Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1908-12-20 / 51. szám

879

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

880

püspökök ellen most élőnkbe adtak, fontosak és a törvényhozás figyelmét méltán magukra vonják. Nem pártnak, nem vallási felekezetnek kérdése ez, hanem a nemzeté, melynek kötelessége mindazt, ami a törvények iránti tiszteletet, a polgárok békés nyugalmát s a nép erkölcsiségét tárgyazza, komoly figyelemmel kisérni s nekünk, a nemzet képviselőinek, indulat és keserűség nélkül, de azon komoly méltósággal kell e tárgy fölött tanácskoznunk, melyet annak gyengédsége és fontossága megkiván

Feszült figyelemmel olvastam én is azon körleveleket és egyéb irományokat, melyeket a panaszló megyék érdemes követei e tárgyra nézve velünk közöltek. Meleg érzéssel, de keserűség és elfogultság nélkül vizsgáltam meg minden sort, jót és rosszat hasonló figyelemre méltatva, mert célom az volt, hogy véleményem e tárgy fölött részrehajlás nélküli lehessen, s nyiltan megvallom, fájdalmasan hatott reám azoknak tartalma. Nem szavak, nem egyes kifejezések, hanem a fölállított és oktatásképen előadott elvek azok, amikről szólani akarok s ezekre is egyedül a törvényhozás szempontjából kiindulva teendem meg észrevételeimet.

Körleveleiben és nyilvános oktatásaiban arra tanítja híveit az említett 2 főpásztor, hogy a vegyes házasságok a lélekre nézve veszedelmesek, hogy azokat a róm. kath. szentegyház soha helyben nem hagyta, s azoktól mindig idegenkedett, most is idegenkedik, azokat ellenzi és kárhoztatja ; hogy a vegyes házasságokat r. kath. papnak megáldani sem szabad, hacsak a gyermekek neveléséről reverzálisok nem adatnak s az ilyen megáldások eddig is egyenesen visszaélések valának.

Nem akarok én ezen tanítás fölött theolog'iai fejtegetésekbe bocsátkozni, mert ezek tisztem, hivatásom körében nem tartoznak, s jelen tanácskozásunk tárgyai nem lehetnek. De ha a polgári törvényhozás szempontjából tekintem is azt, olyannak találom, mit a vallásosságnak és erkölcsiségnek megrázkódtatása, a polgárok nyugodalmának megzavarása s a törvények szentségének veszélyeztetése nélkül a status némán el nem nézhet. Minden politikai súlyosabb hiba századokon keresztül, s gyakran századok múlva boszulja meg magát iszonyú következéseiben. Ilyen politikai hibának tartom én azt, hogy a polgári törvényhozások legnagyobb része a vallások között polgári külömböztetéseket is állított fel, s egyiknek a másik felett kedvezve, gyakran egyiket a másikért üldözte, s hol tiltva, hol parancsolva, sokkal mélyebben avatkozott a vallások feletti rendelkezésbe, mint ezt a polgári társaság közérdeke megkivánta. Alig van nemzet a világon, mely ezen hibának súlyos és többnyire véres következéseit sok viszontagságok hosszú során keresztül ne érezte volna. De már a hiba megtörtént s nincs egyéb hátra, mint fájdalmas következéseit enyhíteni, s a rosszat, ká rosat javítani.

Nem a vallást kell a státusnak védelmezni. Az isteni vallás emberi védelemre nem szorul. Hanem a a tiszta vallásosságot kell emelni és terjeszteni, mert ez a nép erkölcsiségének e ez által a nemzet boldogságának legerősebb támasza. A vallást tekintve, két súlyos csapás sújthatja a polgári társaságot: egyik a fanatizmus, a másik a vallástalanság. A fanatizmus borzasztóan hibás felfogása a vallás szelíd lelkének és tiszta tanításának, mert, hogy a hitet terjessze, a szeretetet gyilkolja meg. Jaj azon nemzetnek, melynél a nép tömegét. vagy a hatalmasok kebelét fanatizmus foglalta el ; dúlva van ott a nemzet boldogsága, gyülölség a jelszó, s az üldözőknek léptein vérnyomok támadnak. De szivünkbe öntötte a Mindenható legszebb áldását, a szelíd szeretetnek meleg érzését, s ez azon vezércsillag, mely a két törvény között biztosan vezeti a jó embert. Aki az emberek kebelében a szeretetnek szent érzését elnyomni vagy gyengíteni akarja, átkot szór az emberiségre s átok kíséri emlékezetét. Krisztus isteni vallásának legszebb alapja a szeretet s akinek kebelében Isten és az emberek iránt lángoló forró szeretet nem lakik, az Krisztusnak isteni vallását csak külső formákban gyakorolja, de szive vallást nem ismer.

A vallás tiszteletet parancsol a polgári törvények iránt, s aki ezen tiszteletet példájával és oktatásával sérti vagy gyöngíti, az nem az isteni vallás szelíd ér telmében cselekszik. Midőn tehát a nagyváradi és rozs nyói püspökök egyházi rendeleteikben a vegyes házasságokról a vallás nevében kárhoztatólag szólanak, más alakban csak azt tanítják, hogy azokat a vallás bűnnek tartja. Törvényeink pedig, különösen az 1790 : 2ö. t. c. a vegyes házasságot nemcsak nem tiltják, sőt határozottan pártolják, mert azt rendelik, hogy azok soha semmi szin alatt ne gátoltassanak, s azt parancsolják, hogy r. kath. plébánosok előtt köttessenek. Félszázad folyt már le ezen törvény alkotása óta, s félszázadig a vegyes házasságokat vallásunk papjai nem kárhoztatták, sőt azokat maguk megáldották. Sem az iskolákban, sem az egyházi nyilvános oktatásokban nem taníttatott, hogy egyházunk a vegyes házasságot kárhoztatja S ezen félszázad alatt számos polgár, meg lévén arról győződve, hogy amit a törvény pártol, az nem bűn, tiszta lélekkel vegyes házasságot kötött, s ime, félszázad múlva föllép hazánkban két főpásztor s azt, amit polgári törvényeink határozottan pártolnak, a vallás nevében kárhoztatva, bűnnek bélyegét nyomja törvényeink rende leiére, fölzavarja sok ezer háznépnek lelki nyugalmát, aggodalomnak, sőt gyülölségnek magvait szórja el hívei között.

A r. kath. vallásnak uj dogmái nem támadhatnak, mert fő elve : dogmái változhatatlansága s ami azelőtt dogma nem volt, az dogma most sem lehet. Ha tehát dogma az, amit a két főpásztor a vegyes házasságról tanít, akkor borzasztó vétek volt az egyházi rendtől, arról félszázadig hallgatni, sőt hozzájárulása által eszközölni azt, amit most bűn gyanánt kárhoztat. Ha pedig ez nem dogma, hanem vitatás alatt levő theologiai kérdés, akkor iszonyú volt vitatási buzgóságból annyi szeretetet, annyi nyugalmat és boldogságot feldúlni. Minő lelki állapotba helyezték ezen főpásztorok körleveleik által vegyes házasságban élő híveiket ? Azok, kik hiszik a főpásztor szavát, elborzadnak attól, hogy