Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-02-02 / 5. szám
Tizenkilencedik évfolyam. 5. szám. Pápa, 1908. február 2.-A.Z EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖKÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A Jap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Ms József felelős ■1 '■1 szerkesztő cimére küldendők. _Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egész évre 8 K, félévre 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János = főmunkatárs cimére küldendők.-----Egyházi beszéd. Tartotta Antal Gábor püspök a kaposvári ref. templom felavatása alkalmával 1908. január 26-án. I. Móz. XXVIIII. 17. „Bizony, e hely nem egyéb, hanem e hely Istennek háza és a mennyeknek kapuja.“ Orömünnepet ülő tisztelt gyülekezet ! Bármennyire fejlődjék az emberi értelem, nincs és nem is lesz annak magasabb gondolata, a világ hatalmas és bölcs alkotójának, a nagy Istennek gondolatánál. Bármennyire nemesedjék az emberi érzelem, nincs és nem is lesz annak magasztosabb megnyilvánulása az Istennek félelménél, tiszteleténél és imádásánál. Ez a legmagasabb gondolat, ez a legraagasztosabb érzelem foglalja el e pillanatban a mi szivünket és lelkünket, amidőn összegyülekeztüuk a kaposvári ref. gyülekezet ezen díszes, uj templomának felszentelésére s gondolataink és érzelmeink először emelkednek innét fel a buzgóság titokzatos szárnyain a magasba, a seregek Urának, a mi mennyei jó Atyánknak égi trónusához. Mindnyájan, akik itt megjelentünk, meghatottan állunk e hatalmas épület boltozatai alatt és a magasba tekintve, úgy érezzük, mintha a mi szivünk mélyéből merítette volna, mintha a mi ajkainkról leste volna el a koronás próféta, Dávid király ama szavakat, amelyekkel az Isten házában való gyönyörködésének oly szépen ad kifejezést a LXXXVII. zsoltárban, amidőn azt mondja: „Óh! seregeknek Istene, mily kedves gyönyörűsége, a te szerelmes hajlékodnak, Az én lelkem fohászkodik -— óh! Istene a magasságnak !“ Valóban, a mi lelkünk vágyódott ide, az Urnák e szép, díszes hajlékába, vágyódott különösen azoké, akik, bár igaz vallásos buzgósággal és lelkesedéssel, de mégis annyi aggodalom és kétség között fogtak hozzá az erejüket meghaladni látszó nagy alkotás létrehozásához, de akiket a nagy Isten kegyelme mégis megsegített és sikerrel koronázta buzgó törekvésüket és most örömmel adhatnak hálát a segedelemért. Igen, mindnyájan érezzük, hogy övék volt a munka, gond és buzgó törekvés, de Istené az áldás és a dicsőség, azé a nagy, örök, alkotó szellemé, aki a gyenge, erőtelen emberekben mutatja meg az ő nagy erejét, a kicsinyekkel és gyengékkel valósíttatja meg az ő nagy céljait. Az a nagy alkotó szellem munkálkodott itt, az ő általa erre elhivatottak által, amely már a világ kezdetén is ott lebegett a vizek felett, mint rendező hatalom s amelynek első szava volt: »Legyen világosság« és lett. Az az alkotó szellem munkálkodott itt, amely a Sinai hegyen kijelentette az ő akaratát s ezzel megteremtette az emberi társadalomban az erkolc si világrendet. Ez a nagy szellem nyilatkozott meg a prófétákban. ez jelent meg a bűnös emberi nemzet megváltására az Ur Jézus Krisztusban, ez szállott le kettős tüzes nyelvek alakjában az apostolokra, hogy a kebelükben élő erős hithez vegyenek lelkesedést és bátorságot, amellyel a keresztyén anyaszentegyházat megalapították. Ez a lélek hatotta át a vértanuknak, a reformátoroknak, a gályaraboknak, s mindazon a nagy eszmékért és igazságokért küzdő hősöknek keblét, akik az emberiség felvilágosodásának, szabadságának, boldogságának ügyét önzetlenül, tántoríthatatlanul szolgálták. Ennek a léleknek hatalmas erejét látjuk megnyilatkozni az egész emberiség életében, látjuk édes magyar hazánk történetében; mert, hogy az a maroknyi magyar nép, amely egykor e drága földes vitézségével elfoglalta, az ellenséges elletnek tengerárjának közepette a sorsát intézők, sokszor előfordult gyarlóságai és bűnei dacára is, — ezer éven keresztül teljes épségében, hatalmában megtartotta: azt nem magunknak, hanem a nagy Isten gondviselésének köszönhetjük. Az a nagy Isten, aki igy munkálkodik a nagy, a világraszóló események intézésében, megmutatja az ő jóságát sokszor csodálatra méltó
