Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-04-18 / 16. szám
259 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 260 az utóbbi szerint 838 ismétlő iskolakötelezett egyáltalán nem járt ism. iskolába. De ez csak hivatalos statisztika, amelyet a valóság nem mindig födöz. A valóságban tehát legalább 1000 ref. gyermeket akar a kér. tanügyi bizottság megfosztani az egyháztörténet tudásától. S akik be is iratkoznak az ism. iskolába, feljárnak-e rendesen ? Az őszi takarodások, kukorica törés-fosztás, szüret, a tavaszi vetések, ültetések, napszámozások, ezenkívül a cselédkedés, hány ism. iskolakötelest tart visssza a rendes iskolalátogatástól? Egypár gyülekezetünkben a kellő erély és a jó szoktatás mindezen gátakat legyőzik, de a többi hol marad és milyen lesz az egyháztörténet tanítás? Kiváncsi vagyok arra is, hogy tanítóink mit fognak csinálni a kamaszodó, 14 — 15 éves fiuk és leányokkal, ha azok nem akarják megtanulni a leckét. Meg nem fenyíthetik, be nem csukhatják, mert ezeknek igen kellemetlen következményei lehetnek. Az a határozat, hogy a tanulók az ism. iskola bevégzése után kapnak végbizonyítványt (26. §), semmit sem ér, mert akinek elemi iskolai bizonyítványra van szüksége. a jelenlegi közgyakorlat szeiint a IV., illetve VI. osztályú bizonyítvánnyal mindent elérhet. Mindezek elpadása után a - következmény ez lesz: Vallástanításunk egyik legfontosabb tárgyát, az egyháztörténetet, legtöbb gyülekezetünkben az életbe kilépő ifjak 20—25 %-je fogja tudni, feltéve tudniillik, hogy e kis számú ifjúban volt valami jóakarat. A másik hibát az egyházi énekek beosztásában találom. Az egyháziasságnak — minden gyakorló lelkész és tanító jól tudja — hatalmas segédeszköze énekeink tudása. A legbuzgóbb templomlátogatók a jó énekesek. Amely egyháztagunk jól tud énekelni, az talán soha sem hagyja el egyházunkat. De ennek az egyházias érzésnek forrása az iskolában van. Ott, és pedig már az alsó osztályokban kell legszebb, legzengzetesebb énekeinket megtanítanunk, a felsőbb osztályokban ismételgetnünk, gyakorolgatnunk, hogy azok a hatalmas zsoltárok és dicséretek kitörölhetlenül vésődjenek be a fogékony gyermeki lelkekbe. Az alsó osztályokban kell a legszokottabb énekeket tanítanunk, hogy amikor a III. osztályos gyermeket elvisszük az istenitiszteletekre, az a gyermek ne legyen kénytelen csukott ajkakkal ülni, vagy egyszerre az ismeretlen szöveggel és ismeretlen dallammal kínlódni, hanem tudjon részt venni a gyülekezet énekében Hát az uj tanterv szerint ez szinte lehetetlen ! Az I—III. osztály anyaga tömve van dallamokkal, amelyeket a legritkábban használunk. A 17, 75, 76, 84, I, V, CXXXIV, 65, 153, XXXII, XXXVI, CV, CXXII, CXLI, CL jelzésű énekek esztendőnként 1—2-szer fordulnak elő a templomi énekléseknél. Az volna a logikus rend, hogy ezek az énekek a felsőbb osztályokban taníttassanak, egyrészt nehézkességük miatt, másrészt a miatt, hogy az életbe kilépő gyermek úgy, ahogy, ezeket is tudja. Ezekkel ellentétben az V—VI. o. anyagába vannak felvéve a legzengzetesebb és legszokottabb énekeink, mint pl.: XXIII, XXVIII, XXX, XXXIII, XC, CII, 70, 74, 137, 162. Hogy hogyan és miként fogunk jó énekes egyháztagokat nevelni az uj tanterv szerint, azt szinte alig tudom elképzelni. És milyen lesz a gyülekezeti éneklésünk? Azt csak a tantervkészítők tudnák megmondani! Megengedem, hogy a beosztás az énektanítás módszerének pontos szem előtt tartásával készült. Sőt e módszer logikus keresztül vezetését látom az egész iskola anyagán. De kérdem : az élet, a gyakorlati szükséglet hányszor dupláz rá a néhol helyes, néhol bemohosult módszerre ? És különösen az éneknél, van-e reális alapja a módszernek ? És tanítóink az eddigi kevésbbé módszeres énekbeosztás szerint nem tudtak jó énekeseket nevelni? Bőt igen! Hiába erősködnek előttem a zene- ésénekpaedagogusok azzal a statistice igazolt állításukkal, hogy a 6—8 éves gyermekek 75°/0-ának hangterjedelme d-től a-ig terjed, tehát öt hangot foglal magába, tehát ennek megfelelően kell az éneket is tanítani. Minden tanítónk és hitoktatónk, köztük csekélységem is, képes volt minden nagyobb nehézség nélkül, az I. osztálybeli 6, 6V2 éves gyermekeknek a 9 hangtérjedelmü XLII. zsoltárt megtanítani, ennek tudása után pedig a többit. Hát ha mindeddig lehetett negligálni a modern énekmódszert és félretolni a statisztikai igazságot: miért ne lehetne ezután is, különösen ha egyházunk érdeke is ezt kívánja.
