Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1908-08-02 / 31. szám

527 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 528 Keresztyén diák-gyülés Almádiban. (Folytatás.) Szerdán d. e. Victor János „A keresztyén diák társai között“ címmel tartott előadást. Sok figyelemre méltó dologra terelte rá figyelmünket, különösen kiemelvén a felelősséget, mellyel tartozunk Istennél a mi társaink gondozása és irányítása tekintetében. E kérdés egyike volt a legtöbb gondolatot és érdeklődést keltő témáknak, hozzá szóllott B. Pap István theol. inazgató, Farkas J. nyugalmazott theol. tanár, az ifjak közül többen, s végül dr. Fries Károly saját diák életéből hozott fel egy tanul­ságos példát. Gondolatainak központja volt: „Dolgozzunk a nemes dolgokban az ifjakkal együtt, segítsük munkáik­ban, de főleg a Krisztushoz vezető útban.“ E nap délután : „Jézus, mint közben járó“ ciruü kérdésről szólották Webster J. és Kónya Gábor, melyek mintegy fokozatai voltak az előző napi kérdésnek : „Jézus, mint utolsó kijelentés.“ A csütörtök d. e. gyűlés tárgya : „A kér. diák az intézeti egyesületekben“, melyről felolvasott Imre Lajos. E kérdés is több érdeklődőt késztetett szólásra. Csütörtök d. u. kirándulást tartott a szövetség Fü­redre és Tihanyba. Ez este Füreden tartották meg elő­adásaikat az előadók e címmel : „Jézus, mint erő forrás“. E tárgyról Makay Lajos és Forgács Gyula szólották. A péntek d. e. gyűlésen : dr. Fries A biblia olvasó gyűlésről tanított, gyakorlatilag mutatván be egy biblia óra vezetését, munkarendjét és beosztását. — Délután pedig Ruzsás Lajos és Viktor János adtak elő : „Az ön­­átadás“-ról. Szombaton d. e. : Ima óra, előadó Takaró Géza h. lelkész, ki először az imáról, imaóra részeiről, vezetése módjáról és idejéről szólott; de szólott a szervezésről, összejövetelek vezetéséről és lelki gondozásról is. E nap délután érkezett el igazán a gyűlés azon pontra, melyen az. előbb hallottak után így szólhatott az előadó: „Annak okáért tehát munkálkodjatok!“ A tulajdon­­képeni gyűlés a „munkától“ szóló előadásokkal be is zá­ródott ; e tárgyról beszélt először Pongrácz József s utána Forgács Gyula. Julius 5-én d. e. 10 órakor istenitisztelet a vörös­­berényi ref. templomban, melyen imádkozott Kónya Gábor 8. lelkész, prédikált Takaró Géza h. lelkész, az énekkar pedig Victor Jánostól a „Ne csüggedj el kicsiny sereg“ kezdetű éneket énekelte el. Délután 3 órakor pedig vasárnapi iskolai ünnepély volt; a helybeli gyermekeket ugyanis Pongrác Ilonka úr­hölgy a nyár folyamán már összegyűjtötte és tanította s így a közönség jelenlétében végzett egy mintatanítást Takaró Géza és Victor János. Ennek végeztével kezdő­dött meg a nyilvános gyűlés, melyen Fleischer Gyula szemléltetően mutatta be a különböző vallások elterjedett­­ségét s így egymáshoz viszonyított számarányát. Fleischer Gyulát dr. Fries Károly váltotta fel, ki „a modern mis­sió és a keresztyén diákok“ cimü előadásával úgy a meg­jelent közönség, mint pedig a gyűlést alkotó diákság előtt erőteljesen, s világosan tartá fel azt a kérdést, hogy mi­lyen álláspontot kell elfoglalni a művelt ifjúságnak Krisztus zászlója alatt. Dr. Fries angolul beszélt, mint minden előadása alkalmával, a tolmács Forgács Gyula volt. Ezután énekkar és. szavalat következett. B. Pap István megköszönte dr. Fries Károly világ­szövetségi elnök azon szives és jóakaratu érdeklődését, hogy hozzánk eljött, elhagyva hazáját, mely éppen ebben az időben igazán a legkellemesebb. Forgács Gyula lelkész pedig köszönetét mondott a megjelent közönségnek, kik érdeklődésüket azzal mutatták meg, hogy a gyógyterem helyiséget egészen megtöltötték. Szavaira a közönség köréből Derűjén Márton veszprémi ref. lelkész mondott köszönetét, hogy a diákság nem zár­kózott el a környék lakossága elől, szerzett számukra fel­emelő és épülete-* lelki gyönyörűséget. Ezzel a gyűlések sora egészeu véget ért, még az esti órákban dr. Fries Károly, hogy a hátra lévő néhány órát is együtt tölthessé a magyar diáksággal, beszélt el életéből, utazásaiból több dolgot. A gyűlés egész lefolyása valóban felemelő volt. Az állandó együttlét, a komoly é3 mély kérdésekről való beszélgetés, közös imádkozás szinte erővel vitték a lelket a Krisztus közelségébe. S ha elgondolom, hogy tavaly még csak 9-en voltunk, most pedig már többen (50-náI, úgy érzem, hogy az Ur, kinek hatalma elég erős, hogy kis dolgokból nagyokat hozzon elő, elvezeti a magyar ifjúságot hivatásának teljes felismerésére s ha itthon meg­erősödtek a Krisztusban, lesz erejük kibontani az Ő zász­lóját a keleti szomszéd országokban is. Adja Isten, hogy úgy legyen ! Yegyes közlemények. — Az előfizetési pénzek és Jiirdetésdljak szives beküldését tisztelettel kérjük. — Gyászhir. A nyitrai ref. egyház presbitériuma és közönsége szomorodott szívvel tudatja, hogy érdemdús megalapítója és hitbuzgó tagja dr. Ádám Endre ny. m. kir. honvéd törzsorvos, egyházi presbiter, a komáromi ref. egyházmegye világi tanácsbirája, Nyitravármegye törvény­­hatósági tagja f. hó 27-én éjjel 2 órakor elhunyt. A bol­­dogultnak megadandó végtisztességtétel f. hó 28-án d. u. 4 órakor fog a háznál, majd a Zoárd-utcai ref. imaházban RÉGNER PÁL templom- és diszfestő PÁPA. Templomok festéséről számos elismerő levél! Több kiállításon kitüntetve! "HM zzzznz Több pápai templom restaurátora! Elvállal szobák, termek művészi festéséti =zz Alapitatott 1871-ben. :: Cim- és betüfestészet! Modern kivitel! Szolid árak! —Alapitatott ís^i-ben.

Next

/
Thumbnails
Contents