Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-03 / 40. szám
683 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 684 Attól függ különben az egész anyag földolgozása, hogy a szerkesztendő kézikönyv minő terjedelemben veszi föl az egyes tételeket. A IY. osztály vallásiam anyaga megmaradhat s minden megterhelés uélkíil eltanítható. Ami az V.—VI. osztály hittani anyagát illeti, mindenben aláírom azon — e helyen kifejtett — felfogást, mely szerint igen szerencsétlen volt az a gondolat, melynél fogva az egyháztörténet részbeni tanítása az ismétlő iskolába került. Nem csak azért, mert a hithűség és egyház iránti ragaszkodás fejlesztésének és erősítésének legfontosabb eszköze, az egyháztörténet sikeres tanítása van kockáztatva az ismétlősök rendetlen iskolábajárása által, de azért is, mert az V. osí ály s'ámára az egyháztörténet helyett fölvett csudatételek és példázatok megértése sokkal mélyebben járó gondolkodást, elmélyedést kíván, mint amilyenre a 11 — 12 éves gyermek szellemi fejlettsége képes s igy az anyag jó része érthetetlen lesz előtte. Hogy az ősök magasztos példája mennyiben indíthat és lelkesíthet az egyház iránt szeretetre, ragaszkodásra, nem szükséges azt bővebben magyaráznom, csak utalok egyik neves egyházi Írónk ide vonatkozó soraira, mely szerint »az egyháztörténet könyvének, mint egy tanítómesternek a biblia és énekeskönyv mellett ott kellene lennie minden ref. család asztalán.« De ha nincs ott, legalább tanítsuk azt mentői nagyobb részletességgel és körültekintéssel a kellő helyen, ott, ahol arra kedvezőbb alkalom kínálkozik, t. i. az Y—VI. osztályban, nem pedig az ismétlő iskolában. De helytelenítenem kell az V—VI. oszt. vallástani anyagának ilyetén beosztását azért is, mert nézetem szerint éppen a tanterv által kijelölt utón haladva következnék be az, amit a kér. tanügyi bizottság idevágó indokolása kerülni akar, t. i. a tananyag szétforgácsolása s következésképen a tanítás jó eredményének kockáztatása. Mert hiszen nem-e éppen akkor forgácsoljuk szét az egyháztörténet anyagát, ha a politikai történelemmel összekötve, az Y—VI. osztályban tanítjuk a reformátorok s a magyarhoni reformáció történetét, ellenben semmit sem szólunk az egyház őstörténelméről, hanem áttesszük azt az ismétlő iskolába? Nem az-e a logikus sorrend, hogy az első keresztyén gyülekezet megalakulásától kezdve végig vezessük a tanulót egyháza őstörténelmén, fokról-fokra kimutatva s a gyermek szeme elé állítva, mint tért le a római egyház az evangéliomi alapról s vitt és magyarázott bele az egyházba a biblia által soha nem ismert emberi találmányokat, előidézvén, szükségessé tevén a tisztitó reformációt? Hiszen a reformáció az egyház történetének már egy későbbi korszaka, hogy lehet tehát az egyház történetének egy előrehaladottabb korát, a következményeket tanítani, mig a gyermek nem ismeri az alapot, az előzményeket, az egyház őstörténelmét? Ez éppen olyan eljárás, mintha pl. hazája történelmét V—YI. osztályos korában — mondjuk — a mohácsi vésztől kezdve tanulná a gyermek, de a honfoglalás történetét csak ismétlős korában ismerné meg. Nem utolsó furcsaság továbbá az sem, micsoda tlleumondásba jutottak a tanterv készítő; önmagukkal azáltal, hogy az egyháztörténetet az ismétlő iskolába teszik, a történet tanításánál pedig ezt mondják: »a gyermek ismerje meg azokat a küzdelmeket, amelyeken hazánk és egyházunk keresztül ment. Tündöklő példaként álljanak előtte az elmúlt idők nagy alakjai. Ezeknek a példáknak követése lelkesítse hazájáért, vallásáért«-, s mégis e tündöklő példák történeti ismertetését az ismétlő iskolába teszik! Tisztelettel legyen kérdve: hol itt a logika? Ismétlem azért: éppen a tanterv szerinti haladás vezetne az egyháztörténet anyagának szétforgácsolására. Mint a régi, úgy az uj tanterv Útmutatása szerint is, a tanítás középpontja mindenütt a vallás és az egyházi ének s mégis joggal mondhatom, az egyházi énekek uj tanterv szerinti beosztása egyenesen fejetetejére állítása minden észszerüségnek, gyakorlatiasságnak. A régi tanterv szerinti s a gyakorlat által szentesített énekbeosztás teljesen fel van forgatva s hol az I—II. osztály énekeit találjuk a felsőbb osztályok számára fölvéve, hol pedig az Y—VI. o. eddigi énekanyaga van az alsóbb osztályok részére előírva. Ennek a fölforgatásnak lett aztán az eredménye az, hogy a legkönnyebb dallamu, legszebb s leghasználtabb énekeink az Y — YI. osztályba kerültek, mig a fejletlen ének- és hallószervvel biró I —III. osztály részére a legnehezebb s igen ritkán használt énekek jelöltettek ki, ellenben kimaradtak az ilyen — az alsóbb osztályokban is könnyen betanítható — énekek, mint a IX., XXVI., XLIL, LXL, LXVI.,
