Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1909-08-15 / 33. szám

578

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

574

eső eláztatta és színeitől megfosztotta a kevés számú zászlót, melyet néhány magánházra és a középületekre kitűztek. {Hát hogyan hinnénk ma már a klerikálisoknak, mikor szemmel látható dolgokat is, miket ezer meg ezer ember látott, képesek igy elferdíteni, letagadni. Volt bizony ott olyan zászlődisz, hogy különb nem is lehetett volna és pedig szerte a városban, főleg pedig a forgalmasabb utcákon !) Örömmel vesz idézeteket olyan sajtó-organumokból, amelyek ellenségei minden vallásnak; és úgy idézi azokat, mintha csak a Kálvinizmus ellen irányulnának . . . Kálvint a közélet megrontójának nevezi, akinek bűneit im nyilvánosságra hozták ez ünnepélyek, amelyeknek pedig az lett volna a céljuk, hogy dicsőítsék az erőszakos reformátort, kinek nevét nemsokára már kimondani sem merik Genfien . . . De legyen elég ebből ennyi. Enynyinek fölvételéért is bocsánatot kérek az olvasótól.

Pápa.

Kis J.

Külföldi szemle.

— Svájc. —

(Vége.)

De lássuk még a most husvétra következő kedden és szerdán Baselben tartott „vallásos szocialista“ kon ferenciát is, a nevezett svájci protestáns lap tudósítása alapján. Voltak ott — igy szól a tudósítás — mindenik egyházhoz tartozók, férfiak, nők, munkások, deákok, lelkészek, professzorok, beszéltek papi és professzori nyelvezettel, sváb és svájci német kiejté ssel kenetesen és sz'ociáldemokrata nyerseséggel. A fölvett tárgyak, a vitatkozások, hozzászólások nem voltak ugyan újak, az előadások tartalmát már nem egyszer hallatták az illető lelkészek és professzorok itt és ott, egyik vagy másik formában: de azért úgy tűntek azok fel „mint valami új evangéliom“. De hát miről tárgyaltak ? Az elnöklő lelkész találó megnyitó szavaután egy kiváló szociálpolitikus kormánytanácsos tartott előadást az „osztályharc“-ról. Mérsékelt modorban beszélt, előjogok ellen jogos bírálattal, hibás felfogásokat kellő mértékre szállítva, hogy akik eddig valami gyűlöleteset láttak az osztályharc fogalmában, egész más véleményre tértek át. Az osztályharcok mennyire szélesítették a munkások látókörét, s végeredményben ezek áldásosak az emberiségre, mert a békét szolgálják, ideálokért küzdenek. Most következett a vita. Nagyrészt helyeselték az előadó gondolatait, megtoldván azzal, hogy az osztályharc mennyire fejleszti a jellemet és a magasabb érzelmi világot. Másik részről pedig hozzátették, hogy a jövő reményének úgy lesz alapja, ha az istenfélelemben találja meg azt. mert az osztályérdeket sem szabad a kötelességnek elébe helyezni. Az osztályharc ne fajuljon osztálygyülöletté. A munkásság védelmére felhozták,

hogy ők is szenvednek a hatalmasoknak sokszor nagyon érezhető gyűlölete miatt és szövetkezésük kényszerűségből történik. Óvakodni kell azonban attól a felületes véleménytől, mintha az u. n. szocializmus és a keresztyénség egy és ugyanaz volna. Az estéli összejövetelen már az egyház és szocializmus viszonyáról beszélgettek. Egy kiváló professzor adta meg a hangot egyszerűen oktató, tartalmas előadásában. A keresztyénség és szocializmus jelenéről beszélt; megmutatta, hogyan lehet egyik a másiknak segítségére. Mindenik utalva van a másikra. Ha a keresztyénség mind jobban figyelmet fordítana a testi életre is, a szocializmus pedig a léleknek és a belső embernek értékét is mindjobban megtanulja ismerni; találkozni fognak. Helyeslő fejbólintások kisérték minden szavát az előadónak. A másik előadás — szintén egy professzor szájából — e tárgy felett volt: Mi az egyház feladata ? Hogy a tévelygőknek, elnyomottaknak vigasztalására, segítségére legyen. Szóló szigorú bírálat alá vette az egyházat. Mikor igy szólt: „Az egyház kapitulált a világ hatalmasai előtt“, egy vérbeli szocialista jól meghallható hangon jegyezte meg: „igaz!“ De bizony nem zúgták rá az elvtársak beleegyezésüket, hanem mindnyájan megegyeztek abban, hogy az egyháznak fontos hivatása van. A harmadik osszejövetelen egy hírneves lelkész — Kutter — több jeles munka szerzője tartott előadást „Krisztus és a mi munkánk“ cimen. Másfél óra hosszáig beszélt nagy figyelem közepeit. Nagy hatást tett a szoziáldemokrácia bírálatával, a lelkészek feladatát a szociális teendők terén megragadóan rajzolta. A Krisztus hatalma csak úgy látszik meg rajtunk, ha az Ö benne élő isteni erőnek engedjük irányozni tetteinket. Tanításaink ne csupán elmélet, hanem a való élet mélyére is hatoljanak. Kegyességünk ne legyen életnélküli, hanem maga legyen az élet. Ilyenformán folyt a „vallásos szocialista“ értekezlet.

Nem irom tovább. Végtére a nagy sokaság tanulságos gondolatokkal megterhelve távozhatott. Mit szóljunk mi ezekhez ? Mikor mi tőlünk is követelné már mintegy az idő és körülmény, hogy irányíthassuk mérsékelt mederben a szociális áramlatokat. Követeli-e csakugyan? Hogyan fogjanak hozzá ott, ahol szükséges ? Árt-e vagy használ a mi viszonyaink közt ez a beavatkozás ? Bajos volna megmondani. Azt azonban mégegyszer megállapíthatjuk, hogy Baselban nagy néptömeg gyülésezett 2 napig. A gyűlés cime „vallásos szocialista“ volt. És a tárgyak ? Lélekemelő előadások (köztük másfélórás is) professzorok, lelkészek (és birodalmi tanácsos) ajakáról, komoly, higgadt hozzászólások, semmi lárma, semmi ittas szitkozódás. Nem véres szájú lázítók „szavaztak“, nem mondtak senkit rablónak, zsiványnak, ingyenélcnek. Tárgyak, szereplők élőre jelezve voltak. És mégis megmentek. Megmentek munkások, szociáldemokraták, tudósok, tudatlanok. És nem húzta le egyik fél sem a másik elv szónokát, nem is verekedett össze egyik fél a másikkal. És ?