Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-12-20 / 51. szám
883 DUNÁNTÚLT PROTESTÁNS LAP. 884 kében szorgalmat és buzgÓ3ágot tanúsítanak A kamatok részben fordíttassanak a hasznos kertészet és gyümölcstermelés emelésére, hogy az országnak ne kelljen éveken át nagy összegekkel a külföldnek adózni ; 2. Budapest székesfővárosnak hagyok, mint fővárosi alapítványt 400 ezer koronát. Ebből 300000 korona egy intézet felállítására fordíttassék, amelyben 0 —16 éves szülőtlen vagy szülői gondozásban nem részesülő, elzülött gyermekek gondoztassanak, hasznos munkára taníttassanak s a jó erkölcs útjára vezettessenek. Vagy ha erre már szükség nem volna, fordíttassék alapítványom egy újabb szerzendŐ s nyitandó népligetre. A fennmaradó 100 000 korona kamatai évenkint a székesfőváros jótékony intézetei között osztassanak fel, amelyek közhasznú működésük által ezt legjobban megérdemlik. E két alapítványon kívül 100.000 koronát kap a budapesti református egyház leáuynevelési célokra. 30.000 koronát hagyott a nagylelkű emberbarát a budapesti Tudományegyetem és Műegyetem részére ösztöndíjakul. Ugyancsak 30.000 koronát hagyott a debreczeni egyháznak többféle célra. Ref. lelkészek és tanítók özvegyei és árvái részére, a debreczeni ref. főiskola, a budapesti ref. főgimnázium részére 20 —20 ezer korona alapítványt tett. Egvenkint 10.000 koronába részesülnek : a pápai ref. főiskola (tanulók ösztöndíjára), a szatmári és máramarosszigeti ref. főgimnáziumok, a budapesti önkéntes mentőegyesület, a Lorántffy Zsuzsánna nőegyesület, a nagypénteki ref. társaság, a fővárosi magyar iskolaegyesület, a Mária DoroUya-egyesület, szegény tanítók felekezeti külömbség nélkül. A protestáns árvaház 6000 koronát, az EMKE, a FMKE, a DMKE egyeukint és külön-külön 5000 koronát kapnak. 4000 koronát hagyományozott a csurgói ref. főgimnáziumnak tanulói ösztöndíjra. Ugyancsak 4000 koronát a komárommegyei alsó-gelléri ref. egyháznak szegény iskolás gyermekek könyvvel és ruházattal ellátására, 2—2000 koronás hagyományt kapnak : Magy. Tud. Akad., Term. Tud. Társ., írók Segélyegylete, Hirlapirók nyugdíjintézete, Tört. Társulat, Mensa Akad., Szünidei gyermektelep. ]—1000 koronás hagyományokban részesülnek : a Kisfaludy Társaság, Petőfi Társaság, Magyar Földrajzi Társaság, Poliklinika-egyesület, Stefánia gyermekkórház, Bethesda-kórház, Josephinum fiuárvaház, Gyermekvédőegyesület, kolozsvári siketnémák intézete, budapesti vakok intézete, V. kér. kisdedóvó-egyesület és Állatvédő-egyesület. Ezen hagyományok, melynek összege 1,170.000 koronára rúg s a rokonoknak és ismerősöknek hagyott kerek számban 400.000 korona kifizetése után fennmaradó ősz szegét a végrendelkező a budapesti, pápai és debreczeni főiskolának hagyta közoktatási eélokra és igy a több, mint két millióra rugó vagyouból több mint négyötöd rész jótékony intézmények támogatására fog szolgálni, ha a folyamatban levő bünpör befejezése után a végrendelkező intenciója szerinti hagyományosok és örökösök a vagyon élvezetében lépnek. A Kálvin-Szö vétség. A Kálvin-Szövetség igen szép sikerrel indította meg nyilvános akcióját a f. hó 9-én, Pestvármegye székházának dísztermében megtartott ünnepélyes felolvasó ülésével. Az ülésen dr. Darányi Ignác tényleges és György Endre volt miniszteren, a konvent több tagján kívül, nagy számmal voltak jelen a főváros intelligens körök férfi és női tagjai. Petri Elek budapesti lelkész szép imádsága után Kenessey Béla püspök, lelkészi elnök tartott magas szárnyalásu megnyitó beszédet. Abból a látszólagos ellentétből indult ki, amely a Jézusnak az istenországa békességéről szóló evangélioma és ama kijelentései között van, amelyek szerint ő nem békességet hozott e világra, hanem harcot és háborút. Szépen fejtette fel, hogy mint kell megértenünk ennek a látszólagos ellenmondásnak belső harmóniáját s mit kell értenünk a Krisztus által célul kitűzött harc és háború alatt. A bűnnel, a hitetlenséggel, a közönyösséggel kell megvivniok a Krisztus híveinek ezt a harcot, hogy az istenországa békessége és boldogsága elkövetkezhessék. Reámutatot ezután arra, hogy a krisztusi keresztyénségnek ezek az elvei miként érvényesültek a legklaszszikusabban a Kálvin-féle reformációban, Genf és a kálvini reformációt befogadott népek történetében, s ezekből elvonva a következtetéseket, tárta fel azokat a célokat, amelyeket a krisztusi alapokra helyeződött és a kálvini szellemet és életfelfogást ápolni, terjeszteni célzott Kálvin-Szövetség elérni kiván. A formájában és tartalmában egyaránt szép beszédet, közben is, végül is, lelkes tetszésnyilvánításokkal honorálta a közönség. Az elnöki megnyitó után dr. Bernát István ügyvezető alelnök ismertette a Szövetség céljait és eddig végzett munkálkodását, s kérte a céloknak a kálvinista közönség által való lelkes támogatását. Dr. Kovács Ernő a diákotthonokról s ezekben a tanuló ifjúság testi-lelki keresztyén gondozásának nagy fontosságáról tartott felolvasást. A kérdést Gonda Béla alelnök indítványára, megfontolás és megvalósítás végett a szövetség választmányához utalták. ORGONAÉPITÉSIIÍÍINTÉZET. ___________________________________________ BUDAPEST, VII. kerület, Garay-utca 48.-ik szám. Cs. és kir. udvari szállító, a Ferencz József rend lovagja. — A párisi és bécsi világkiállításon kitüntetve. Legolcsóbb árban és kedvező fizetési feltételek mellett kiváló tiszta légnyomásul csőrendszerü (pneumatikái) tartós, nemeshangu orgonákat szállít. 34 év óta 1400 orgonát szállított. Mindennemű orgona javításokat és hangolásokat a legmérsékeltebb árban és lelkiismeretes pontossággal teljesít. Orgona jókarban tartását mérsékelt árban elvállalja. Tervezetek és mintarajzok kívánatra.