Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1909-08-01 / 31. szám

537

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

538

den nemzetü református egyházzal és hogy mennyire hátrányára volt úgy e városnak, mint az egyháznak, mind általában a protestantizmusnak, hogy ez az összeköttetés megszakadt a XVIII, században. Genfnek most már nincsen semmi cime arra, hogy ismét az a központ legyen, ami valaha volt; de mégis nagyon szeretné, ha a hatalmas népek és az erős egyházak, a kálvinista reformátusság szeretetteljes érdeklődést táplálnának azon város iránt, amely e reformációnak bölcsője volt. Ez iránt a város iránt, amelyet történelmi szerepe, földrajzi fekvése szinte arra jelöl ki, hogy a reformátusságnak ismét régi találkozó helye legyen. Hiszi a szónok, hogy a koncentrálás mozgalma, melyet ő igen óhajt, megkezdődött és hogy annak a kezdeményezésnek, ami a szobor kezdeményezőitől eredt, van része ebben. Midőn ezt az eszmét szimbolikus formába öltöztetjük, akkor népszerűbbé tesszük. A tervbe vett szobornak nem az a célja, hogy ezt, vagy azt a személyt dicsőítse, bármely nagy lett légyen is különben, hanem hogy azokat annak az eszmének szolgálatában mutassa be, amelynek diadala kivívásához hozzájárultak. A thémája ez: az Isten műve, mit a reformátorok által végzett, folytatva az ő disciplinájuk által; ez a mai generációnak szent öröksége lett és reá majdnem tragikus felelősséget ró.

Nem az a célunk, hogy valami szépet alkossunk, ami a múltat dicsőítse és a mi városunknak újabb ékessége legyen. Mi arra akarjuk birni hitsorsosainkát, hogy haladjanak azon az utón, melyet a reformátorok jelöltek ki előttünk és amelyet atyáink követtek. Mi a XX. századhoz tartozunk és nem a XVI.-hoz. De hallgatnunk kell arra az impulzusra, amit régen kaptunk városunktól és hogy ezt tehessük, legyünk rajta, hogy benső összeköttetésben maradjunk mindazokkal, mind a két félgömbön, akik ugyanazon elveket vallják és ugyanonnét merítik inspirációikat, mint mi. Ilyen értelemben véve a mi szobrunk nem csak egy emlékmű lesz, de a jövőnek záloga. Élénk helyeslés kisérte az elnök megnyitóját. Most a szent-gervais-i énekkar egy dicséretet énekelt. Ezután megkezdődött a külföldi egyházak üdvözlet-nyilvánítása. A szót először dr. Voigts, a porosz főkonzisztórium és a német protestáns egyházak központi bizottságának elnöke vette át és felolvasta II. Vilmos császár németszövegü sürgönyét, mely igy hangzik:

„Sussnitz (Rügen) 1909 jul. 6. Élénk szimpáthiával veszek részt a Kálvin 400 éves születése alkalmából Genfben felállítandó emlékmű első köve letételében. Valóságos elégtételt érzek, azt hallva, hogy a szobor alakjai között, mint a kálvinizmus protektorai, 3 alak lesz, akiket őseim közé számíthatok : Coligny, Orániai Vilmos és brandenburgi Frigyes Vilmos.

A nagy választó fejedelem neve (aki a brandenburgi őrgrófságból valóságos menedéket csinált a francia reformátusoknak) elválaszthatatlanul hozzá van fűzve a kálvinizmus történetéhez.

Abban a reményben, hogy ez az ünnepély intésül fog szolgálni, hogy megtartsuk és gvarapítsuk a reformáció drága javait, Ont bízom meg, hogy kifezze a bizottságnak az én meleg érdeklődésemet ezen ünnepély iránt. Vilmos, imperator, rex“.

Gautier elnök kijelentette, hogy a gyűlés tiszteletteljes hálával veszi a német császár bátorító üzenetét és hogy a vezetőség örömmel fogja mielőbb kifejezni köszönetét Ő Felségének ugyanezen utón.

Azután dr. Dryander őexcellenciája, a berlini ‘udvar főprédikátora, a porosz egyházi főtanács másodelnöke, aki szintén németül beszél, kijelenti, hogy milyen nagy megtiszteltetésnek tartja a maga részéről, hogy e fényes gyűlésre elhozhatta a német császárság összes protestáns egyházainak üdvözletét, legyenek azok reformátusok, lutheránusok, vagy egyesültek. Schleiermacher mondta, hogy minden nagy ember oltalmazza és tovább képzi a közösséget; Kálvin egyike volt e nagy embereknek; zsenialitásának a legkülönbözőbb nyomait hagyta rajtuk a nemzeteken. Ö ma újra életre támad szellemi fiaiban. Élő víznek folyása fakad az ő uj Jeruzsálemében ; azok a művészek, akik a tervbe vett szobrot construálták, bizonyára megértették azt a nagy befolyást, amelyet ő a világra gyakorolt. Mindazok a személyek, akik a szobron másodrendüek, Kálvin inspirációja alatt levőknek látszanak és valóban úgy is volt. Hatása alatt volt Cromwell épen úgy, mint a Hobenzollenház 3 őse, kiknek szobrai díszíteni fogják a reformátorok falait. Hogyan — folytatja a nagy berlini szónok —, hogy a XVI. századbeli kis Genf, amelyet minden oldalról fenyegettek, ki tudta vívni függetlenségét s a protestánsság központja lett? Azért történt ez, mert Kálvin bele tudta vésni a szivekbe az örök élet erejét. Ö felismerte az egyéniség értékét. Előkészítette a lelkiismeret szabadságának trónra jutását; uj alapot adott a civilizációnak. Micsoda dicsőséges tanubiyonyságát adja ez a szellem hatalmának a történelemben és az ő szelleme az irás, az evangéliom szelleme volt. A vendéglátó Genf most érezteti velünk, hogy a különböző nemzetiségek, különféle egyházak egyek lehetnek a Jézus Krisztus szellemében. Tegyük azt a szent fogadást, hogy áhitatosan megőrizzük ezt a drága kincset, atyáink hitét, azt a hitet, amelyért élnünk kell tudni, vagy ha kell, halni.

Beszéltek még Angolország, Skócia, Észak-Amerika, Franciaország, Hollandia, Magyarország, Morvaország, Belgium, a berni egyetem, Waud kanton stb. stb. képviselői. Magyarország részéről Antal Gábor püspök úr beszélt. (Nagyszabású beszédét egész terjedelmében óhajtjuk közölni; de még nincs kezünk között. Szerlc.) Az ülés reggel 9 órától háromnegyed tizenkettőig eltartott és még se juthatott szóhoz minden küldött. Ezek Írásban adták át üdvözletüket az elnöknek. Ilyenek a zürichi, lausenni történeti társaság, a párisi felsőbb tudományok iskolája, a francia prot. történeti társaság, a magyar Országos Református