Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-24 / 4. szám
51 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 52 De nem kisebb reménységet keltőleg mutathatunk reá arra a nemes áldozatkészségre, amelynek egyházkerületünk 1908-ik évi őszi közgyűlésén oly felemelő példáját láttuk, amikor az egyházkerületi közgyűlés tagjai az előterjesztett költségvetésből értesülvén az intézet nehéz anyagi helyzetéről, elhatározták az adakozásra való felhívás kibocsátását, s alig nehány perc alatt 43.200 korona alapítvány gyűlt össze a nőnevelő-intézet céljaira, a legfényesebb bizonyságául annak, hogy az igaz szükség pillanatában mindig jelentkezett áldozatkészségre ma is számíthat egyházunk és minden fontos közművelődési feladatot teljesítő közintézetünk. Ezen meggyőződésben s az istápolandó ügy nagy fontosságának tudatában egyhangúlag elhatározta egyházkerületünk, hogy kérő szóval fordul a református nőnevelés-ügy minden pártfogójához : egyházainkhoz, lelkészeinkhez, tanítóinkhoz, s egyházunk összes világi tagjaihoz, alkalmat akarván nyújtani mindenkinek a nemes ügy felkarolására, s annak az intézetnek anyagi támogatására, amelynek hivatása a vallásos, egyházias szellem ápolása s a szegényebb javadalmu, különösen lelkész- és tanító-leányok nevelése és tanítása. Az egyházkerület elnöksége, az egyházkerület ezen határozatának megfelelően, ez úton kéri nőnevelés-ügyünk összes barátait és pártfogóit, egyházainkat, a külömböző testületeket, hogy nőnevelő-intézetünk alapjának megszilárdítására alapítványaikat vagy adományaikat a mellékelt gyüjtőivre feljegyezni, s ismerőseik körében is adományokat vagy alapítványokat gyűjteni kegyeskedjenek. Minden legkisebb adományt, bármily módon s alakban nyujtassék az, hálás köszönettel fogad dunántúli református egyházkerületünk a nemes célra. Mégis úgy egyeseknél, mint különösen református gyülekezeteinknél, a jóakaraté támogatás legmegfelelőbb, s az intézet megszilárdítása tekintetében, legcélravezetőbb módjának tekinthetjük azt, ha magukat rendes évjárulék fizetésére kötelezik. Az egyes gyülekezetek annyival könnyebben tehetik ezt most, mivel a hívek egyházi rendes terheik az egyházi adócsökkentési segély múlt évben megkezdődött folyósítása által tetemesen könnyebbetek, s így csak némi jóakarattal is az egyház költségvetésébe e célra valamely állandó összeget aggodalom és nehézség nélkül felvehetnek. Nagyon is kérjük az összes adakozókat, különösen a református gyülekezeteket, hogy válasszák a jótékonyság ezen módját. >: ■- ■ r A gyűjtő-iveket legkésőbb 1909. év augusztus hó 15-ikéig a dunántúli ref. egyházkerület püspöki hivatalába, Komáromba, a készpénzbeli adományokat és alapítványokat pedig az egyházkerületi pénztárba Pápára kérjük beküldeni. Annak a jó Istennek áldását, aki így int bennünket az apostol által az ő szent igéjében: „Mindenekkel jót tegyetek, különösen a mi hitünknek cselédeivel“ — kérve minden jóltevőnkre és pártfogónkra, tisztelettel vagyunk: Komáromban, 1909 január 15-én Tisza István Antal Gábor egyházkerületi főgondnok. dunántúli ref. püspök. A protestántizmus hivatása.* A tiszántúli egyházkerület püspökbeiktatási ünnepélyén megjelent nem protestáns vallásu küldöttekért, ami kedves vendégeinkért kívánok poharat emelni. Úgy érzem, hogy köszönettel tartozom nekik azért is, mert megjelenésökkel ismét dokumentáltak egy nagy igazságot, amely nagy horderejű következményekkel járt a múltban, de amelynek nem szabad termékenyítő hatását elveszíteni a jelenben és jövőben sem. Azt a nagy * Gróf Tisza István főgondnok urunk a tiszántúli püspök beiktatása alkalmával két, igen értékes, irányjelző felköszöntőt mondott. Minket már csak a főgondnok ur hozzánk való viszonyánál fogva is közelebbről érdekel, hogy miként vélekedik a felszinen levő, nagyjelentőségű kérdések felől. Ezért közöljük — az ő engedelmével — a Debreczeni Prot. Lap után a beszédeket. Szerk. igazságot, hogy a magyar protestántizmus a magyar nemzet, a magyar társadalom szine-javának szivével elválhatlanul van összeforrva ; hogy a magyar protestántizmus sorsa iránt érdeklődik minden igaz magyar ember; hogy, ha a magyar protestántizmus örömünnepén ünnepet ül, részt vesz abban valláskülönbség nélkül minden magyar ember. És ha ennek az igazságnak okait fürkésszük, több körülményben találjuk meg. Először abban, hogy a magyar protestántizmus a maga ügyét a nemzeti ügygyei, a nemzeti függetlenség és szabadság ügyével már kezdetben elválhatatlanul összetudta kapcsolni. Ügyeljünk uraim, hogy ez a szolidaritás meg ne szakadjon. Ügyeljünk rá, hogy ha nem szakad is meg lényegében, amint hogy törekvéseink belső természeténél fogva lényegében nem is szakadhat meg soha, még látszólag se szakadjon meg. Másik oka ennek az örvendetes körülménynek.