Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-05-24 / 21. szám
347 — — ■ í DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 348 tem, hogy a javaslatban olvasmány cimek is vannak. Tárgykör és olvasmány cim között azt hinném még is van egy csekélyke különbség. A lexikon összehordása pedig abban áll, hogy a miniszteri tanterv ide vonatkozó része kissé részleteztetett. A miniszteri tantervben, leirom, hogy legalább innen olvashassa, ez van: III. osztály: »Az olvasmányok köre: a) közmondások, népmesék, népmondák, nemzeti ősmondák, erkölcsi elbeszélések; b) lakóhely és környéke, természet isúieret, gazdaságtan, egészségtan. A gyermek értelméhez mért költemények, kiváló hazai Íróktól.« A javaslatban pedig igy vau: »Az olvasmányok tárgyi körei: a) népmesék, hun-magyar mondák; b) erkölcsi elbeszélések, bibliai elbeszélések az ó-szövetségből; c) a Dunántúl egyes vidékeinek leirása, képek a népéletbó'l, természetrajzi leírások, gazdaságtan, egészségtan. Hazafias és vallásos költemények, szentirásbeli velős mondások, közmondások. Ebbe az osztályba előirt imák.« Tessék e kettőt egymással összehasonlítani s látni fogja a lexikon eredetét. Önnek a szemében tanító ur az egész közoktatásügyi tanács hiába való portéka, tudománya nem ér egy fabatkát, mert azt sem tudja: mi való az olvasókönyvbe. Ha még jobban leakarja sajnálni ezt a tisztes testületet, ajánlom, olvassa el a miniszteri tantervhez kiadott Utasítás 57. és következő lapjait. Ott a lexikon értelmezését is megtalálja, még azt is: mi is voltaképeni célja az olvasókönyvnek. Mikor pedig az egész munkálaton keresztül lépten-nyomon arra volnék kénytelen rámutatni, hogy a miniszteri tanterv, amelyhez még is kell alkalmazkodnunk, Szentistvánon ismeretlen, nem veszem most tovább figyelembe fejtegetéseit. Jövőre azonban ajánlatos lesz a dolognak jobban utánna nézni, mielőtt valamit egy egyházmegye tanügyi bizottságával elfogadtat. Én egy egyházmegye tanügyi bizottságát olyan testületnek szeretem tekinteni, amelynek a szava még is csak nyom valamit. Kár lenne ezt nevetségessé tenni ! A magyar nyelv tanításával legbővebben foglalkoznak a komáromiak, kívánságukba azonban Bárány Ignác után sok módszertani dolgot kevernek. Nem helyeslik a nyelvtannak külön tárgyként való tanítását. A II. osztálytól kezdve fel akarják venni a »tollbamondást.« »Az ütenyirást, mint haszontalanságot el kell hagyni, a gyermekeknek folyékony írásra van szüksége.« »Az alárendelt mondatok ismertetése elhagyandó. Ezek helyett a polgári ügyiratokat már a IV. osztályba be akarják »vezetni.« A somogyiak az összetett mondatokat *-gal akarják jelölni. Bars a kéziratok ol vastatásán ál bírósági végzések olvastatását is óhajtja. Császár Ede is ki akarja hagyni a sok értelemszavaró alárendelt és mellérendelt mondatot, az írásbeli dolgozatok folytonos javításával akarja a gyermekeket a helyesírásra »némileg« rávezetni. Azok, akik azt hiszik, hogy a tantervjavaslat grammatizálást követel, félreértik a javaslat szavait; hiszen ott nyíltan ez van mondva: »E célhoz itt három utón igyekeztünk elérni: c) a nyelvbeli sajátságok megértetésével.« A nyelvtan annyira nem külön tantárgy, hogy a tanügyi és az irodalmi bizottságban senkinek eszébe sem jutott, hogy még külön nyelvtani könyvet is kellene kiadni. A gyermek olvas. Előtte van a gondolat kifejezésének a külső alakja, a ruhája, ezen kell »észrevétetni« a nyelvbeli sajátságokat. Ez nem grammatika. Itt nincsenek szőrszálhasogató szabályok. Ami nyelvtannak látszik, az csak »segédeszköze a nyelvismeret tudatossá tételének« és csupán csak azt jelenti: mit kell az egyes osztályokban észrevétetni a gyermekekkel. Aki azt kívánja: az összetett mondatról ne halljon a gyermek, ezt szükségtelen felismerni; annyi, mintha azt kívánná: a gyermek tankönyvében ne legyen összetett mondat. I Nem csodálkozom rajta, ha egyesek a nyelvtanítástól fáznak, ennek a tárgynak a módszerét hanyagolták el legjobban nálunk. Újabban történnek ugyan javítására némi kísérletek, de ezek még tapogatódzások s napról-napra kiigazításra szorulnak. A komáromiak Bárány Ignácra hivatkoznak. Helyes. Akik a »Tanítók könyve« VII. vagy VIII. kiadásának az előszavát átolvasták, azt hiszem, feltételezik rólam, hogy ezt a könyvet én is ismerem. A VII. kiadás 242-ik lapján a következőket olvasom ebben a könyvben : »A IV. osztályban nyelvoktatás az összetett mondat körében (Az egyszerű mondat logikai és grammatikai szempontból. A beszédrészek. Egyszerű mondatok kibővítése mellékmondatok által. A különféle mondatok ismertetése. Mondatok átalakítása.)« Ebből látható, hogy ha Bárány Ignácot akarja valaki a javaslat ellenében az összetett mondat tárgyában tanúbizonyságul felhozni, kissé furcsán jár. Ha már benne vagyunk a Bárány Ignác művéből való idézetben, végezzünk az ütenyirással is, melyet ugyancsak a Bárányra hivatkozó komáromiak »haszontalanság«-nak neveznek. Az említett munka 238-ik lapján ez van: »A második osztályban ütenyirás előbb betűkre, később szókra, végre mondatokra alkalmazva.« »A harmadik osztályban ütenyirás.« íme igy mondhat a Bárány Ignác nevére
