Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-08-02 / 31. szám
525 526 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. alapítványból segélyt nyernének. Az anyagi indokolás is szinte elutasíthatlan. A forgalmi érték 52670 K 94 fill,, ennyiért t. i. vannak vevők. Mai tiszta hozam 874 K. Ha az ehm. csak 22500 koronát vehet is birtokba, évi 4 °/0-os kamat 900 korona. A többivel pedig minden követelés fedezhető. Közgyűlésünk elvileg el is határozta az eladást. Én pedig már most felhivom jóakaratu figyelmét e tárgyra a nagym. és főtiszt, kér. közgyűlés alkotó tagjainak s még ezek között különösen gróf Tisza István főgonduok ur ő nagyméltóságának, tisztelettel kérve, legyen kegyes fáradtságot áldozni ezen ügy eredeti iratainak átnézésére. Nehéz idők jőnek reánk ! Ne dugjuk be a segítés lehetőségének forrását akkor, mikor a gazdasági tanács nt. elnökének épen elnökségünkhöz intézett átirata olyan formára megy ki, hogy sem innen, sem onnan csak egyetlen fillér segítséget sem várhatunk. Midőn még megemlítem, hogy püspök és főgoudnok urainkat táviratilag köszöntöttük, a nagy nyilvánosságot érdeklő dolgokról beszámoltam. Tudósító. Egyházmegyei közgyűlés. A komáromi ref. egyházmegye julius 22-én tartotta ez évi rendes közgyűlését Komáromban, az alkotó tagok élénk részvétele mellett. A gyűlés előtt templomi istenitisztelet volt, amelyen Kis Dániel alistáli lelkész tartott igen szép könyörgést. A gyűlést Tóth Kálmán esperes buzgó fohásza nyitotta meg, majd Kálmán Rudolf főispán, ehm. gondnok tartott nagyszabású megnyitó beszédet, melynek folyamán nagy stylusban emlékezett meg a „Ne temere“ enoiklikáról. Vázolta az ide vonatkozó pápai rendeleteket, történelmi, állami és egyházjogi szempontból fejtegette a „Ne temere“ jogtalan és sértő voltát és indítványozta, hogy ezen egyházjogilag és állami törvényileg elkövetett sértést az egyházmegye ne tűrje el, hanem az egyházkerület által követelje a kormánytól annak visszavonatását. Az indítvány élénk tetszés között egyhangúlag elfogadtatott. Az évfolyamán megválasztott tisztviselők, tanítói képviselők, uj lelkészek és tanítók megerősítést nyertek s a hivatalos esküt a közgyűlés szine előtt letették. Következett esperesünk bő és kimerítő jeletésének tárgyalása, amelynek kapcsán a közgyűlés elhatározta, hogy a) felir az egyházkerülethez a múlt évi kér. kgy. 16. ad II. sz. a. határozatának, amely szerint a régebben szolgáló lelkészek nyugdíj-intézet belépési járulékának 4°/0-os kamatai a kér. lelkészgyámolda alapjából fedeztetnének, végrehajtása végett ; b) figyelmezteti az egyházakat, hogy az adósegély folyó szükségekre fel nem használt részét egyházfenntartási alap létesítésére évről-évre tőkésítsék ; o) bizottságot küld ki díjlevél törzskönyv, szolgálati törzskönyv, egyöntetű díjlevelek, számadási és számvételi eljárások készítésére; d) hosszú vita után uj lelkészválasztási eljárást rendelt el a bátorkeszi-i gyülekezetben, ahol két pályázó közül két választáson sem választott lelkészt az egyház; e) felir a konventhez, hogy a ruttkai szépen fejlődő fiókegyház központi missiói egyházzá szerveztessék ; f) jóváhagyta az ó-gyallai iskola államosítását. A lelkészértekezleti jegyzőkönyv apróbb indítványainak elfogadása után örvendetes tudomásul vette a közgyűlés, hogy megalakult az ehm. lelkészegyesület, mint az ORLE egyik szerve, s tisztikarát ekként választotta meg: elnök Tóth Kálmán esperes, alelnök Mórooz Mihály, jegyző Udvardy Gyula, pénztáros Csiba Imre. Felir továbbá a közgyűlés a kerülethez, hogy némely theologiai tantárgyak kinyomatását szorgalmazni szíveskedjék. Az egyházmegye által kitűzött pályatételekre beérkezett művek bírálata következett; jutalmat nyertek : Rácz Elemér és Szabó S. Zsigmond. Jóváhagyatott az egyházmegyei tanítótestület ama határozata, hogy a jövő évi Kálvin-jubileum alkalmából emlékfüzetet szándékozik készíteni és olosó ár mellett a gyülekezetekben terjeszteni. Könyvtáros jelentése, hogy a könyvtár mintegy 400 művel gyarapodott, tudomásul szolgált. Határoztatott : hogy a könyvtár befektetésekre 400 K, könyvvásárlásra évi 100 K segélyt fog kapni. Az egyházmegye és a gyülekezetek zárszámadásai és költségvetései jóváhagyást nyertek, kivéve Farkasdot, hová a zilált anyagi viszonyok megvizsgálására bizottság küldetett ki. Segélyosztó bizottság javaslatai: Baldácsy alapból: Nyitra 120 K, Csilizradvány a többire; államsegélyből : Pozsony 500, Alistál 1000, Ekecs 200, Jóka 200, Felsőgellér 200, Réthe 200, Patas 200 K, Dunaradvány a többire; közalapból: Ekecs 1200, Csilizradvány 800, Nyitra 1000 K; rendkívüli államsegélyből: Ekecs 4500, Kulcsod 10000, Pozsony 500, Dunaradvány 8000 K; kér. missió alapból : Pozsony 200, Nyitra 800, Ruttka 300 K ; tőkekamat segélyből : I ső sorban Csilizradvány 10000, Ekecs 4500, Dunaradvány 12000, Jóka 5000, Mad 6000 K ; Il-od sorban Dunamocs 10000, Madar 3500, Somorja 5000, Alsószőllős 10000 K; Baldácsyalapból segélyre: Kür Géza, Kocsis József, Szíj Sámuel lelkészek, Szabó Zsigmond, Németh József, Sáhó István s.-lelkészek. Missiói alapból segélyre ajánltatnak : K.-üjszőny 800, Érsekújvár 200, Csehi 600, Pozsony 3400 K-ra, Nyitra és Ruttka a lehető legtöbbre. Örömmel vette tudomásul a közgyűlés, hogy az egyházmegyei lelkészgyámolda kedvező anyagi viszonyai folytán az árvák és özvegyek járulékait 10 koronával felemelte. Több apróbb közig, ügy letárgyalása után a közgyűlés befejeztetett. A délutáni bírósági ülésen 4—5 kisebb jelentőségű közig, ügy nyert elintézést.