Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-09-13 / 37. szám
641 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 642 írja: „az egész ország előtt kiválónak ismert... A papi testület magát tisztelné meg, ha egy olyan tiszta látású, helyes itéletü, ékesen szólni tudó ember... Az összes egyházi lapok komolyabb olvasóinak, de számos gazdasági lapnak is ünnepe van már évek óta, mindenkor, amikor ennek az ideális Andrássynak u. n. handabandái megjelentek.“ (Egy szóval se mondom, hogy Andrássy nem szolgált rá erre a dicséretre. Én nem ismerem őt közelről s ez arra indít, hogy csak jót tartsak felőle. K. J.) Azt meg, hogy ellenfeleit ő is, meg Andrássy lelkésztársunk is „durvasággal, vakmerőén gyalázzálc,“ cikkeik igazolják. El merem mondani, hogy csak egy bizonyos politikai napilapban lehet olyan igaztalan, csufondáros cikkeket olvasni a református lelkészek zöméről, mint amilyeneket a Sárospataki Ref. Lapokban Andrássy és Szikszay Ielkésztársak közre-közre adtak. De hát nincs más dolgunk, mint hogy egymást a világ előtt igaztalanul szidjuk, pocskoljuk ? ! En úgyis, mint az ORLE egyik tagja, de kivált úgy, mint annak, ez idő szerint még, érdemetlen alelnöke, provokálva éreztem magamat az egész általánosságban szórt vádak, szitkolódások által s ezért nem hallgathattam már tovább ; mert elég sokáig hallgattam. Vártam, hogy egyszer csak vége lesz ennek a gyűlölködésnek. Ha még most is hallgattam volna : úgy érzem, bárki is azt mondhatta volna, hogy lehet nékünk bármi meggyalázót is mondani; nem fog az rajtunk, olyan vastag bőr van az arcunkon : 1500 ref. pap arcán ! Nem kis dolog ez, kérem. Érthető, ha feljajdulunk miatta ! Ha önök tisztítani akarják a közszellemet és közéletet : jól teszik. Mi is azt akarjuk. De akkor ne általánosságban szórják a vádakat, hanem mondják meg nyíltan, hogy ezt vagy azt akarjuk lehetetlenné tenni, mert rászolgált hitványságával. Ezt értem. Készséggel odaállok önök mellé, ha elfogadnak. De az Orsz. Ref. Lelkész Egyesületet a maga egészében, amig hozzá tartozom, sértegetni nem engedem. Nincs olyan társaság, se tanári kar, se kaszinó, se egy gyülekezet, se «gy felekezet, amelyben ne lennének, vagy ne lehetnének kifogás alá eshető tagok : de ezek miatt az egészet bécsmérelni, pellengére állítani tiltja a férfiúi tieztességérzés. Ehhez tartsuk magunkat. Pápa. Kis József az ORLE egyik alelnöke. Yegyes közlemények. — Az előfizetési pénzek és liirdetésdíjak szives beküldését tisztelettel kérjük. — Gyászhir. Mély megilletődéssel közöljük az alábbi gyászjelentést: „Id. Medgyasszay Gyula Vince ref. lelkész úgy a maga, valamint gyermekei : Izabella és férje Szűcs ZoltáD ; Gusztáv és neje Séder Irénke ; Vince és neje Káplán Margit kis leányukkal; Antal és az összes rokonság nevében, a fájdalomtól lesújtva jelentik, hogy az áldott jó feleség, a gondos, jóságos édes anya és nagyanya, a szerető rokon id. Medgyasszay Gyula Vincéné született Baditz Katalin, jóságos életének 56-ik, boldog házasságának 32-ik évében rövid, kinos szenvedés után f. hó 8-án este 11 órakor, váratlanul elhunyt. A boldogultnak hült teteme f. hó 10-én d. u. 3 órakor fog a református egyház szertartása szerint a balatonfők ajári temetőben örök nyugalomra helyeztetni. Bal a ton fők aj ár, 1908. szeptember 8. Emlékét hálás kegyelettel őrizzük !“ — Tanárból képviselő. A székelyud varhelyi választó kerület a lemondott Kovácsy Albert helyébe egyhangúlag Solymossy Endre református kollégtumi tanárt választotta meg függetlenségi programmal országgyűlési képviselővé. — 51 év a tanítói pályán. Balassa Gábor hajmáskéri ref. tanító ötvenegy évet töltött a tanítói pályán s félszázadnál is hosszabb időnek minden percét Hajmáskér község kulturális érdekeinek munkálásában töltötte. Soha sem vágyott el falujából Balassa Gábor s szerénysége, hosszutürése, megelégedettsége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mindenütt tisztelet, szeretet • övezi galambősz fejét. A veszprémi ref. egyházmegyei tanítóegyesület Veszprémben tartott ülésén élén ovációban részeltette az illusztris tanító pátriárkát. — Zsilinszky Mihály ág. hitv. ev. felügyelő nagy feltűnést keltő beszéddel nyitotta meg a bányakerület közgyűlését. Mi protestánsok, kivált ha nem vagyunk benn a politika forgatagában, tiszta igazságnak tartjuk minden szavát. A politikusok azonban és a pápisták nem tartják annak. A jezsuita klerikálizmus hű önmagához a tagadásban. Semmit se tesz a felekezeti béke megbontására, csak az erőit fejti ki; csak terjeszkedni óhajt; csak a régi elrozsdásodott fegyvereit köszörülgeti, mivelhogy most már erejének tudatára ébredt. De hát majd meglátják azok is, akik ma nem akarják, hogy nagy baj lesz ebből az erőkifejtésből ; hogy a reactió megszüli majd az actiót. vidék: legrégibb és legnagyobb cipőüzlete Manheim Ármin ezelőtt Altstädter Jakab cipőraktára Alapittatott 1864r-ben. Pápa, KoSSUth LajOS-utca ÍO. szám, Alapíthatott 1864-ben. hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehel gyorsan kapni. — Beteg és szenvedő lábakra (ortophäd-munka) kiváló gondot fordít. — Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadászcipőit és csizmáit.