Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1907-11-24 / 47. szám

847 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 848 rületet és kérje, követelje elrendelését annak, miszerint kérdeztessenek meg a presbitériumok, kívánják e a kon­­ventnek jelen alakjában való fentartását ? ! Jelen határozat az országos lelkészegyesületnek, valamint az összes egyházmegyék lelkészértekezleteinek pártolás és elfogadás végett megküldeni határoztatott. Még egy pontja volt a tárgysorozatnak. Espere­sünk lemondott értekezleti alelnökségéről, helyét titkos szavazás utján Birtha József lévai lelkésszel töltötte be az értekezlet A meglehetősen hosszúra nyúlt tárgyalás után 3/42 órakor fehér asztalhoz ültünk s élveztük a vendég­­szerető házi asszony remekelt, Ízletes főztjeít. Szivvidá­­mítót a házi gazda nemcsak borában, de kifogyhatat­lan humorával is oly mértékben nyújtott, hogy öröm­mel emlegettük : Jó nékünk itt lenni! ! Mégis települ­tek sokan és a késő óráig, dehogy meddig élvezték a házi gazda magyaros és igazi vendégszeretetét: erről már csak a későbbi krónikások tudnának elszámolni. (Léva.) Birtha József* Irodalom. — Előfizetési felhívás. A Református Egyyázi Könyvtár kiadványai közt megjelenő művekre előfizetést nyitunk a következő feltételek mellett : 1. Az előfizetés évenként 10 K, mely összeg az első alkalommal a jelent­kezéskor, azután pedig minden év március hó végéig, dr. Antal Géza bizottsági előadó (Pápa, Veszprémm.) címére küldendő. 2. A jelentkezés három egymást követő -évre kötelező. 3. Amennyiben a három éves ciklus utolsó évé­ben oly munka jelennék meg, melynek a következő cik­lusban egy, vagy több kötete még kiadásra vár, e köte­tek megszerzése is kötelező, illetve az előfizető kellő idő­ben nyilatkozni tartozik, hogy az első kötetre sem reflek­tál, mely esetben az előfizetési díj arányos része neki visszaküldetik. 4. A 10 K előfizetési díj ellenében minden előfizető évenként legalább 50 — 60 iv terjedelmű művet kap egy, vagy két kötetben, erős, díszes vászonkötésben. Ha az ivszám valamely évben fenti számot nem érné el, a következő év illetménye megfelelőleg nagyobb ivszám­­ban jelenik meg. Viszont, ha valamely év illetményének ivszáma meghaladná az 50 — 60 ivet, a bizottságnak jo­gában áll a következő évben annyival kevesebbet nyúj­tani. 5. A Református Egyházi Könyvtár 1907/8. évi könyv­illetménye, Vargha Lajos : Keresztyén Egyháztörténelem, három kötetben (I. kötet 36-, II. kötet 54-, III. kötet cc. 46-, összesen 136 iv terjedelemben). Az első évi díj beküldése után a mű első két kötete azonnal meg fog küldetni. Jelentkezni lehet az első évi illetmény (10 K) egyidejű beküldése mellett ez év dec. 15-ig dr. Antal Géza theol. akad. tanár, bizottsági előadónál, Pápa. — Kunszentm'klós —Budapest, 1907 szeptember hó. A ref. parochiális könyvtár-bizottság nevében az elnökség: Baksay Sándor, id. Puky Gyula. — Előfizetési felhívás a „ Keresztyénség lényege“ c. munka 1. kötet B) részére: a Krisztus. Tekintettel arra, hogy a „Keresztyénség lényege“ c. művem I. köte­tének A) részét a szakkritika nagy elismeréssel fogadta s megrendelő lel késztársaim — a munka átolvasása után — nagy számmal a legmelegebb dicsérő és serkentő sorokkal kerestek fel; miből azt látom, hogy ez irányban úttörő muukám a lelkek mélyén élő sóvárgást s az élet-eszmény utáni vágyat tölti be: elhatároztam magam, hogy az I. kötet B) részét is nyomda alá bocsátom, bár még mindig nagy kockázat és anyagi áldozat árán. De mert meg va­­gyok győződve, hogy az a Krisztus-eszmény, mely a Lélek­nek amaz erejétől szivemben fogant s elmém előtt minden tekintetben igazolást nyert, bár halvány, de hű vonások­ban e munkában él, hat és munkál, annyira, hogy soraim nyomán ugyanazon Lélek által minden olvasó hitében foganni s elméjében igazoltatni fog : jó reménységgel hir­detek előfizetést „Keresztyénség lényege“ c. művem I. kötetének B) részére is, jelezvéu, hogy e kötetrész 18 nagyobbszabásu, szervesen összefüggő beszédet tartalmaz az érettünk szenvedett, meghalt s feltámadt Krisztusban teljessé vált evangéliumból ; míg a mű végére csatolt füg­gelék meg néhány esketési s temetés: beszédet hoz. E munkát, mely 14—15 ívnyi terjedelemben február elején (1908 év) hagyja el a sajtót, portótnentesen fogom meg­küldeni minden előfizetőnek, ki 1908. év február 1-ig 4 koronát küld be hozzám. Midőn Ielkésztársaimat e tárgy­ban a legjobb reménységgel kerestem fel, kérve szives pártfogásukat, hogy tegyék lehetővé e munkának nagyobb anyagi megterheltetés nélkül való megjelenését. Maradtam atyafiságo.s szeretettel, Ócsa (Pestm.), 1907. november hó, Mészáros János ref. lelkész. — Evangyóliomi Keresztén Tanítások cimü egy­házi beszédeim V. kötetét rendeztem sajtó alá s pár hét múlva megjelenik Balogh Ferenc hittanár ajánló elősza­vával. Ára 2 korona. Megrendelhető már most. A III. és IV. kötetből is kapható még néhány. Kiváló tisztelet­tel Szalag József lglkész, Hagybecskereken. — Előfizetési felhívás Barde Eduard „Sámuel* c. bibliai tanulmányára. Tiszt. Kónya Gábor ur, ifjúsági egyesületeink orsz. titkára magyar nyelvre fordította Barde Eduárd, volt genfi theol. tanár egyik kedves könyvét, melyet a budapesti ref. ifj. egyesület ad ki. A szerző neve nem ösmeretlen a magyar prot. közönség előtt; személye­sen is járt hazánkban, „Márta és Mária“ c. műve pedig közkézen forog (ford. Vargha Gyuláné, kiadta a Magyar Prot. Irodalmi Társaság, a „Házi Kincstár“ sorozatban). Legfinomabb, pergetett virágméz : 5 kilós bádogbödönökben 7 korona 50 fillérért bérmentve mindenkor kapható FRANZEN MIHÁLY tanító méhésznél ZSOMBOLYÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents