Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-16 / 20. szám
337 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 338 c. operájából adott elő részleteket. Szabatosabb, szebb zeneprodukciót keveset hallottunk a szezónbau, sikerének kritériuma az az áhitatos csend volt, mellyel hall gatták s melyet az utolsó akkord elhangzása után frenetikus taps váltott feb Tapsoktól üdvözöltetve lépett a pódiumra az est kedves vendége, Fröhlich Dóra, ki a budapesti Lorántffy Zsuzsánna-egyesület képviseletében jött le hozzánk. A vendég-hölgy előbb vallásos jellegű műdalokat adott elő. Művészileg kép zett, meleg tónusu, erős mezzo szoprán hangjával igen szépen tud bánni, énekelőadását előkelő egyszerűség és finom színező képesség jellemzi. Minden számát zajosan megtapsolták. Majd utána a keresztyén nő evangéliumi hivatásáról tartott vonzó modorban megirt, meggyőző okfejtésü, hatásos felolvasást, mely után a közönség részéről szintén igen meleg óvációkban volt része. Ezután Hlattky Ida, ki már az énekszámokhoz is finoman árnyalt zongorakiséretet szolgáltatott, önálló zongoraszámot adott elő. Schubert egyik Impromptu-ját annyi könnyedséggel, annyi érzéssel s oly biztossággal játszotta meg, hogy a közönség zajos tapsok között kért és kapott is magyar nótákat ráadásul. A hangversenyt Szutter Mariska hangulatos, ügyes szavalati szám mai fejezte be, mely szintén általános feltűnést keltett. Végezetül Ruzsás Lajos segédlelkész lépett a pódiumra s a távollevő esperes helyett köszönetét mondott mindazoknak, kik a leányegyt sületet az év folyamán erkölcsi vagy anyagi támogatásban részesítették. Most következett a tombola, melyen mintegy 60 szebbnél-szebb kézimunka s e mellett több apró dísztárgy, cukorajándék került kisorsolásra. A tombola a szegény gyér mekek javára tekintélyes összeget jövedelmezett. — Elmarad az orsz. ifj. tornaverseny. A f. hó 22 — 23. napjaira tervezett orsz. ifj. tornaverseny, amint ezt a vallás- és közoktatásügyi minisztérium pápai főgimnáziumunk igazgatóságával is közölte, elmarad. — Uj leányinternátus. A szatmári ref. egyház leányinternátust építtetett, melyet szeptember l-én fognak ünnepélyesen megnyitni. Az internátus az egyház felsőbb leányiskolájával, egyéves női kereskedelmi tanfolyamával, óvónő- és polgári iskolai tanítóképző intézetével lesz kapcsolatos. A társalgási nyelv német, francia. A benlak*ó növendékek állandóan nevelői gondozás és felügyelet alatt lesznek. A teljes ellátási dij, mosással együtt havonta 60 korona. Lelkészek és tanítók leányai ötven koronát fognak fizetni. Jelentéseket már most elfogad és bárminemű felvilágosítást készséggel ad az igazgatóság. — Eladó képek. Egy hitsorsosunk, szegénységtől kényszerítve, eladásra ajánl három olajfestményt, melynek tárgya a reformáció korából való. — Felvilágosítást ad a szerkesztőség. — Igehirdető. Egyházi beszédek gyűjteménye. Kiadják Révész János ev. lelkész, Soltész Elemér ref. lelkész szerkesztők. Megjelenik havonkint. Kiadóhivatal Nagybánya, Hid-utca 19 szám. Előfizetési ár egész évre 12 K, félévre 6 K, negyed évre 3 K. Tartalom: Illyés Endre balmazújvárosi reflelkész: A tavasz öröme. Lukácsy Endre diósviszlói ref. lelkész : Az én nevemben . . . Szeberényi Lajos Zs. békéscsabai ev. lelkész Izrael prófétái. Dr. Erdős József debreceni ref. profeszszor: A mennybe szállt Megváltó áldása. Droppa Samu oroszlányi ev. lelkész: Krisztus mennybemenetelének jelentősége. Kis Ferenc püspökladányi ref. lelkész: A gyömölcstelen fügefa. Beyer Fülöp marosvásárhelyi ev. lelkész: A szent Lélek adományai. Diószegi Mihály tiszafüredi ref. lelkész: A pünkösdi nyelv az emberiség anyanyelve. Révész János nagybányai ev. lelkész : Megpihenünk a munka után. Hivatalos rész. 2825/1909. a*. Pályázati hirdetmény. Az egyházi II. t.-c. 60. §-a és a cs. és kir. közös hadügyminiszter urnák 1909 április 5-én 2888. sz. a. kelt megkeresése alapján ezennel pályázatot hirdetek egy a katonai lelkészet tényleges állományához tartozó református tábori lelkészi állásra. A megkövetelt feltételek : a) jó eredménnyel végzett theologiai tanulmányok igazolása ; b) még be nem töltött 40. életév ; c) kifogástalan előélet ; d) magyar vagy osztrák állampolgárság igazolása ; e) egészséges testalkat; f) legalább három évi rendes lelkészi működés igazolása ; g) a magyar és német nyelv (és lehetőleg még valamelyik szláv nyelv) ismerete ; h) a lelkészi szolgálat önálló végzésére való képesítés ; i) nyilatkozat az előirt szolgálati eskü letevésére való hajlandóságról. A betöltendő állással a IX. rangosztályu katonai havidíjasok részére megállapított illetmények vannak egybekötve. A cs. és kir. hadügyminiszter úrhoz intézendő és kellően felszerelt kérvények 1909 május 3l ig az egyetemes kon vent elnökségénél (Budapest, VII., Abonyiutca 21. sz. a. adandók be. Miskolc, 1909 május hó 1. Kun Bertalan püspök, az egyet, konvent egyházi elnöke. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Kis József. Főmunkatárs: Faragó János. Pápa, a református főiskolai nyomda betűivel nyomatta Kis Tivadar. 1909. Mig a készletben tart, jó lélekismerettel ajánlom: Badacsony vidéki, sajáttermésü, kitűnő minőségű, 1908-iki feher boraimat. Hektója, kölcsönhordókban 34 korona. — Ó-borokkal és vörösborral is szolgálhatok. Raksányi Károly ref. lelkész Balaton henyén.