Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1908-05-24 / 21. szám

355

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

356

Robertsonról.

— Részlet Broicher „Robertson élete levelekben“ című müvéből. —

(Folytatás.)

A következő levelében azokat az elveket védi, amelyeket „A Krisztus részvéte“ c. egyházi beszédében fejtett ki :

Tőlem telhetőleg mindent megteszek, csakhogy az ön mélyreható kérdéseire megfelelhessek. Megadhatom rájuk a feleletet, mert megtanítottak rá kemény lelki küzdelmeim. De azért nem tudom, ki fogja-e önt elégíteni ?

Elsőben is a „Krisztus részvétére“ válaszolok, amelynek rajzát ön annyira elégtelennek tartja s a böjtöléssel járt fájdalmaira, amelyet olyan jelentéktelennek vél. Ne feledje, hogy a Jézus megkisértetésének egész fensége elvész, ha azt betüszerint fogjuk fel.

Miben állott a Krisztus megkisértetése? Abban, hogy isteni erőhöz folyamodjék avégből, hogy magának kényelmet biztosítson ; hogy a bőséget válassza a k^övek helyett, a könnyű életet a kemény kőszikla helyett, amely e világban a nemes lelkeknek vánkosa szokott lenni. Nem egy hajlék befogadta volna, mint a bethániai, ha akarja vala. Vájjon ahelyett, hogy hivatását teljesítette, nem állhatott volna-e félre s nem élhetett volna-e bőségben ? Nem szabad felednie, hogy lelkére, melyet a küzdelemre megedzett, későbbi megpróbáltatásai mintegy már előre rávetették árnyékukat. ő felismerte sorsát s hallgatagon belenyugodott ; lemondott az egyik lehetőségről a másik után : a kényelmes élet helyett a terhest, a saját erejére támaszkodás esetén reá váró gyors emelkedés helyett a lassú, évekig, sőt évszázadokig tartó béketürő fáradozást választotta s ahelyett, hogy a gonoszság bármely neme előtt, amellyel a világi gazdagokat részére megnyerheti vala, meghajolt volna, rendületlenül a jót imádta.

Ha mindezt nem tartja eszében, akkor természetesen nevetséges dolog arról beszélni, hogy a Krisztus böjtölésében volt valami isteni. Én osak azért választottam a böjtölést, hogy megmutassam, mily nagy — bár nem bűnös — fájdalommal tölthette Őt el természetes hajlamainak és vágyainak elfojtása s mint szenvedett valósággal, a rosszra való hajlandóság nélkül is a kisértés súlya alatt. De természetesen felismertem és nyomatékosan hangsúlyoztam, hogy próbára tett emberi természetének kínszenvedése megkisértetésének leglényegesebb része volt. Ön azt mondja, hogy e megpróbáltatásban és kísértésben nincsen semmi különös. De vájjon meggondolta e, hogy Krisztus megkisértetésének története bizonyos tekintetben csak az őt teljes életében ezerféle alakban próbára tett kísértéseket példázza ? Meggondolta-e mit tesz az, ha egy igaz ember a történelemben eddigelé ismeretlen hivatást választ s hozzá szilárdan ragaszkodik, árulás és elhagyatás

ellenére, az emberi nem látszólagos méltatlanságának s a nép gyökerestől romlott voltának ellenére, holott javáért mindent kockára tett ? Mérlegelte-e, mit tesz az, egyedül és félreértve állani s az elhagyatottságot rettenetesen csak azért, hogy végre is belássuk, hogy mindez hiába; az emberi nem megjavulását még a legnagyobb megaláztatásban is remélni ; még Jeruzsálemben is —- hinni, hogy az ember Istenhez hasonló ; a szikrát, mely fényes és áldott lángra szítható, még a teljesen elvetemült lélekben is őrizni, éleszteni, senkiben nem kételkedni s az emberiségért még a keresztfán, végső leheletünkkel a gonosz ellenségeink gunykacaja közt is remélni ?

(Folyt, köv.)

(Apácza-Szakállas.)

Osváld Kálmán

ref. lelkész.

Könyvismertetés.

A paróchiális könyvtár első műve.

Ref. egyházi könyvtár. Szerkeszti dr. Antal Géza. Warga Lajos: A keresztyén egyház történelme. Átnézte: Zoványi

Jenő.

Református egyetemes egyházunk valóban szép célú vállalatának, az egyházi, vagy úgynevezett paróchiális könyvtárnak első darabja már a múlt év folyamán a gyülekezetek birtokába jutott. Ez : Warga Lajos egyháztörténelme, melynek talán célzatosan is első helyen az a szerencse jutott, hogy ily módon magyar református egyházunk közkincsévé válhatott. Célzatosan, mondám, mert hiszen a jelen és jövő munkáihoz, küzdelmeihez s talán reményeihez is mulhatlanul szükséges a múlt idők történeteinek, közelebbről a hitjavítás küzdelmeinek, szenvedéseinek, de egyúttal csüggedést nem ismerő kitartásának ismerete.

És erre a célra ez az egyháztörténeti mű felettébb alkalmas, mert amellett, hogy a műveltek is élvezettel olvashatják és okulhatnak belőle; másrészről az egyszerűbb emberek is megértik s az idegen szavaktól, tudományosabb kifejezésektől eltekintve, elbeszéléseit élvezhetik s épülhetnek belőle.

Bírálatnak e műnél tulajdonképen nincs s nem is lehet helye. Az a közvélemény, mely előbb is ismerte, egyezőleg elismerte ennek kiváló becsét, tudományos értékét ; másrészről pedig kétségtelen, hogy az a tiszteletre méltó bizottság, melynek feladata volt, hogy a paróchiális könyvtár első darabját meghatározza, mindenesetre a legjobbat jelölte ki. így tehát azt mondhatjuk, hogy a tulajdonképeni szakhirálaton keresztül ment és a célra teljesen megfelelőnek, kifogástalannak találtatott.

Teljesen hallgatni azonban róla az egyházi sajtóban nemcsak figyelmetlenség, de kötelességmulasztás is lenne és pedig első sorban az egyetemes egyházzal, másod sorban pedig a kézalatti munkával szemben.

E minden tekintetben érdemes munkának közkincsé tétele jelzi az irányt, melyet egyetemes egyházunk kitu-