Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1907-12-15 / 50. szám

895

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

896

mány azt követelte tőlünk, hogy mi német nyelven adjunk elő. A világtörténetben ennél ocsmányabb eset nem lehet! Nem történhetett meg. De ugyanakkor, 1859-ben az Akadémiától is, melynek igen derék képviselői eljöttek erre az ünnepélyre, azt követelte, hogy az Akadémia is művelje a német tudományt, a német nyelvet. — Hát hiszen látok én felhőket ennek a tudós társaságnak az egén ; látom, hogy ott sem minden úgy ragyog, mint ahogy szeretném ; — ettől a tudós társaságtól azt követelte az osztrák kormány, hogy az is művelje a német tudományokat. Gróf Széchenyi István irt egy levelet ebben a kérdésben — ugyhiszem 185bben, amelyben azt írja a nemzetnek egykori nagy vevezére, hogy — nem emlékszem szavaira egészen — mig feje vállai között lesz és agya ki nem szárad, soha bele nem egyezik abba, hogy a magyar tudós társaság a német nyelv terjesztésében egy mozdulatot is tegyen. Inkább pusztuljon el minden, de ő ebbe bele nem egyezik sohasem. Gyönyörű ez a levél; ennek a nagy Írónak egy munkája sem olyan szép, mint ez a levél. Elküldte Döblingből ide Pápára Tarczy Lajoshoz is, akinek nagy barátja volt a legnagyobb magyar.

És én jól emlékszem, hogy az én kedves tanárom engem is megszólított, menjek fel hozzá a toronyszobába s ott felszólított, hogy másoljuk le ezt a levelet 100 és 1000 példányban, vigyük el és terjesszük el a vidéken, az egész országban, hadd olvassák apáink, anyáink, ismerőseink, rokonaink és ellenségeink, mert ez a magyarságnak és hazafiságnak első bátor kijelentése volt ebben az időben.

Tanárságát tehát nemcsak arra fordította, hogy az algebra és természettudomány szabályait gyökereztesse meg bennünk és hogy a gépeket és csillagokat ismerjük, a osillagos égnél és annál a nagy erősségnél, mely világokat szül és nyel el, mindennél szentebb és nagyobb volt előtte, — és ezért vagyok hervadhatatlan kegyelettel emléke iránt, mig élek, — mindennél nagyobb volt előtte magyarsága és magyar fajunk virágzására irányuló törekvése.

T. ünneplő gyülekezet! Tovább mentem már, mint óhajtottam volna, bezárom szavaimat egy példával, vagy hasonlattal. A zarándokot, aki elindul, hogy a szentföldre érjen, Idvezítőnk nyomdokait felkeresse és lelke minden mástól megszabadulva juthasson el az egek útjára, azt a zarándokot, aki erre a nagy útra indul sok veszedelem és balsors fenyegeti. Vadállatoknak támadása, rossz emberek dúló indulata, egészségének megbomlása, hideg, meleg, dermesztő fagy és lelket ölő forróság, s más sok veszély fenyegeti. Annak a zarándoknak, aki a szent földet ismerni akarja s oda akar érni, annak sokféle fegyverrel kell magát ellátnia: jó ruhával az idő viszontagságai ellen, fegyverrel a vadak és a rossz emberek támadásai ellen, szerénységgel és becsülettel, hogy az utón senkinek ne árthasson, vas egészséggel és erős hittel, hogy ne lankadjon. Az a gyermek, aki idejön a főiskolába, amint mondani szokták az alma mater kebelébe, az a gyermek abban a sorsban van, mint a zarándok, aki a szent földre akar eljutni. Az élet nagy

kötelességeinek útjára lép. Pályája végén azután ráomlanak azok a nagy kötelességek, amelyeket teljesitenie kell maga iránt, családja, szülői, gyermekei hazája és édes nemzete iránt. Ez az a szent föld, melyet el kell érnünk, melyre a gyermekeket meg kell erősítenünk, hogy azt elérhessék; de minden szükséges fegyverzettel el kell látni a nagy útra, mert őket is annyi veszély és viszontagság fenyegeti, mint azt, aki más világrészbe akar zarándokolni. Ami jó tanáraink, akik voltak és a ti jó tanáraitok, akik itt vannak, ezekkel az utravaló szükséges fegyverekkel látnak el benneteket. Tarczy Lajos is ezzel látott el bennünket: a tudománnyal, amely mindig segítségünk lesz, a becsülettel, a szerénységgel és mindenekfelett amire minden magyar gyermeknek és ifjúnak szüksége van, fajának és nemzetének szent érdekeihez való lankadatlan ragaszkodással. Ezer viszontagság érhet az utón, mely a szent földre vezet; hazánk és nemzetünk jólétének munkálásában ezer viszontagság érhet, de ha a léleknek ragaszkodása megmarad ahoz, ami nélkül úgy is hitványság az élet, — akkor bátran szembeszállhatunk a viszontagságokkal. Ez a nemzedék talán nem érti, nem érzi igazán, amiről beszélek, de Tarczy Lajos érezte és minket is úgy vezetett. Ez az ő legnagyobb dicsősége és soha el nem múló érdeme, ezért kötelességünk, hogy minden nagy, minden lehető alkalommal megemlékezzünk róla, dicsőségét, munkásságát, buzgóságát újra és újra emlékezetünkbe véssük és példáját kövessük; ekkor teljesítjük igazán hazánk és nemzetünk iránt való kötelességeinket is.

Fröhlich Izidor beszéde.

Főtisztelendő és Méltóságos Püspök Ur !

Mélyen tisztelt ünneplő gyülekezet !

Egyrészt mint a M. T. Akadémi egyik képviselője,, másrészt a kir. m. Természettudományi Társulat képviseletében szerencsém van e két tudományos testület élénk érdeklődését és meleg üdvözletét a mai kegyeletes ünnepély alkalmából tisztelettel tolmácsolni.

Az elhangzott gyönyörű beszédek után szabadjon e helyen csak egészen röviden azt jeleznem, hogy hazánk első tudományos fóruma mindjárt kezdettől fogva teljes elismeréssel viseltetett Tarczy Lajos iránt, igen fiatal korában sorozva őt tagjai közé és harmincöt éve3 korában odaítélve és átnyújtva neki legmagasabb tudományos értékelése babérkoszorúját: az akadémiai nagy jutalmat.

Tarczy Lajos közel hetven évvel ezelőtt első Ízben megjelent nagyobb szabású Természettanával a hazai fizikai tudománynak akkora szolgálatot tett, melynél nagyobbat bármely harmincéves tudós alig mutathat fel, mely teljes mű messze kimagasló mértföld kövét képezi az akkoriban oly szegényes és tökéletlen természettudományi irodalomnak. Beuue szerzője mind azt a munkát végezte a maga tárgykörében, melyet az akkori hazai viszonyaink között egyáltalában létesíteni lehetett, ugyanis magyar nyelvre ültette át s honosította meg a fizikai tudományok akkor ismert rendszere alapvonalait.