Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-02-02 / 5. szám
79 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 80 tát is abból az erőből, amelyre másoknak is szüksége van. Tisztelt uraim ! Ha mi a testvériséget fönn akarjuk tartani az élet kisebb nagyobb súrlódásai közepette, ha azt akarjuk, hogy a felekezeti béke ne oly jelszó legyen az országban, melyet mindenki hirdetett, de amellyel szemben minden oldalról találkoznak gyűlölködő érzületek kitörésével, ak kor fordítsuk égé^z erőnket saját erőink kifejtésére. Nem azzal leszünk erősebbek, ha gánesot tudunk vetni, hanem azzal, ha saját hiveink erejét emeljük. Ez a nemzeti munka, amelyben szükség van összes erőnkre és amelyben leginkább fejthetjük ki erőnket anélkül, hogy más felekezetekkel való testvéries viszonynak kárára legyünk. Most, amikor kívánom, hogy a gyülekezet fényes temploma soká álljon fönn és hirdesse késő századokon át a szeretet tanát, a testvériességnek azt a szellemét, amely a mai ünnepet jellemezte, engedjék ama óhajtásomat hozzáfűznöm, a szeretet hassa át az egész magyar társadalom érzését, működését és egész gondolkodását. Az ünnepély. Egyházunk több templom szentelésén vettem részt; mindenütt jóleső érzéssel tapasztaltam : hiveink áldozatkészségének, hithűségének magasztos megnyilatkozását. Mindegyiknek volt valami nagyobb jelentősége is, de mindannyinak kizárólag provinztiális. A kaposvári templom-szentelésnek országos jelentősége volt. Ez nem e sorok Írójának felfogása csupán, hanem egy intelligens, nagy közvéleményé, hogy : „ünnepe volt ez a nap a nemzeti kultúra haladásának és fejlődésének.“ Méltó ez az elismerés a legmagyarabb feleket: a református egyház ünnepéhez. Bizonyítja ezt, kogy a testvéri érzés melegségével jelent meg, a kaposvári templom fölszentelésén, — minden felekezeti Egyik, igaz, nem hivatalosan, de híveinek ezreivel, s ezek részéről az őszinte rokonszenv tagadhatatlan csillogásával; egy magas állású, papjának személy es jelenlétével. Nem lehet más célom, mert a szerkesztő ur t. barátom azzal bízott meg, hogy a lefolyt ünnepélyt egyházi szempontból méltassam; más hangot e sorok közé ne vegyitsek. Nem is akarok. De egyet, ami egy hatalmas demonstrációból lelkem mélyéig hatott, el nem hallgathatok; nem mert nem disszonáns, mely egyetemes örömünket megzavarhatná. A kaposvári állomás perronján láttam Somogyvármegye szine javát, az állomás előtt a város és vidék polgárságának sok ezernyi tömegét, lelkesülten várva kerületünk nagynevű vezetőinek megérkeztét. Este 7 óra 5 perckor robogott be a vonat s alig tűnt fel Tisza István és Antal Gábor alakja, (a „vajda“ a tüntetés elől elmenekült) ott ezrekre rugó sokaság percekig tartó lelkes éljenzésbe tört. Soha lelkesültebb, nagyobb jelentőségű, őszintébb demonstrációnak tanúi nem voltunk, melynek hatása alatt büszkén tekintettünk egyházunk két vezéremberére, midőn feltárult lelki szemeink előtt a dicső múlt s e pillanatban mélyen éreztük, hogy nemcsak ref. egyházunk, de ünnepet ül az a nagy nemzeti remény, hogy az utóbbi időben, a felekezeti torzsalkodásokat előidéző ultramontanizmus napja alig hogy feljött, már is hanyatlóban van, hogy ünnepélyünk országos jelentőségét biztositó magyar közvélemény, a lelkiismereti szabadság és kulturális haladás tántoríthatatlan zászlóhordozója lesz. Kaposvár város nevében a magas vendégeket Németh István polgármester üdvözölte, melyre elnöktársa nevében Tisza István válaszolt, megköszönve a lelkes fogadtatást, majd kiemelve, hogy minden vallásfelekezet kell, hogy az a cél vezérelje, hogy a többi vallásfelekezetekkel jó viszonyban éljen, mert maradandót a nemzet nevében csak akkor alkothatunk, ha minden vallási és pártszempontot félretéve, igaz testvéreknek érezzük magunkat a hazaszeretetben. A kaposvári egyház nevében Cserfán Márton lelkész üdvözölte Antal Gábor püspököt és lisza István gróf főgondnokot, melyre Antal Gábor püspök válaszolt lelkes, az egész közönséget magával ragadó beszéddel. A fogadtatás után Tisza gróf Márffy Emil főrendiházi taggal, érmék négyes fogatán ment be a városba; Antal Gabor püspök pedig Kapotsfy főispánnal. Tisza, Márffy házának volt vendége, Antal Gábor pedig a főispáné. A temploraszentelés vasárnap reggel 10 órakor vette kezdetét. Már jóval 10 óra előtt nagy tömeg gyülekezett a református uj templom körül várva a templom ajtajának megnyitását. Az ajtókat fél 10 kor nyitották ki és a közönség az előre kiadott, ingyenes jegyekkel mehetett be a templom hat bejáratán. Tiz órára már teljesen megtelt a templom, amelyben mintegy 1800—2000 ember volt jelen. A szószék alatti és az urasztal melletti helyeket a fekete taláros református papság foglalta el. Ott voltak : Antal Gábor püspök, Nagy Lajos, Kálmán Gyula és Kis József ref. esperesek, Németh Pál evangélikus esperes és a vidék református lelkészei igen nagy számban. A középhajóban hölgyek ültek, mig az urasztal mögötti padsorokban a meghívott vendégek és pedig Tisza István gróf egyházkerületi főgondnok, Makkfalvay Géza nyug. államtitkár, Kapotsfy Jenő főispán, Márffy Emil főrend, Thaly László és Olay Lajos orsz. képviselők. Kacskovics Lajos alispán, Kovács Sebestyén Endre, Kovács Sebestyén Gyula, Német István polgármester, Bécsi Márton címzetes kanonok, Herzog Manó dr. főrabbi, Kemény Samu hitközségi elnök, Dorner Zoltán törvényszéki elnök, Krbek Ferenc alezredes, állomásparanosnok, Kunz honvédőrnagy, Kulin Sándor kir, ügyész, Lukács Zsigmond a járásbíróság képviseletében, Szaploncay Manó vármegyei tiszti főorvos, Plaohner Sándor vármegyei főjegyző, Krieger Ödön vármegyei tb. főjegyző, Varga Lajos dr. rendőrkapitány, Andorka Elek dr. vármegyei tiszti főügyész, Obetkó Károly dr. tiszti alügyész, Dépold Béla kir. főmérnök, Gulyás Ferenc dr. tanfelügyelő, továbbá az összes iskolák igazgatói, tanárai és tanítói, a ármegye és vá
