Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1908-10-04 / 40. szám

691

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

692

okára rámutatnak s az eddigi hibás nyomokat elhagyva a szabadulás irányát más ösvényen keresik; egyházunkon kívül pedig egy a múlt sötétjéből visszatérő világ a rajtakapottnak dühével támad a titkon formálódó cirkulosok zavaróira, ilyen időkben a szervezés és erőgyűjtés munkája is a nyugalom és külső tisztesség kockázatát jelenti a vezérekre nézve. Tudunk is felmutatni sebeket bőven, amelyek azonban nem fájnak, mert állandóan harmatoz rájuk a szent célért teljesített kötelesség öntudatának jótékony balzsama.

Nem is csoda, ha egyesületünk, mely az energikus cselekvés programmjával indult és bizonyos megzavart egyensúly helyreálltának lehetőségévéi fenyeget: egyházi életünk bizonyos köreinek neheztelését vonja magára. Egyházi életünk annak idején a reá nézve kedvező liberális politikai időszakban öszekapcsolódott az állammal s most sem tud lemondani a belső viszonynyai járó, de hallgatás és elnézés ellenszolgáltatását igénylő kényelemről, amikor az uralkodó politika épen ellenkező sarokra fordult. Ezért kell fokozott éberséggel ügyelni egyháztársadalmi téren egyházunk liberális közszellemére, amely a lelkiismereti szabadság és ennek ikertestvére: a magyar alkotmányos szabadság legfőbb biztosítékát képezi. A mai idők jelei szomorúak. A tárgyilagos bírálatot türelmetlenség fogadja. Az igazság kimondásának kemény emberei üldözés tárgyaivá lesznek a kis-királyrendszer uralma alatt, amely rendszer lehet gépszerűségig pontos kormányzati rendszer, decsak ademokratikus kálvinista szellem romjain. Ez a szellem emberben tekintélyt csak az Ur Jézus Krisztusban imád, aki Isten is volt. Az érdemek elŐLt tisztelettel meghajlik, de hatalomszerző erőt nekik nem tulajdonít. Nem emberek, hanem az Isten hatalmának szükségét látja, mely hatalom, ha szeretet által lesz munkás bennünk, nem a hatalmaskodásban, hanem az önzetlen szolgálatban igyekszik versenyezni. Letennénk mi a, belső harcok kínzó fegyverét szívesen, de paizs, vért és kivédő kard nélkül maradni, halált jelentene.

Még kevésbbé lehet csodálni, ha az uralkodó politikai irányzat találja kellemetlennek egyesületünket, amely a maga demokratikus, liberális és nemzeti határozott programmjával intézményes vétó mindazon politikai kormányzati és törvényhozási tények ellen, amelyekből a még be nem vallott, de tényleg elkövetkezett reakciós helyzet kialakult. Alapszabályunk megerősítésének késedelmét is erre a forrásra vagyok kénytelen visszavinni. Elvi és taktikai koncessziókat téve talán ki lehetett volna könyörögni a megerősítést, de erre az útra lépni sem benső meggyőződésünk, sem egyesületünk komolysága, méltósága nem engedett. Ha múltúnk érdeme,

célunk hazafiassága, eszközeink valláserkölcsi nemessége, törekvéseinek tisztasága s a magyar egyesületi jog ereje nem nyom eleget a mérlegben s ha ebbe a mérlegbe Brennus kardját nincs módunkban belevetni: önérzetünk árát nem fogjuk belevetni soha. A legmagyarabb egyház papságának országos egyesülete élni és működni kénytelen, élni és működni fog, a magyar állam hivatalos jogi védelme nélkül; dicsőségére a feunen hirdetett nemzeti iránynak, amely — úgy látszik — a legmagyarabb elem mellőzésében s az idegen nemzetiségek erősítésében találta fel a magyar nemzeti állam kiépítésének régkeresett titkát. Egyesületünk nem pártpolitikai tényező, pártpolitikai akcióval tehát nem foglalkozhatik, de egyéneinek politikai hatásában bizonyára meg fogják érezni a méltatlan bánásmód ellenszolgálatát.

Amig egyik kezünkben a karddal, másikban a vakoló kanállal, küzdve és bízva, adva méregtelen, kapva mérgezett fegyverek sebeit, szenvedve és tűrve, kérve buzdítva, bátorítva folytattuk a szervezés következetes, szakadatlan, verejtékes munkáját; addig nem szűntünk meg figyelni a nagy egyházpolitikai mezőn felmerülő aggasztó jelenségeket; a veszélyre figyelmeztetve, a védelemre felhíva a közvéleményt; egyúttal lelkesen s nem eredménytelenül munkálva egy nagy liberális szövetség létrejöttét, melyben összeadhassa és kifejthesse hazafias munkáját minden ember, aki a klerikális reakcióban nemzeti veszedelmet lát.

Ez a veszedelem pedig elérkezett aggressziv provokáló módon, kikényszerítve bennünket békés otthonunkból a keserű küzdelem terére. A klerikális katholikum molochja előtérbe lépett. Tisztelettel hajiunk meg az előtt a katholikum előtt, amely a krisztusi szeretettel és világossággal átölelő egyetemességre törekszik ; ebben az egyetemességben általunk mindig nagyrabecsüit testvéri viszony kapcsai fűznek össze bennünket protestánsokat felvilágosult kath. testvéreinkkel, de annak a katholikumnak, amely istenített emberi parancsra ma is képes volna praetoriánus légiókkal Róma igája alá hajtani a szabad népeket, amelynek egyszínű világtérképe van, t. i. fekete, amely a feszületet az utca hitetlen, erkölcstelen ádázatának kockázatos provokálására, az imádságot a világosság és szabadság intézményének, a protestántizmusnak gunyolására, sértegetésére haszuálja fel: annak a katholikumnak ellene állunk, annak ellensúlyozására fokozott buzgósággal, ezerszeres kötelezettség erejével fogjuk megünnepelni a lelki újjászületés négy százados ünnepét, mert azt a katholikumot a haladó emberiség és haladó nemzet veszélyének tartjuk. Egyik oldalon a fekete, a másik oldalon a vörös nemzetköziség süríti az ellentéteket.