Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-05-10 / 19. szám
321 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 322 tünket, mégis óhajtanám, hogy mindazon egyházak, vezetésével nem sokat érnék el, azon nyilatkozatok után arra fordíttottam a főfigyelmet, hogy az értékelés 8 a költségvetés készítése minden egyháznál lehetőleg egyöntetű legyen, ahol szükséges volt, elfoglaltam a védelmi álláspontot, ahol kellett s lehetett, egyes tételeket emeltettem, az az állítólagos lebeszélés pedig abból állott, hogy mindenhol megmondtam, hogy az elnök a költségvetések készítésénél minden egyháznál amelyekben már megállapították a bizottságok a költségvetéseket, tegyék meg érdemleges észrevételeiket azokra, küldjék az előadói hivatalhoz, ahol csatoltassanak az egyházak jegyzőkönyveihez, s hogy a költségvetések minden államsegélyt kérő és kapó egyháznál egyöntetűig legyenek megállapítva, mikor majd az egyetemes adóalap végrehajtó-bizottsága által az összes bizottságok által felvett jegyzőkönyvek összehasonlíttatnak, az érdemleges észrevételek is vétessenek tekintetbe, mert — szerintem — csak egyöntetűvé tenni a költségvetéseket, pedig olyanokká kell tenni azokat, mert különben baj lesz. Engedje meg a t. olvasó, hogy ily hosszúra nyújtom közleményemet, de Sz. J. ur felszólalása folytán be kellett számolnom kiküldetésemről, tartoztam a közönségnek azzal. Ezek után Ítélje meg a közönség, hogy rendelkeztem-e küldetésem tudtával ? ! Én rámutattam cselekedeteimre, mutasson rá ő is azokra a lebeszélésekre, melyeket nem is hallott, mégis határozottan állít. Holott én mindenhol úgy viselkedtem, mint Zseliokisfaludon, ahol ő egész nap ott volt és egy szava sem volt ellenem, sem a bizottság többi tagjai ellen; sőt azt mondta, hogy most már meg van nyugodva, mert látta, hogy az elnök a vejének is úgy mért, mint másnak. Édes bátyám ! megsérteni, megbántani nem akarom, mert én nagyon szeretem a nyers, természetes beszédet, de csak addig, mig a természetesség, vagyis a valóság határát át nem lépi. Béke velünk!* Császár István. * E válasz már április 24-én megérkezett; de várakoznia kellett; nem volt hely részére. Szerk. Bakony és Győr vidéke egyházi értekezlete. Bakony és Győr vidéke lelkészei és tanítói április 27-én tartották szokásos értekezletüket Taápon, melyen a kör lelkészei és tanítói csaknem teljes számmal jelentek meg. Reggel 8 órakor alkalmi istenitiszteletre gyülekeztek össze, hol Bállá Endre lelkésztársunk mondott szívből fakadó imát. Az istenitisztelet végeztével a gyűlés megtartására az elemi iskola tantermébe vonultak át, hol Jeremiás Béla volt buzgó elnök elhalálozása folytán egyhangúlag Bállá Endre lelkészt választották meg a kör elnökévé. Rövid, testvéri szeretetre intő s buzdító beszéde után, vázolva az értekezlet összehívásának fontosságát, kezdetét vette a tárgysorozat letárgyalása, melynek első pontjaként Lampérth Lajos tartott felolvasást a „Prot. Szövetség alapszabályai tervezetéről“. Rajzolta a Prot. Szövetség szükségességét, ellentétben a klerikálizmus folyton nagyobb tért foglaló hatalmával ; megalakítása halaszthatatlan ; minden pillanat elmulasztása csak hátrányára lehet egyházunknak. A Szövetséget megalakítandónak tartja azon az alapon, amint az a kibocsátott alapszabálytervezetben meghatároztatott. Elhatározza az értekezlet, hogy megalakítás esetén anyagi és erkölcsi támogatás céljából megkeresi az egyházmegyei lelkészi értekezletünket is. Utána Bállá Endre lelkész ismertette a Prot. Sajtó fontosságát. Rajzolja azt az erőt, hatalmat, melyet a sajtó rejt magában; szegénységünket az ellenfél e tekintetben való nagy hatalmával. Az eszme megvalósítására kérő és buzdító szavai után Papy DezBŐ tanító a régi és az uj tantervjavaslat közt vont párhuzam által mutatja ki felolvasásában ez utóbbi célszerűtlen és kereszt ül vihetetlen voltát s ajánlja az uj tanterv életbeléptetésével az ennek megfelő tankönyvekről való gondoskodást. Horváth Lajos lelkész a szórványok gondozása nehézségeiről, mielőbbi megvalósításáról, keresztülvihetőségeiről szólott ismertetése után ajánlja az értekezlet addig is mig ez megvalósulhatna, a szórványokban élő híveink lelki gondozását népies iratok terjesztése által felvenni s a felmerülő költségeknek a felsőbb hatóság pénztárából való fedezését. Jakab István lelkésznek a baptisták terjeszkedése módjáról és eszközeiről, meggátlásáról tartott előadása után a tárgysorozat utolsó pontjaként Bállá Endre lelkész a nyugdíj ügyét ismertette s azt a terhet, mely a nyugdíjintézet fölállítása által a lelkészekre nehezedik. Ismertetésére magáévá teszi az értekezlet azon indítványt, hogy felkéri az egyházmegyei közgyűlést, hogy esperesünk nyugdíjintézeti tervezetének keresztülvitele mellett minden lehetőt elkövessen. Ha pedig az egyházhatóságok által elejtve lenne, arra az esetre a már hirlapilag is ismertetett korpótlék tervezet érdekében írjon fel az egyházkerületi közgyűléshez, a megtérülő Györffy-féle összegből pedig segítse egyházmegyénk lelkészi karának nyugdíjjáruléka kifizetését. Elnök szives, köszönő szavaival a gyűlés véget ért. RÉGNER PÁL templom- és diszfestő PÁPA. INT Templomok festéséről számos elismerő levéli Több kiállításon kitüntetve! TW zz= Több pápai templom restaurátora! Elvállal szobák, termek művészi festéséti ....... . AJapítatott 1871-ben. . Cím- és betüfestészet! Modern kivitel! Szolid árak! -■.....- Aiapítatott i87i-ben.