Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-17 / 3. szám
39 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 40 többségünk bizony beismeri tudásának fogyatékosságát. Nem az ennek az oka, mintha talán nem igyekeznék bármelyikünk is magát tovább képezni, hanem az, hogy nem volt és nincs megadva a képezdékben a kellő alap, melyen önmíveléssel eredményesen lehetne tovább ha ladni. Állami és felekezeti képezdéink tucatszámra adják évente a kántorképesítéseket, de az ilyen képesítettek közül alig kerül egy-kettő, aki egy egyházi éneket tisztességesen el tudna játszani az orgonán. Hogy még aztán az orgonáról, annak szerkezetéről, változatairól fogalommal birna az igy kikerült képesített kántorok 9/1(J-e, ezt már semmiféle vakmerő ember nem meri állítani. Nem csoda igy, ha az énekügy terén pangás van, de nem lehet csodálkozni azon sem, hogy az Énekeskönyv revíziója évtizedek hosszú munkája után sem vezetett kellő eredményre. Erős meggyőződésünk az, hogy az énekvezérek közreműködése nélkül a revízió nem is lesz sikeres, de ehhez viszont az énekvezéreket nevelni és a mainál sokkal alaposabban kiképezni kell. (Folyt, köv.) Az ókori és modern ember életfilozófiája. (Folytatás.) De vájjon a modern ember boldognak mondja-e magát ? A más füle hallatára, a piacon : igen ! De magában érzi, hogy lelkében nem mondott igazat s valójában nagyon boldogtalan. Sem családi, sem társadalmi kötelezettségének nem bír megfelelni. Miért hirdeti mégis, hogy boldog? Megfelelhetünk rá két szóval : Mert a boldogságot összetéveszti a boldogulással. G ondolt-e erre valaki a mélyen tisztelt hallgató közönség között ? Ha igen, azt hiszem minden nehézség nélkül elismeri, hogy a boldogulás annyira távol áll az igazi boldogságtól, hogy még csak alapföltételét sem képezheti neki ! Hány az életben boldoguló embert ismerünk, aki az igazi boldogságot s annak föltételeit csak hírből ismeri ! Szeretném én azt a reumás, köszvényes, vagy asthmás nábobot látni, aki nem szívesen adná vagyona felét a szegény ember vas-egészségéért ! Nagyon jól mondja Schopenhauer, hogy „egy egészséges koldus boldogabb, mint egy beteg király.“ Vagy szeretném én azt az ideges minisztert látni, aki nem szívesen cserélne egy flegmatikus alattvalója pompás kedélyhangulatával ? ! Vagy szeretném én azt a hiú, gőgös embert látni, aki nem kívánna magának több belátást, több észt, több okosságot, ha másért nem is, csak azért, hogy ezek birtokában sok kellemetlen, és tragikomikus helyzettől volna megkímélve. Itt is igaza van a jó Epikurosnak, amidőn azt hirdeti, hogy százszor többet ér az eszes boldogtalanság, mint az esztelen boldogság. Folytathatnánk a példák felsorolását egymásután, de ez a néhány is elég annak a bizonyítására, hogy külső javakkal rendelkezni még nem boldogság, sőt legtöbbször gond, teher, átok ! Ha boldogok akarunk lenni, akkor ne is ott keressük boldogságunkat, hanem keressük önmagunkban : a szivünk örömeiben, a lelkünk nyugalmában. Ne azt nézzük, hogy mink van, se azt, hogy a világ előtt minek mutatkozunk, hanem azt, hogy mik vagyunk ? ! Itt persze testi és szellemi tekintetek egyaránt figyelembe jőnek. És pedig az egészség, erő, szépség, vérmérséklet, erkölcsi jellem, műveltség és ambíció. Persze mind ez csak eszköz, amit fejleszteni, tökéletesíteni, ápolni kell, hogy alkalmassá váljék a boldogság megszerzésére. Egészségünket fönntarthatjuk mértékletességgel, erőnket gyarapíthatjuk sportokkal, szépségünket ápolhatjuk, erkölcsi jellemünket fejleszthetjük, műveltségünket fokozhatjuk, ambíciónkat növelhetjük. Egyedül a vérmérséklet *z, ami öröklött lévén, legtöbb nehézséget gördít a boldogság megszerzése elé. Á melanchólikus teremtés mindent szomorúnak lát ; a 8angainikus mindent érdekesnek talál és ép ezért fölületes; a flegmatikus pedig mindent jelentéktelennek ismer föl. Ez persze mind hibás megítélésen alapszik. Ezeken a hibás megítéléseken pedig úgy segíthetünk, hogy mindent igyekezünk a maguk tárgyilagos voltában megítélni, nem a mi sajátos vérmérsékletünk sugallatta szerint! Ami más szóval azt jelenti, hogy józan eszünkkel, okosságunkkal s ami fő: akaratunkkal iparkodjunk uralkodni szerencsétlen vérmérsékletünkön ! Életünk boldogságára tehát, mint Schopenhauer mondja, — kizárólag első és legjelentőségesebb az, a mi vagyunk, vagyis az egyéniségünk. „Ha valakinek az egyénisége rossz, — mondja egy más helyen — akkor annak minden élvezete olyan, mint amilyenek a legfinomabb borok annak, akinek epe van szájában.“ íme képet alkothatunk magunknak e rövid és aforizmatikus fejtegetésből, hogy az emberek életfilozófiája lényegében ma is ugyan az, mint ezelőtt 2000 évvel. Elméletileg is, gyakorlatilag is. Hiszen Schopenhauer egy pár mondatából teljesen az epikureusok és stoikusok szelrr ORGONAÉPITÉSIMÚINTÉZET. “ i^ääsk _______________________________________________ BUDAPEST, YII. kerület, Garay-utca 48.-ik szám. Cs. és kir. udvari szállító, a Ferencz József rend lovagja. — A párisi és bécsi világkiállításon kitüntetve. Legolcsóbb árban és kedvező fizetési feltételek mellett kiváló tiszta légnyomásu csőrendszerű (pneumatikái) tartós, nemeshangu orgonákat szállít. 34 év óta 1400 orgonát szállított. Mindennemű orgonajavításokat és hangolásokat a legmérsékeltebb árban és lelkiismeretes pontossággal teljesít. Orgona jókarban tartását mérsékelt árban elvállalja. Tervezetek és mintarajzok kívánatra.
