Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-04 / 27. szám
457 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 458 nak abban közre, hogy egy egy érdemes lelkésztársunk holtáig azon pozícióban marad, ahol működését megkezdette és minden törekvése dacára sem képes odajutni. ahol munkásságának nagyobb tér nyílnék, vagy anyagi helyzete javulna. Az egyházi felsőbbségnek kellene arról gondoskodnia, hogy a lelkészválasztásnál amennyire lehet, a szolgálati idő és az egyének hivatottsága számításba vétessék. Egyházalkotmányunk tér mészete azonban minden ilyen törekvést kizár, sőt az eddigi választhatóságot némi mértékben szabályozó minősítési §-okat, a közhangulat nyomása alatt törülni kellett újabb törvénykönyvünkből. Megvan tehát a teljes választási szabadság ! Ám bár az újabb lelkészválasztási törvények a teljes szabad választás jegyében indultak, mégis sokunk előtt különösnek tűnik fel az, hogy van egy olyan §, amely ezt a teljes szabad választást kétségessé teszi és habár egyházalkotmányunk természete — a közhangulat szerint — a legkisebb megszorítást is kizárja a jelöltekkel szemben, ezen § direkte kirekeszt egyeseket a választhatóságból és absurddá teszi a lelkészek előmene telét éppen úgy, mint a teljes választhatási szabadságot igen sok esetben. Ez a §: a II. t.-c. 38. pontja. Ez ugyanis a következőket mondja : „A megválasztott lelkész stb. . . . egy szolgálati évnek tényleges eltöltése előtt más álló másra nem pályázhat“. Tehát akit egyszer valahová megválasztottak, a legkedvezőbb előmeneteli alkalom esetén sem pályázhatik egy évnél előbb máshová. Ez olyan kegyetlen intézkedés, amelyet hasztalan keresünk más hivatalnoki karnál. Értsük meg a dolgot a maga valósága szerint: a legtöbb, lelkésznek ebben az életben csak egyszer nyílik olyan kedvező alkalom, amidőn állását változtathatja, ha ezt az alkalmat elszalasztja, meglehet, számára ez többé elő nem jön. Igen sokaknál a már szerzett érdemek jutalmát semmisíti meg. Sok gyülekezet vágyának és a hívek óhajtásának elébe gátat emel. Szolgálhatok erre nézve az életből pár példával. Egv káplán szolgál egy öreg pap oldalán. Hoszszas szolgálata alatt működésével kiérdemli a hívek szeretetét és ragaszkodását. Azonban több év eltelte után függetlenségre vágyik és elfogadja egy kis gyülekezet szerényen dotált állását. Alighogy az állást elfogadta, meghal volt principálisa és előbbeni szolgálati helyén — amely reá nézve az életben talán egyetlen kedvező alkalom előbbre jutni — a hívek bizalma őt óhajtja megnyerni a megüresült lelkészi állásra. De hiába volt az ő buzgó működése, hiába a hívek ragaszkodása, ott a 38. § rideg betűje, amely mindkét félnek azt mondja: nem lehet. Hát nem kegyetlen § ez? Másik eset. Egy kis egyházat virágzásra juttat egy lelkésztársunk. Működésével a környéken közbeesülést szerez magának. Elfogadja egy szintén kisebb, de reá nézve valami okból előnyösebb egyház meghívását. Nem telik bele egy év, megüresül egy nagyobb egyház, amelynek dolgai szomorú rendetlenségben vannak. A nép hallott róla, hogy N. . . .-en működött egy pap* aki ott mindent ékes rendbe hozott, sőt virágzás fokára juttatta azt a kis egyházat, pedig azok még roszszabbul állottak, mint mi. Kialakul a vélemény : nekünk ez az ember kell! De nem lehet, mert ott a 38. §. Hozhatnék fel még számtalan példát az életből, pedig az élet a legjobb tanítómester, amely igazán bebizonyítja, hogy ez a 38. § túlszigoru és kegyetlen. Igaz, hogy ennek a § nak az volna az intenciója, hogy némelyek örökös pályázási hóbortjának útját állja és a gyakori személyi változásoktól a gyülekezeteket megóvja, de kérdem, hogy ezzel az intézkedéssel el van-e érve a cél, amelyet a zsinati atyák akartak ? Hiszen egy év előtt a legtöbb lelkész el sem foglalhat a új állását, ritka lévén az olyan hely, ahol kegyévet élvező özvegy ne maradna hátra. Már ez okból sem igen történhetik egy éven belül személyi változás. De meg egy két örökös elégedetlenkedő miatt szabad-e egyetlen egy lelkésztársunk, vagy gyülekezetünk elől is elzárni a boldogulás útját és sújtani sokszor ártatlant? Hiszen ez a törvénykezés elve is: inkább tiz bűnös szabaduljon, mint egy ártatlan jogi tévedés miatt lakoljon. Igen, mondja ki a törvény, hogy aki állását egy év eltelte előtt elhagyja, fizesse meg egyházának a teljes választási és költözködési költségeket teljes mértékben, de a pályázásból és választhatóságból ne zárjon ki egyetlen érdemes, tisztes lelkésztársunkat sem. Rácz Elemér barátom tgy cikkében óhajtja a lelkészekre nézve egy lehetetlen intézkedésnek megváltoztatását. Helyes; úgy alakulhat ki teljesen jó törvény, ha az életben már annak intézkedései kipróbáltattak. Az ő általa felhozott idézettel zárom be én is soraimat: „eleven szén gyanánt égjen fejünkön az idézett § kegyetlensége és hassunk oda, hogy annak idején ez a büntető rendelkezés alkotmányos utón kitöröltessék törvénykönyvünkből. Siómaros, 1909 február 11. Csukás Endre. Levél a szerkesztőhöz. E lap 21. számában egy öreg lelkész testvér felsóhajt: Pólya öcsénk, van-e még eszméd ? mert akkor veszve vagyunk. Ezt mind X. Y. jelzéssel titok alatt teszi. Nem vagyok tisztában öreg barátom gondolkozásmódjával. Csak azt látom magas bírálata után a sorok kozott, hogy az én eszméim mindig a zsebeket keresik és kotorásszák, holott én 39 éves lelkészségem alatt egyházam részére egy fillért sem kértem. Államsegélyt nem kaptam, gróf ZVs^a-ként ölved még segélyezhetné a szegény egyházakat is, bele nyugodtam, bár feltűnő előttem, látva azt, hogy mindenütt az érdem van jutalmazva, mig itt megfordítva. Hát biz én, öreg barátom , nem esem kétségbe a sors játéka felett, legyen ez fényes, szép virágzó tavasz, vagy zivataros ziraaukós téli idő, nekünk papoknak abba bele
