Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1909-08-29 / 35. szám

603 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 604 elhalálozottak temetési szertartásában állott, bár itt is gyanús, hogy az apáca ápolónők azon kívánságoknak nem vágják-e sokszor útját! ? A törvényszéki fogház letartóztatottjai számára havonként egy istentisztelet van engedélyezve és megtartva, évenként három Ízben úrvacsora-osztással. Hitoktatásban részesült a központ hat különféle intézeteibe járó 21 növendék heti 5 órán a megfelelő csoportosítással, közöttük a konfirmációra állók a husvét-áldozócsütörtöki időszakban külön is oktattattak. Mindenesetre üdvös dolog lenne a hitélet és felekezeti öntudat erősitését vallásos estélyek rendezé­sével is ápolni, munkálni, de ez csak az esetben volna lehető, ha a lelkész lényegesen kisebb munkatérhez, azaz ha kizárólag csak a központhoz lenne kötve s egyedül csak annak élhetne, így azonban ez üdvös dolog hiányát némileg csak a személyes érintkezés folyamán alkalomszerű buzdítás, a vallásos iratok ter­jesztése, a parochiális könyvtár hiterősitő műveinek kiosztása, olvastatása, s egyházi beszédeinek irányával pótolhatja, mint amelyek a jobbára értelmiséghez tar­tozó híveknél nem is tévesztik el jó hatásukat. Ily irányú munkálkodás mellett a kerület lelki igényei is kielégítést nyerhetnek, ami szintén fontos dolog, ha híveink számszerű arányát tekintjük, amely szerint a köz­pontban lakók alig V3-át képviselik a külterületen lakók­nak s így azt egyáltalán nem lehet mondani, mintha a kerületekre természetszerűen fordított több idő és munka a központ rovására esnék, amint az legközelebb egy miss, bizottság jelentésében a helyzet teljes félre­ismerésével feltételeztetett! Az öntudatos és lelkiis­meretes munkálkodás mindenkor megfogja találni a helyes megosztási arányt, míg annak hiánya esetén sem kívül, sem belül eredményes nem lenne. (Folyt, köv.) Sedívy László ref. miss. leik. Népiskolai tankönyveink s tanszereink kérdéséhez. Egyházkerületünk (1909 évi jim. 8. jkv. 60. p.) a Franklin Társulat kiadásában megjelent 10 db. tan- és olvasókönyv kötelező használatát elrendelte. A jkvi pont szerint a Franklin társulat „vállalkozott arra, mi­szerint az egyes tankönyveken az egyházkerületi tan­tervnek megfelelő bővítéseket eszközöljön“. kólái tanterv kötelező használatát, illetőleg életbelépte­tését 1910 szept. 1-ére halasztotta el. Az idő eljár, egy év ügy elszalad, hogy észre sem vesszük a már itt lesz 1910 szeptember 1. Erre az időre emberi számítás szerint készen lehetnek a pá­lyázat utján előállítandó vallásiam s más tankönyveink is. Ha valami rendkívüli körülmény közbe nem jön, hiszem, hogy készen is lesznek. Uj népiskolai tantervűnk minden izében egyete­mes református egyházunk érdekeit szolgálja. Ezt az érdeket szolgálni kell a tankönyveknek is. Mivel pedig a Franklin- társulat kiadásában megjelent s kötelező használatra kiválasztott tan- és olvasókönyvek nem a mi uj tantervűnk, hanem az állami tanterv nyomán Íródtak, nem szolgálhatják mai alakjukban s tartalmuk­ban teljesen a mi egyházunk érdekeit. Jelezték ezt a bírálók is, megmondották, hogy bizonyos pótlásokra, változtatásokra szükség lesz. Már csak azért is, hogy megkönnyítsük az uj tanterv teljes érvényesülését s elhárítsuk jő eleve a panaszt, mely a tankönyveket illetőleg az új tantervvel szemben felmerülhet. Nem tudom, kapott-e felszólítást a Franklin-tár­sulat a megfelelő bővítések eszközlésére, de hiszem, hogy az illetékes tényező, akinek igazán nagy gondja van még az apró részlet kérdésekre is, megtette már a szükséges lépéseket ez irányban is. Csak annyit jegyzek meg ismételten is, hogy az idő eljár, nagyon, de nagyon kívánatos volna, ha a szükséges pótlás- és változtatásokat 1910 szept. 1-re a Franklin-társulat is keresztül vezetné annyival is inkább, mert ezt magára vállalta. Hátra van még népiskoláink felszerelésének kér­dése. E tekintetben a barsi ref. egyházmegye egy el­határozó nagy lépést tett előre. Összes iskoláit az 1907. évi XXVII. t.-c. végrehajtási utasításának függe­lékében előirt taneszközökkel egyszerre felszerelteti, megbízván az esperest és a tanügyi bizottság előadóját, hogy a taneszközöket rendeljék meg. Erre nézve vagyok bátor itt közölni a gyárosssal történt megállapodást teljesz egészében, amint követ­kezik : „Igazoljuk ajánlatunk és személyes megbeszélé­sünk alapján feladott b. rendelését a barsi ref. ehm. összes iskoláinak szükséges s az 1907. évi XXVII. t.-c. függelékében megjelölt tanszerekre vonatkozólag a küldött kimutatásoknak megfelelően készpénzfizetés ellenében 20% engedménnyel. Kikötéseik értelmében a következőkre kötelezzük magunkat : Ugyanazon közgyűlés (jkv. 62. p.) az uj népis-Az egyes iskoláknak szükséges eszközöket bér-Ifj. Stern Lipót Pápa, Kossuth Lajos-utca, Posta-palota. = Mindennemű kézimunka, himzési előnyomda = rövidáru-, csipke-, szalag- és divatcikkek raktára. Elvállal mindenféle templomi arany, ezüst és selyem diszmunkát, valamint fehér hímzéseket és kelengyék elkészítését. Pe 1 kiismeretes kiszolgálás !

Next

/
Thumbnails
Contents