztályban tovább folytatja és gyakorolja. Az I— II. osztály anyagából tehát föltétlenül törlendők a temetési énekek, azoknak a két, legfeljebb a három felső osztályban van helyük A beszéd- és értelemgyakorlatok anyagába fölvett vallástani tételek az I—II. oszt. vallástani anyagát képezik — én legalább annak tekintem — se szempontból tekintve, a beszéd- és értelemgyakorlatok anyagát az adott összeállításban elfogadhatónak és feldolgozhatónak tartom. A II. oszt. anyagába azonban egy kellemetlen sajtóhiba csúszott be. Nevezetesen »A 8zőlőmívesek«-kel kapcsolatban föl van véve a 170. dics. 10. verse, holott a 170. dicséretnek mindössze 4 (négy) verse van! Nem tévedek talán, ha azt hiszem, hogy ez a 179. dicséret 10. verse akart lenni s igy föltehető, hogy hibás szedés folytán lett a 179-bŐl 170. Ez tehát javítandó. A III—IV. osztály mennyiségtani anyagából a téglalap és négyzet ismertetése elhagyandó, mivel ez. mint mértani rész, az V—VI. osztályba való, amint hogy az állami tanterv is az V—VI. osztályba teszi ezek ismertetését. A tantervnek a magyar nyelvtan, földrajz, történelem, polg. jogok és kötelességek, természettudományok, gazdaságtan és testgyakorlásról szóló része csak bizonyos redukálással, a rajz és kézimunkáról szóló része pedig a népes osztatlan iskola szempontjából egyáltalában nem fogadható el. Osztatlan, 107 mindennapi tanulóval bíró iskolámban a múlt tanévben a III — IV. osztály együttes rajzoitatására alig-alig jutott heti félóra, a kézimunka-tanításra pedig épen semmi. Nem mondom, hogy teljesen mellőzendő a rajzoktatás, de az osztatlan iskola csakis a legegyszerűbb alakok és tárgyak rajzoitatására szórítkozhatik. A kézimunka tanítására az osztatlan falusi iskolának vagy egyáltalán nem, vagy pedig csak igen-igen csekély mértékben jut ideje, épen azért csak fakultative veendő föl, t. i. amennyiben lehetséges. Végtelen nagy hibája e »tantervinek, hogy a tanítandó népiskolai tananyag maximumát veszi föl, holott nézetem szerint, éppen ellenkezőleg a minimumot, vagyis a tanítási anyag oly mértékét kellett volna fölvenni, melynek keresztül vitele, feldolgozása a kedvezőtlen viszonyok között levő osztatlan iskolától is elvárható. Jelen formájában tanítót, tanítványt egyaránt túlterhel s a heti óraszám csak napi 6 órai tanítással tartható be. Ennyi éppen elég is arra, hogy a gyermekből a szellemi frisseséget és rugalmasságot, a tanulási vágyat és előre törekvést egyenesen kiöljük, tökéletesen elég arra, Pápa, Kossuth Lajos-utca, Posta-palota. = Mindennemű kézimunka, himzési előnyomda = rövidáru-, csipke-, szalag- és divatcikkek raktára. Elvállal mindenféle templomi arany, ezüst és selyem díszmunkát, valamint fehér hímzéseket és kelengyék elkészítését. I^ellíiisinerete^ Idszolgíílás !