Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1908-09-27 / 39. szám

677 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 678 És ha ezen az utón megmaradunk, ha egyházunk szent ügyét bárminő viszonyok közt híven szolgáljuk tovább, de azon a valóban tisztultabb, nemesebb keresz­tyén állásponton, amely biztositja számunkra az egész magyar felvilágosodott társadalom rokonszenvét és támogatását, akkor ha nem is aggodalom nélkül, de ne reménytelenül nézzünk a jövőbe, akkor bízunk egyhá­zunk erejében, bízunk abban, hogy, amint a múltnak sokkal nagyobb veszélyei között sikerült fentartanunk magunkat, úgy dacolni fogunk a jelenkor nehézségei­vel, bajaival és veszélyeivel is. Ettől a meggyőződéstől áthatva, üdvözlöm a köz­gyűlés tisztelt tagjait és a közgyűlést megnyitottnak nyilvánítom. Egyházkerületi közgyűlésünk. Egyházkerületünk f. évi rendes közgyűlését Pápán, szept. 22-én és következő két napján tartotta. A gyűlés tagjai ugyszólva teljes számban jelentek meg. Antal Gábor püspök ur imája után gróf Tisza István főgond­nok a lapunk élén közölt remek beszédével nyitotta meg a gyűlést. A beszéd rendkívül nagy hatást gya­korolt és osztatlan tetszést aratott. Valyha komolyan mérlegelnék ott is, a másik oldalon, ahonnan a farkas és a bárány meséje szerint minket vádolnak a felekezet­­közi béke megbontásával. Németh István főjegyző jelentést tett az egyház­kerületi közgyűlést érdeklő választásokról. Mozsonyi Sándor újonnan választott kerületi tanácsbiró letette az esküt, köszönet és ünnepélyes Ígéret kíséretében. Az indítványok során, az egyházmegyék és az egyházmegyei és egyházkerületi lelkész értekezletek megkeresésére, elhatározta a közgyűlés, hogy újból meg­keresi az egyetemes ko iventet, hogy az 1848. évi XX. t.-c.-nek — az állam vagyoni erejéhez mérten minél teljesebb mérvben leendő végrehajtása iránt a legeré­lyesebben intézkedni szíveskedjék. A lelkészi fizetéseknek az E. T. I. e. 114. §-ban megállapított mérvben rendezésére nézve ez a határozat: a kér. gyűlés a legélénkebb szükségét erezi annak, hogy lelkészi kar úgy elméleti, mint gyakorlati képzettségé­nek, valamint egyházigazgatási és társadalmi téren ki fejtett eredményes tevékenységének megfelelően az E. T. I. o. 114. §-ban megállapított fizetés-kiegészítésben mielőbb részesíttessék. E végből megkeresi az egyete­mes konventet, hogy tekintélyének és befolyásának teljes súlyával igyekezzék kieszközölni az állam­kormánynál a fizetés rendezéséhez szükséges államsegélyt. Az őrségi egyházmegye indítványa folytán kimondja : a kerületi közgyűlés egyik elsőrendű feladatnak tekinti a lelkészi özvegyekről való megfelelő gondoskodást, s tekintve, hogy a mai drágaság! viszonyok között egy lelkészi özvegynek 500 koronából megélnie egyéb va­gyon hiányában alig lehet; tekintve, hogy az özvegy­árva gyámintézetnek az országos lelkészi nyugdíj-inté­zettel történt egyesítése folytán az intézet vagyoni ereje tetemesen növekedett és hogy a lelkészi kar is épen e szempontból vállalkozott az általa alig viselhető nagy mérvű terhek hordozására : ezeknél fogva megkeresi egyházkerületünk az egyetemes konventet, hogy az egyesített intézet vagyoni erejéhez mérten a lelkészi öz­vegyek gyámintézeti járulékait már a jövő évben fel­emelni méltóztassék. A mezőföldi egyházmegye indítványa folytán a közgyűlés megbízta a kerületi elnökséget, hogy a leg­szükségesebbnek mutatkozó törvények gyűjteményének a lelkészi könyvtárak részére leendő beszerzése tárgyá­ban valamely vállalkozóval érintkezésbe lépni és a jövő gyűlésre javaslatot tenni méltóztassék. Patay Károly barsi esperes azon indítványát, hogy az egyházak segélyezésére adni szokott s ezentúl adandó államsegély, valamint a Baldácsy-alapnak ugyan e célra adni szokott járulék az egyházkerület kötelékébe tar­tozó gyülekezetek között az eddigi, népességszerinti felosztási kulcs mellőzésével, az egyházmegyék gyüle­kezeteinek számaránya szerint osztassák ki — hozzá­szólás végett letette az egyházmegyékhez véleményezés céljából. Az egyházkerületi lelkészi értekezlet Lie. Ráoz Kálmán főgimn. vallástanár javaslata nyomán kérte a közgyűlést, hogy hívja fel a presbitériumokat, illetőleg első sorban a lelkészeket arra, hogy a párisi alapelvek szerint szervezzenek ifjúsági egyesületeket s ezeknek alapításáról, illetőleg működéséről számoljanak be éven­ként az egyházmegyei látogatásnak. A közgyűlés a javaslatot elfogadta s határozati erőre emelte ; az espe­reseket pedig felhívta, hogy az egyházlátogatások alkal­mával hassanak oda, hogy ily ifjúsági egyesületek le­hetőleg minden gyülekezetben alakuljanak s virágoz­zanak. Konventi póttaggá : Segesdy Miklós esperes, egye­temes végrehajtó bizottsági taggá dr. Segesdy Ferenc, az egyházkerület részéről a főiskolai igazgató-tanácsba Gyalókay László választatott meg. Az egyházkerületi közgyűlés a segélyeket a kö­vetkezőleg osztotta ki : Az államsegélyből kapnak : Nagyod 129050 kor., Kiskorpád 800, Rinyaujlak 885’55, Szilvásszentmárton 800, Kaposvár 500, Nagymaros 464, Pozsony 500, Alistál 1000, Ekecs, Jóka, Felsőgellér, Réthe, Patas RÉGNER PÁL templom- és diszfestő PÁPA. OTT" Templomok festéséről számos elismerő levél! Több kiállításon kitüntetve! 1W . . Több pápai templom restaurátora! Elvállal szobák, termek művészi festését!____ Alap itat ott 187'1-ben.. : Cím- és betüfestészet l Modern kivitel! Szolid árak! . ■ Aiapítatott 187'1-ben

Next

/
Thumbnails
Contents