Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-08-09 / 32. szám
541 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 542 Márton Miklós csákberényi lelkész haláláról, ki majd 40 évig szolgálta az Urat gyülekezetében. Egyházmegyénk kebelében nagyobb mozgalmat feltüntető esemény nem igen fordult elő, csendeB vizeken lebeg az anyaszentegyház hajója, hol előre, hol hátra, mint évtizedek óta. Az egyházlátogatás a jelenlevő presbitereket különösen serkenti, hogy az isteni ige hallgatásában, az Ur vacsorájában való élésben nemes példával tündököljenek. Adományok és perselypénzekben 9176 K 96 fillér gyűlt be az egyházmegye területén. Az esperesi jelentés általában tudomásul vétetett. Az esperesi jelentés kapcsán Kenessey Miklós gondnok egy hái’om részből álló indítványt terjeszt a közgyűlés elé az egyházlátogatás (kanonika visitatió) intenzívebbé tétele szempontjából: 1. Az egyházmegye három körre osztassák fel, az egyiket vizsgálja az esperes az egyházmegyei gondnokkal, a másik kettőt egy lelkészi és egy világi tanácsbiró, akként, hogy minden évben másik körben teljesítse a vizsgálatot. 2. Az egyházlátogatás napján délelőtt a lelkészi tag a gyülekezet templomában alkalmi beszédet tartson. 3. A tulajdonképeni egyházlátogatás a legnagyobb gondossággal mindenre kiterjedően eszközöltessék. Az indítvány mindegyik pontját megindokolta gondnok ur. Indokolása közvetlenségével, az egyház ügyei iránt való meleg érdeklődésével köztetszéssel találkozott, melyből emlékezetből a következőket emeljük ki : Az egyházlátogatás kánonjogi és egyháztörténelmi alapon való ismertetéséből megállapítja annak fontosságát, az egyházi életre gyakorolt hatását a múltban, amellyel a jelent összehasonlítva nagymérvű hanyatlást tapasztalt, aminek okát az egyházlátogatás mai gyakorlásában látja. Szerinte az egyházlátogatás régi súlyát, tekintélyét vissza kell állítani, az pedig egyházlátogatási küldöttséggel nem eszköszölhető, mert az esperes úgyis túl van már terhelve hivatalos teendőkkel, saját parókhiája is egy embert kíván ; azért terhét könnyíteni kell azzal, hogy az egyházlátogatás hetekig távol tartó súlyos munkája osztassák meg többek között, ezzel elérni látja azt, hogy nagyobb gond, több idő fordítható ama fontos cél szolgálatára. A második pont indoka az, hogy az egyházlátogatást ünnepélyessé, vonzóvá és maradandó emlékűvé kell tenni és lehetőség szerint a gyülekezetét is bevonni, hogy annak buzgósága, egyházához, hitéhez ragaszkodása ezáltal is erősbíttessék és azt hiszi, ha igy nyilvánossan felső hatósága által elismerésben, avagy intésben részesül, az egyházi élet nyilvánulásában ennek nyoma feltétlenül meglátszik és fontos eszköz lesz arra, hogy Bethesda tava itt is megmozduljon. A harmadik pont indokául azt hozta fel, hogy szükség, hogy a gyülekezetekben mindenek ékesen és jó renddel legyenek, ami csak a szigorú, de jóakaratu ellenőrzés mellett érhető el. A közgyűlés igazi érdeklődéssel, figyelemmel és köszönettel fogadta gondnokának ezen indítványát és fejtegetését. Az indítványt azzal a módosítással emelte határozattá, hogy mivel az első pont az esperes jogkörébe tartozik, az kéressék föl intézkedésre. A tárgysorozat rendén megerősíttetett a kenesei és pálfai lelkészválasztás, az előbbire Czakó Gyula, az utóbbira Joó András választattak. Megerősítetett a sáregresi, küngÖ8Í, csákberényi, falubattyányi tanítóválasztás. Majd Cseresnyés János, ifjú Medgyasszay Vince lelkészi és Kányái József világi tanácsbirák tették le a hivatali esküt, kiknek nevében Cseresnyés János ajánlotta fel szolgálatukat az ogyház javára. Ezt követte 14 tanító, illetve 1 tanítónő eskütétele. Majd Csukás Endre indítványa került tárgyalás alá, melynek tágya az, hogy az egyházi életre is kiható s felsorolt állami törvényeket az egyházmegye a könyvtári alapból rendelje meg az összes egyházak paróchiális könyvtára részére. Az indítvány Kenessey Gyula módosításával akként foggadtatott el, hogy a kerület kéressék föl, hogy az összes egyházak részére rendeltessenek meg a paróchiális könyvtár bizottság utján, hogy a gyakorlati haszon mellett a tömeges megrendelés előnye is kihasználtassék. A püspöki és miniszteri leiratok tudomásul vétettek. Maller Károly bodajki lelkésznek aggkorára való tekintettel a káplántartás megengedtetett. Mezőszentgyörgy és Városhidvég lelkészi és tanítói javadalmat képező ingatlanai az egyház nevére telekkönyvezése jóváhagyatott. Több egyháznak építési engedély adatott, ennek folytán rendkívüli adó kivetése engedélyeztetett, közmunka megváltása jóvábagyatót. Számvevők jelentése folytán az egyházmegyei és gyámoldai pénztárak számadása, költségvetése jóváhagyatott, úgyszintén az egyházközségeké is. Miklós Géza könyvtáros jelentése tudomásul vétetett, s Gergely Károly Ítélő tábla bíró urnák 212 kötet ajándékozásáért köszönetét szavaztatott. Két fontos határozata volt még egyházmegyénknek, az egyik, hogy a közigazgatási államsegély folyósítása és a tisztviselők tiszteletdíjának abból fedezése után az egyházmegyét terhelő tiszteletdíjak megszűnnek. A másik a lelkészi kart érdekli és abból áll, ALTMANNBERNÁT férfi, fiú és gyermekruha áruháza az „Angol divatához Pápa, Kossuth Lajos utca. Az iij postával szemben. lear Művészies szabás!!! = Korszerű ízlés!!! = Szabott verseny árak!!! I litt Inlánll toaimi forrása