Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-11-29 / 48. szám
831 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 832 Miről van szó? II. Mint az egyházi javak állami természetét, hasonló veszedelem fenyegeti az u. n. Tanulmányi- és Vallásalapot is. Hogy mennyire állami birtokok ezek, mutatja Mária Terézia diplomája, mely ez alapítványokat »in generalem fundum studiorum« létesítette, vagyis kifejezetten felekezeti külömbség nélküli intézménynek vette a ezzel állami jellegüket kétségtelenül megállapította. S mindezek ellenére 1867-től fogva kormányainknak folyton viaskodniok és visszaverniük kellett ama klerikális törekvéseket, amelyek szerint az említett alapok s a belőlük vagy a segedelmükkel felállított, illetve támogatott intézetek mind tisztán katholikus jellegűek legyenek. Igen érdekesen adja elő a munka a legutóbbi 40 év küzdelmeit, amelyek ez alapok jogtalan elsajátítása kürül vivattak, s amelyekben Deák Ferenc és más legtekintélyesebb kath. államférfiak is részt vettek és nem engedték ez alapokat állami jellegüktől megfosztatni. Most azonban a katb. autonómia révén és ürügye alatt akarja a klerikálizmus magához kaparítani e nagy birtokot, annál is inkább most, minthogy a jelen politikai helyzetet és kormányzatot e célja kivitelére a lehető legkedvezőbbnek tartja. A már vázolt két kérdésnél sokkal szembeütlőbb az a sok csűrés-csavarás, kertelés, amit a papi kongrua kérdésének mai megoldása körül az illetékes tényezők kifejtettek. A mű e témát 30 lapon át tárgyalja s adataival, gondolatmenetével s conclusiójával egyaránt megérdemli minden igazságos ember elismerését s a protestáns papoknak meleg háláját. A papi kongrua törvényes hivatkozási alapja az 1848. XIII. és XX. törvénycikkek. Amaz utasította egyenesen a kormányt arra, hogy bármely vallásfelekezeten levő papság fizetése az elveszett dézsma összege helyett pótoltassék ki és a kisebb rendű papság ellátását mielébb hajtsa végre az állam. A XX. törvénycikk döntő súllyal és félremagyarázhatatlanul követeli az összes bevett vallásfelekezetek közötti tökéletes jogegyenlőséget és a teljes viszonosságot. Az absolitizmus idejében aludt ez az ügy, de az újólag megindult alkotmányosság korában a parancsoló körülmények fölszinre dobták ismét és azóta egész a mai napig a legégetőbb és alapos orvoslásra szoruló sebe maradt társadalmi, de kivált közéletünknek. A jogegyenlőség elvénél fogva Magyarország minden bevett felekezetű papságának egyenlő tisztességes fizetés járna. Ámde mindezideig e törvényt csak pium desideriumként kezelte az állam. Nem mert belefogni alaposan a nagy kath. főpapi birtokok miatt, amelyek birtoklását a jogegyenlőség törvényes végrehajtása ugyancsak felforgatta volna előbbi tulajdonosaik kárára. Majd, midőn 1887 -től fogva a kérdés ismét több figyelmet vont magára a kormáuyférfiak és jelentős politikusaink részéről, a kath. világ legexponáltabb képviselői: gróf Zichy Nándor, gróf Apponyi Albert, a mostani kultuszminiszter, Hock János, Polónyi Géza, stb. minden föntartás nélkül jelentették ki, hogy a papi kongrua-ügyét igazságosan és a jogegyenlőség és viszonosság értelmében kell megoldani az államnak, még pedig úgy, hogy a kath. kongruát fedezik a főpapi vagyonból, mert ezek e terhet megbirják, a többiek papságának fizetését a kath. papsággal egyenlő arányban az állam vállalja magára. S ime itt e pontban van a megdöbbentő ellentét a szónoklatok és a törvény szellemének gyakorlati alkalmazása között. A papi kongruát úgy akarják megvalósítani, hogy a főpapi vagyon semmi, esetleg kisebb megterheltetésével az állam éppen úgy fog adni saját kasszájából kongruát a kath. papságnak, mint a többi másfelekezetüeknek. Ez nem jogegyenlőség, ez nem viszonosság ! így kaparta ki akaratlanul is a szűkölködő protestáns papság a gesztenyét a bőségben úszó egyház részére; neki magának csak alamizsna jut. S ha most bátor szavát föl meri emelni ezen méltatlan eljárás ellen, még jogtalan türelmetlenséggel is megvádolják őt. Oh, a közelebbi századok alatt hányszor érezte e minden izében hazafias testület a farkas és a bárány meséje tanulságát jogosult föllépéseinél. És ő tűrt. Úgy tűrt, hogy igazolt kérdés: vájjon a magyar protestáns papság akkor tett-e nagyobb szolgá
